NB III: Mezey György unokáját is szerződtette az Eger SE

2022.07.19. 08:40
null
Mezey Keve Egerben mutatkozhat be a felnőttek között (Fotó: Eger SE)
A labdarúgó NB III Keleti csoportjának rajtjára készülő Eger SE hétfőn három új szerzeményt is bejelentett – a korábbi szövetségi kapitány, Mezey György unokája, a 17 éves Mezey Keve is a Heves megyeieknél folytatja.

 

 

Mezey György: nyolc évtized a labdával
Mezey György: Méltóképpen vigyük tovább a magyar futball varázslatos múltját! – a Nemzeti Sport interjúja

Az NB III-as Eger SE hétfőn három fiatal szerződtetését jelentettet be: a 17 éves védő, Burger Botondot a Honvédtól, a vele egyidős, szintén védő Mezey Kevét Vácról, a 18 esztendős kapust, Sz. Varga Máté Viktort pedig Diósgyőrből igazolták át.

Tavaly, a korábbi szövetségi kapitány, az MLSZ-életműdíjas Mezey György nyolcvanadik születésnapján még arról írtunk, hogy unokái közül Keve a Vác U19-es csapatának a tagja – az előző idényben az országos U19-es bajnokságban szerepelt. A felnőttek között már Egerben debütálhat.

Az Eger SE ezen a nyáron már kilenc játékost szerződtetett, Szekeres Adrián vezetőedző együttese július 31-én a Kisvárda II ellen kezdi az új idényt az NB III Keleti csoportjában.

LABDARÚGÓ NB III
KELETI CSOPORT
1. FORDULÓ
Július 31.
11.00:
Diósgyőri VTK II–BKV Előre
11.00: Vasas FC II–Jászberényi FC
11.00: Debreceni VSC II–Körösladányi MSK
13.00: Békéscsaba 1912 Előre II–BVSC-Zugló
17.30: Sényő-Carnifex FC–Putnok FC
17.30: Tiszafüredi VSE–Karcagi SE
17.30: Füzesgyarmati SK–Debreceni EAC
17.30: FC Hatvan–Aqua-General Hajdúszoboszló
17.30: Kisvárda Master Good II–Eger SE
17.30: Termálfürdő FC Tiszaújváros–Pénzügyőr SE

 

 

 

Legfrissebb hírek

Spanyolországban bizonyíthat a korábbi DVTK-védő

Labdarúgó NB II
22 órája

NB III: hat gólig jutva nyert a Zalaegerszeg és a Veszprém is

Labdarúgó NB II
2026.11.01. 17:35

NB III: nincs már százszázalékos csapat; győzött az Ózd és a Kaposvár, ikszelt a Tatabánya

Labdarúgó NB II
2026.10.31. 16:42

Edzőváltás az NB III-as Budafoknál, Lázok máris távozott

Labdarúgó NB II
2026.10.25. 21:21

Csaknem egy év után, az NB III-ban, vesztes meccsen tért vissza az ETO csapatkapitánya

Labdarúgó NB I
2026.10.25. 14:45

A Haladás ismét fontos szerepet töltene be a magyar futballban

Labdarúgó NB II
2026.10.20. 06:31

NB III: ikszelt a Haladás a Mosonmagyaróvárral, Siófokon nyert a Pécs

Labdarúgó NB II
2026.10.11. 20:45

NB III: tizenegyből tizenegy – továbbra is hibátlan a Gyula délkeleten

Labdarúgó NB II
2026.10.10. 18:17