NB II: a Szentlőrinc házi gólkirálya Pécsen folytatja

F. B.F. B.
2022.07.02. 07:16
null
Harsányi István a Szentlőrinc után Pécsen bizonyíthat (Fotó: pmfc.hu)
A kapus Kovács Péter és a védő Hadaró Valentin után a támadó Harsányi Istvánt is megszerezte a labdarúgó NB II-ben szereplő Pécsi MFC – számolt be róla a klub honlapja.


A 25 esztendős támadó, Harsányi István a kárpátaljai Tiszaújhelyen nevelkedett, majd 2015-ben Szentlőrincre került, ahol fiatalon alapemberévé vált az akkor még az NB III Közép-csoportjában szereplő baranyai együttesnek.

Ezt követően előbb a SZEOL SC, aztán a Budafoki MTE színeiben az NB II-ben szerzett rutint, 2018-ban pedig visszatért Szentlőrincre. Góljainak számát növelve csapata húzóemberévé vált a harmadosztályban, a piros-feketékkel ráadásul egy osztállyal feljebb léphetett, és a 2020–2021-es idényben 34 bajnokin gólpasszai mellett 4 találatot jegyzett.

Eközben már a csapatkapitányi karszalagot is viselte, az előző idénye pedig kimagaslóan sikerült – csupán egyetlen bajnokit hagyott ki, s 11 találatával a Szentlőrinc házi gólkirálya lett. A gólok közül több is emlékezetesre sikeredett, legyen szó akár a Szeged elleni három pontot érő találatáról, vagy a Siófok elleni káprázatos, 60 méteres csodagóljáról.

„Szeretném megköszönni a Szentlőrincnek az elmúlt négy évet, nagyon jó volt közéjük tartozni, ám úgy éreztem, hogy eljött a váltás ideje – mondta a klubhonlapnak a pécsiek harmadik nyári új igazolása, aki eddigi pályafutása során 109 alkalommal játszott az NB II-ben. – Több megkeresésem is volt, de nagyon fontosnak tartottam, hogy a Pécsnél tárt karokkal vártak. Bizonyítani szeretnék, illetve gólpasszokkal, gólokkal segíteni a csapatot.”

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A PÉCSI MFC-NÉL
Érkezők:
Bohata Ádám
(Nagykanizsa – kölcsönből vissza), Hadaró Valentin (Kecskemét – kölcsönbe), Harsányi István (Szentlőrinc), Keresztes Barna (Kozármisleny – kölcsönből vissza), Kovács Péter (Szolnok)
Távozók
:
Adamcsek Máté (Nyíregyháza), Bíró Bence (MTK – kölcsönből vissza, onnan Szeged-Csanád GA), Bukrán Erik (?), Hursán György (Haladás), Króner Martin (Soroksár), Geiger Norbert (Tiszakécskei LC), Sági Milán (Kecskemét), Zsemlye Balázs (DVTK – kölcsönből vissza), Vukman Donát (?)

Legfrissebb hírek

Csertői Aurél győzelemmel debütált Nagykanizsán, az élen álló Soroksár hazai pályán szenvedett vereséget – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
21 órája

Góllal kezdte, góllal zárta le lőrinci meccsét a Kazincbarcika

Labdarúgó NB II
Tegnap, 12:51

A PMFC szélsője 50 méteres szóló végén vette be a Kisvárda kapuját – videó

Labdarúgó NB I
2026.10.28. 21:52

NB III: kiütéses pécsi siker, továbbra is hibátlan a Gyula

Labdarúgó NB II
2026.10.24. 20:55

Két gyors találat döntött a baranyai rangadón, nyert a Szentlőrinc Kozármislenyben

Labdarúgó NB II
2026.10.24. 16:45

Abszolút rekord! 40 millió euróért adtak el játékosokat a magyar klubok – a horvát és a román ligát is megelőzték

Labdarúgó NB I
2026.10.20. 17:12

Felállt Szentlőrincen és elvitte a pontokat a Gyirmót

Labdarúgó NB II
2026.10.18. 14:54

A Csákvár korábbi szakvezetője vette át a Szeged-Csanád Grosics Akadémia irányítását

Labdarúgó NB II
2026.10.14. 17:37