Két barcikai találat, mégis döntetlen a Siófok ellen

F. E.F. E.
Vágólapra másolva!
2023.08.16. 18:50
null
Az első félidő közepétől élénk iramú találkozó kerekedett, helyzetekkel mindkét oldalon (Fotó: Kovács Donát/kbsc.hu)
A labdarúgó NB II 4. fordulójában a Kazincbarcika a még nyeretlen Siófokot fogadta. A találkozó az első félidő felétől felélénkült, helyzetek adódtak itt is-ott is, végül azonban nem bírtak egymással a felek, így zsinórban két döntetlent könyvelhet el mindkét együttes (1–1).

 

LABDARÚGÓ NB II
4. FORDULÓ

KOLORCITY KAZINCBARCIKA SC–BFC SIÓFOK 1–1 (00)
Kazincbarcika,
Kolorcity Aréna, 500 néző. Vezette: Lovas László (Belicza Bence Péter,Vrbovszki Pál)
KAZINCBARCIKA: Tóth B. – Szekszárdi M., Heil, Papp M., Süttő (Kotula M., a szünetben) – Ternován (Székely, 75.), Szabó B. (Kártik, 67.), Csilus T.– Pekár (Kurdics, 67.), Ádám F. – Pinte (Gyurkó M., 82.). Vezetőedző: Csábi József
SIÓFOK:
Winter – Vágó G., Vékony, Debreceni Á. – Polényi, Varjas Z., Kitl M., Girsik (Major G., 62.), Böndi (Szedlár, 88.) – Dénes Cs. (Nagy-Kolozsvári, 80.), Menyhárt (László D., 62.). Vezetőedző: Vukmir Dragan
Gólszerző: Ádám F. (49.– 11-esből), ill. Tóth B. (53.– öngól)
MESTERMÉRLEG
Csábi József
: – Nyílt, változatos és jó iramú mérkőzést játszottunk, a színvonal nem volt túlzottan magas, de ez betudható a tét nagyságának. Összességében nem vagyok elégedett az eredménnyel, mert győzni szerettünk volna.
Vukmir Dragan
: – Mindkét csapat felvállalta a bátor támadójátékot, és győzelemre tört. Az első félidőben mi teljesítettünk jobban, de nem rúgtunk kapura. A szünet után a Barcika diktálta a tempót, kapaszkodni kellett, hogy javítsunk az eredményen.

ÖSSZEFOGLALÓ

Az elmúlt fordulóhoz képest a hazaiak vezetőedzője, Csábi József Pekár Lászlónak szavazott bizalmat a kezdőcsapatban Kurdics Levente helyett. Vukmir Dragan, a vendégek vezetőedzője három ponton változtatott a kezdő tizenegy összeállításán a hétvégi fordulóhoz képest. Pekár először szerepelt kezdőként a Barcikában, többször is vezetett veszélyes támadásokat a Pinte, Pekár, Ádám F. trió.

Jobban kezdte a mérkőzést a hazai együttes, de a ziccerek rendre kimaradtak, a félidő második felétől pedig fokozatosan felélénkült a Siófok játéka. Többször veszélyeztették ők is a hazai kaput, de gólt nem sikerült szerezni egyik csapatnak sem a félidőben.

A második játékrész ugyanúgy kezdődött, mint az első, nyomott a hazai együttes. A 49. percben Heilt rántották le a tizenhatoson belül, a játékvezető rögtön a büntetőpontra mutatott. A labda mögé Ádám Ferenc állt, aki magabiztosan be is lőtte a vendégek kapujába, 10.

A kapott gólt követően kapcsolt a Siófok, és nem kellett sokat várni az egyenlítő találatra, bár ehhez a szerencse is kellett: négy perccel később Tóth Balázs kezéből szerencsétlenül kiesett a labda, amely átjutott a gólvonalon – öngól!

A folytatásban mindkét együttes előtt adódtak ziccerek, de újabb gólt már nem sikerült szerezni, így egy-egy pontot kaparintottak meg a felek, egymás utáni második döntetlenjüket érve el. A Balaton-parti legénység továbbra is nyeretlen a bajnokságban, ahogy a Kazincbarcika is hazai pályán. 11

4. FORDULÓ (augusztus 16.)
Mosonmagyaróvár–Ajka 0–2
Soroksár–Csákvár 2–0
Budafok–BVSC Zugló 2–0
Szombathelyi Haladás–Nyíregyháza 1–1
PMFC–Vasas 0–0
Kazincbarcika–Siófok 1–1
Szeged-Csanád Grosics Akadémia–Gyirmót FC Győr 1–1
ETO FC Győr–Kozármisleny 2–1
Budapest Honvéd–Tiszakécske 2–1

