NB II: a Crvena zvezdától igazolt csatárt a Siófok

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.09.16. 10:53
null
Senic Milán a Békéscsaba ellen debütálhat (Fotó: Siófok hivatalos Facebook-oldal)
A labdarúgó NB II-ben szereplő Siófok hivatalos oldalán jelentette be, hogy kölcsönvette a Crvena zvezda támadóját, Senic Milánt.

 

Az 1997-es, szegedi születésű Senic Milán szükséges dokumentumait még az átigazolási időszak vége előtt sikerült rögzíteni a FIFA rendszerében, de a papírmunka a nemzetközi átigazolás miatt a szövetségek között több időt vett igénybe. A Ferencváros és a Videoton által is megfigyelt Milán a hétvégén már elutazik a csapattal Békéscsabára, így akár debütálhat is.

„A pályafutásom Szegeden, a Tisza Volánban kezdtem el, ahonnan Németországba mentem tizenegy évesen. A TUS Koblenz igazolt le, és egy év után átkerültem a Bayer Leverkusen csapatához. Végigjártam a korosztályokat, hét évet töltöttem el a patinás klubnál, majd egy negyedosztályú csapatnál folytattam, ez a TSG Neustrelitz volt. Itt csak három hónapig játszottam, mert kivásárolt a Crvena Zvezda, onnan jöttem most végül kölcsönbe Siófokra” – mutatkozott be a Balaton-partiak új szerzeménye.

Bár a fiatal támadó idáig a szerb korosztályos válogatottakban játszott, hamarosan a magyar címeres mezt is magára húzhatja.

„Kezdetektől fogva a szerb válogatottban játszottam. Az U17-ben léptem először pályára, majd az U18-as és az U19-es korosztályban, és játszottam az Európa-bajnokság kvalifikációs körében is. Úgy döntöttem, hogy én Magyarországon szeretném folytatni válogatott szinten is a pályafutásom, és már intéződnek a papírok, hogy az U21-es keretbe bekerülhessek. Magyarországon születtem, itt nőttem fel, anyukám magyar, a nagyszüleim itt élnek, és az, hogy a magyar válogatottban szeretnék játszani, a szív döntése volt.”

Legfrissebb hírek

Magyar utánpótlás-válogatott védővel erősített a Zalaegerszeg – hivatalos

Labdarúgó NB I
6 órája

Három gólt kapott a Rangers, a Crvena zvezda is hazai vereség után várja a BL-selejtező visszavágóját

Bajnokok Ligája
2025.08.19. 23:04

Adama Traoré távozott a Ferencvárostól – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.08.19. 13:28

Labdarúgó NB I: két légiósától is megvált a Debrecen

Labdarúgó NB I
2025.08.18. 21:04

Átigazolások: légiósok távoztak – Raul Gustavótól, Pozeg Vancastól és Sanicanintól is elbúcsúzott a klubjuk

Labdarúgó NB I
2025.08.18. 17:32

Berecz Zsombor után Bodnár Gergő is távozott a Vasastól, játékost cserélt a Kecskemét és a Szeged – NB II-es átigazolási körkép

Labdarúgó NB II
2025.08.16. 16:47

A Vasastól igazolhat a ZTE, brazil védő a második csapatban

Labdarúgó NB I
2025.08.16. 09:26

Az Egyesült Államokba igazolt az FTC brazil játékosa – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.08.15. 16:15
Ezek is érdekelhetik