Kaposvár: magasabb osztályból igazolnának, cél a feljutás

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2015.07.28. 13:51
A Somogy megyei első osztályban induló, szebb napokat látott Kaposvár labdarúgócsapata új szakmai stábbal, Pusztai László irányításával vág neki az augusztusban rajtoló bajnokságnak, amelyben célja az NB III-ba való feljutás – számolt be róla a sonline.hu.

„Két hét áll rendelkezésünkre, hogy felkészüljünk a bajnokságra – mondta a megyei portálnak Pusztai László, a Kaposvári Rákóczi BFLA néven induló csapat vezetőedzője. – Az idő rövidsége miatt csak a fontosabb dolgok kerülnek előtérbe. A legfontosabb, hogy minél jobban megismerjük egymást, taktikailag összeálljon a gárda és a csapatrészek összeszokjanak. Mindenki minket akar majd megverni, így eredményes és minőségi futballt kell játszanunk, hogy elhallgattassuk a kételkedőket.” Pusztai László, a Kaposvári Rákóczi BFLA néven induló csapat vezetőedzője. – Az idő rövidsége miatt csak a fontosabb dolgok kerülnek előtérbe. A legfontosabb, hogy minél jobban megismerjük egymást, taktikailag összeálljon a gárda és a csapatrészek összeszokjanak. Mindenki minket akar majd megverni, így eredményes és minőségi futballt kell játszanunk, hogy elhallgattassuk a kételkedőket.”

„Egyértelműen a bajnokság megnyerése a célunk, és ehhez olyan játékosok kellenek, akik nem megyei, hanem NB-s bajnokságból érkeznek. Egyelőre nem teljes a keret, a megszűnőben lévő Kaposvári Rákóczi FC-ből szeretnénk igazolni, főleg olyan labdarúgókat, akiknek van kaposvári kötődése; néhányan gondolkodnak azon, hogy vállalják a megyei osztályt. A Bene Ferenc Labdarúgó Akadémia U21-es csapatából öten kapnak lehetőséget a megyei első osztályban. Remélem, a most elültetett magok egyszer beérnek, s a Rákóczi rövid időn belül a régi fényében ragyog.”

Pusztai László kettős feladatot lát majd el, hiszen a megyei első osztályú felnőttcsapat irányítása mellett továbbra is a Bene Ferenc Labdarúgó Akadémia szakmai igazgatója marad.

„Szeretném tovább folytatni az akadémián fél éve megkezdett munkát – folytatta a szakember. – A felnőttcsapatnál az eredményesség a fő cél, míg az utánpótlásnál a szakmai munka színvonalának emelése és a képzési rendszer irányítása.”

Az első tétmérkőzést a Magyar Kupa Somogy megyei selejtezőjének első fordulójában augusztus 9-én, 17 órától Kaposújlakon vívja meg az újjáalakult kaposvári csapat, majd a bajnokságban először augusztus 12-én, szerdán, 17 órától lépnek pályára, amikor a somogyi rangadón a Siófoki Bányászt fogadják az első fordulóban.

Legfrissebb hírek

Távozott az NB II-es Nagykanizsától a fiatal tehetség

Labdarúgó NB II
2026.09.02. 14:36

A Kaposvár és a Szeged már a nyolc között a férfi vízilabda MK selejtezőjében

Vízilabda
2026.08.29. 22:05

Férfi vízi ob I: teljesen összeállt a Kaposvár kerete

Vízilabda
2026.08.22. 10:00

Cél a nyolc közé jutás a kaposvári vízilabdázóknak

Vízilabda
2026.08.21. 09:19

Három kiütés az NB III-ban: a Kaposvár és a Gyula 7–0-ra, a Dorog 6–0-ra győzött

Labdarúgó NB II
2026.08.08. 20:31

NB III: gólzáport rendezett a rajton a DVSC II, a Szolnok, a Dorog és az Iváncsa, hatgólos döntetlen Érden

Labdarúgó NB II
2026.07.25. 20:10

A Vasas röplabdacsapata nehéz sorsolást kapott a BL-ben

Röplabda
2026.07.15. 14:07

Megvan az NB III-as Kaposvári Rákóczi új vezetőedzője

Labdarúgó NB II
2026.07.10. 13:11