AZ ÁLLÁS
1. ETO FC Győr 4 4 11–4 +7 12
2. Budafoki MTE 4 3 1 6–1 +5 10
3. Soroksár SC 4 3 1 6–2 +4 10
4. Szeged-Csanád Grosics Akadémia 4 2 2 6–4 +2 8
5. Pécsi MFC 4 2 2 2–0 +2 8
6. Budapest Honvéd 4 2 1 1 5–4 +1 7
7. Kozármisleny 4 2 2 6–5 +1 6
8. Nyíregyháza Spartacus 4 1 3 4–2 +2 6
9. Kazincbarcika 4 1 2 1 4–2 +2 5
10. Tiszakécske 4 1 2 1 5–5 0 5
11. FC Ajka 4 1 2 1 3–3 0 5
12. Vasas FC 4 1 1 2 8–6 +2 4
13. FC Csákvár 4 1 3 6–8 –2 3
14. BVSC Zugló 4 1 3 2–8 –6 3
15. Gyirmót FC Győr 4 2 2 4–6 –2 2
16. BFC Siófok 4 2 2 2–5 –3 2
17. Szombathelyi Haladás 4 1 3 3–8 –5 1
18. Mosonmagyaróvár 4 4 1–11 –10 0

 

Pekár (kék-sárgában) ezúttal kezdőként kapott bizalmat Csábi József vezetőedzőtől (Fotó: Kovács Donát/kbsc.hu)
Pekár (kék-sárgában) ezúttal kezdőként kapott bizalmat Csábi József vezetőedzőtől (Fotó: Kovács Donát/kbsc.hu)

 

PERCRŐL PERCRE

90+4. perc: Major laposan középre adott labdájára magabiztosan vetődik Tóth B. A kirúgást követően véget ért a mérkőzés. Köszönjük megtisztelő figyelmüket!

90+2. perc: Kurdics elől tisztáznak a vendég védők, a szögletből nem alakul ki helyzet a siófoki kapu előtt.

90. perc: Három perc a hosszabbítás a mérkőzés végén.

88. perc: Cserél Dragan Vukmir: Szedlár érkezik a pályára Böndi helyére.

87. perc: Major ugratja ki Nagy-Kolozsvárit, de Tóth B. kiszalad kapujából. Az ütközést követően mindkét játékos lent marad a földön, de rövid ápolást követően folytatni tudják a játékot.

84. perc: Hazai szabadrúgást követően Kurdics indul meg, végig is vezeti a labdát, de kisodródik. Középen Székely érkezik, de nem éri el a beadást.

82. perc: A hazaiak is változtatnak újfent: Pintét váltja Gyurkó M.

80. perc: A sárga lapos figyelmeztetést követően vendég csere: a veszélyesen játszó Dénes Cs. helyett Nagy-Kolozsvári a folytatásban.

80. perc: A frissen beállt Székely is sárga lapot kap.

76. perc: Csilus T. kap sárga lapos figyelmeztetést.

75. perc: Ismét változtat Csábi József: Ternovánt váltja Székely.

73. perc: Ádám F. beadására érkezik középen Kurdics és Pinte is, de Winter öklöz. A kipattanó sokáig a siófoki kapu előtt pattog, de végül csak Winter esik be a kapuba, a labda nem.

71. perc: Dávid Cs. iramodik meg, középen érkezik Major, de Papp M. szögletre szabadít fel. A sarokrúgásból nem alakul ki helyzet a vendég oldalon, a kontrából Ádám F. iramodik meg, de a hazaiak sem tudják befejezni lövéssel a támadást.

67. perc: Kettős csere a hazaiaknál: Szabó B. és Pekár hagyják el a pályát, helyettük Kártik és Kurdics érkezik.

66. perc: Ziccer a másik oldalon is, Dávid Cs. lövése elkerüli a kaput.

65. perc: Pekár középre adására érkezik Ternován, Debreceni Á. azonban tisztázni tud.

62. perc: Kettős csere a Balaton-partiaknál: Menyhárt és Girsik hagyják el a pályát, helyükre érkezik László D. és Major G.

61. perc: Menyhárt iramodik meg szélen, a beadásra Tóth B. jó ütemben érkezik ki kapujából és megszerzi a labdát.

56. perc: Pekár kerül helyzetbe, lövése keresztbe elmegy a kapu előtt, miután érkező játékos nincs.

53. perc: Kiegyenlít a Siófok egy öngóllal. Tóth B. kezéből kiesik a labda, és átjut a gólvonalon. A hazaiak kapustámadást reklamálnak, de a játékvezető megadja a gólt. KOLORCITY KAZINCBARCIKA SC–BFC SIÓFOK 1–1

52. perc: Centiken múlik az egyenlítés: Menyhárt lövése épphogy elkerüli a barcikai kaput.

A kék-sárgában játszó Ádám Ferenc (szemben) ezúttal büntetőből volt eredményes (Fotó: Kovács Donát/kbsc.hu)
A kék-sárgában játszó Ádám Ferenc (szemben) ezúttal büntetőből volt eredményes (Fotó: Kovács Donát/kbsc.hu)

49. perc: Pekár indítja az újabb akciót, melynek végén Heilt rántják le a tizenhatoson belül, büntetőhöz jut a Barcika. A labda mögé Ádám F. áll és magabiztosan lövi azt a siófoki kapuba.
KOLORCITY KAZINCBARCIKA SC–BFC SIÓFOK 1–0

48. perc: Pekárt állítja meg szabálytalanul Vágó G., amiért sárga lapos figyelmeztetésben részesül.

47. perc: Pekár szögletét követően Winter öklözi a labdát Pinte elé, a támadó azonban nem tudja gólra váltani a ziccert.

46. perc: Kezdetét veszi a második játékrész. A szünetben változtatott Csábi József: Süttő helyett Kotula M. folytatja.

45. perc: Hosszabbítás nélkül ér véget az első félidő.

36. perc: Szép labdajáratást követően Ádám F. lő a Siófok kapujára, centikkel mellé.

33. perc: Dénes Cs. vállalkozik lövésre, de a labda elszáll a kapu mellett.

26. perc: Ádám F. passzol a szélen megiramodó Ternovánnak, középen érkezik Pinte, de beadni nem sikerül a labdát, szerelik a védők.

Az elmúlt percekben a vendégek sorra dolgozzák ki helyzeteiket.

24. perc: Csilus T. veszít labdát, mellyel Dénes Cs. indul meg, Papp M. szereli szabályosan a tizenhatoson belül.A sarokrúgást követően Vágó G. perdít a kapu mellé.

22. perc: Helyzet a másik oldalon is: Ádám Ferenc passzát követően Szabó B. lő körülbelül 18 méterről, lövését védi Winter.

21. perc: Újabb vendég kapura lövés, ezúttal centikkel kapu fölé.

20. perc: Betalált a Siófok Varjas Z. által Tóth B. kapujába, de a játékvezető les miatt nem adta meg a gólt.

14. perc: Böndi szögletét követően Vágó G. lő kapu fölé.

12. perc. Menyhárt kerül helyzetbe a vendégektől, de Papp M. megállítja. Majd visszaszerzi a félpályán a labdát a Siófok, ezúttal Menyhárt adja középre, Heil tisztáz.

8. perc: Hazai szabadrúgást követően Ternován igyekezett helyzetbe kerülni, de a játékvezető szabálytalannak látta a barcikai játékost.

5. perc. Barcikai labdaszerzést követően Pinte iramodik meg szélen, de középen nem érkezik társ, így oda az akció.

3. perc: Ádám Ferencet állítja meg keményen Kitl Miklós, a hazai csapat végezhet el szabadrúgást. A labda mögé Pekár áll, beadását Heil elől kifejelik a védők.

1. perc: Kezdetét veszi a találkozó, melyen a kék-sárgában játszó hazaiak indítják útjára a labdát. A vendég Siófok együttese tiszta fehérben lép pályára.

Pekár (kék-sárgában) ezúttal kezdőként kapott bizalmat Csábi József vezetőedzőtől (Fotó: Kovács Donát/kbsc.hu)
Pekár (kék-sárgában) ezúttal kezdőként kapott bizalmat Csábi József vezetőedzőtől (Fotó: Kovács Donát/kbsc.hu)

A hazai együttes sérülés miatt nem számíthat Szekszárdi Tamásra, Csatári Gergőre, Csilus Ádámra és Megyeri Gáborra.

A Kazincbarcika egy, a Siófok három helyen változtatott a hétvégi kezdőcsapathoz képest. Csábi József együtteséből kikerült Kurdics, helyette Pekár a kezdő csapatban. A Balaton-partiaknál Nagy Richárd, László Dávid és Tóth Tamás Vid a mai mérkőzésen a kispadon foglalnak helyet, helyükön a kezdő tizenegyben Girsik Áron Róbert, Dénes Csanád Vilmos, valamint Menyhárt Zsombor.

Köszöntjük kedves olvasóinkat, hamarosan kezdődik a mérkőzés. Meglátjuk, mire megy a Barcika a még nyeretlen Siófok ellen.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik