Berger: Nem buktam el a Vasasnál, folytatom

Vágólapra másolva!
2013.05.23. 13:55
Dirk Berger, a labdarúgó NB II Keleti csoportjában szereplő Vasas vezetőedzője a Nemzeti Sportnak adott interjúban elárulta: nem érzi úgy, hogy megbukott volna az angyalföldi klubnál, ahol folytatja a munkát a következő szezonban is.
A Mezőkövesd a feljutás kapujában, a Vasas maradhat az NB II-ben (Fotó: Havran Zoltán, archív)



– A Mezőkövesd előnye behozhatatlannak tűnik, pedig nem is olyan rég még a Vasasnál volt a fór. Ugyanúgy elbukott ön is, mint csapata?
– Nem gondolom. Sajnos a Békéscsaba elleni meccs után, magam sem tudom, miért, a csapat elvesztette a formáját, ami Szegeden csúcsosodott ki, ezért is kellett változtatnom.

– Sokan éppen ezt nem értették, hogy a Balmazújváros elleni, létfontosságú összecsapásra két tinit állított a védelem közepébe a tapasztaltabb Nikolov Balázs, Lucas kettős helyett.
– Utólag lehet döntéseket bírálni, de akkor úgy éreztem, ez a helyes lépés. Sajnos a védelemmel valóban vannak problémáink, eddig a Haris Mehmedagic, Kárpáti Vitéz kettős volt a legmeggyőzőbb, előbbi azonban sérült. A brazil Lucas a Szolnok ellen hibázott súlyosan, nála a koncentrációval adódnak bajok, Nikolov tapasztalt labdarúgó, de ő sem vezéralak. Márpedig nálam három típus létezik: az egyéni játékos, a csapatember és a vezér, utóbbi egyelőre nincs meg a Vasasban.

– Katona Máté, a volt csapatkapitány sem az ezek szerint. Ő valóban azért játszott kevesebbet, mert nem hosszabbított szerződést?
– Nem, hanem azért, mert mindjárt az első tavaszi meccsen, a Putnok ellen gyengén teljesített, és utána nem láttam rajta azt, hogy megfeszülne azért, hogy visszakerüljön az együttesbe.

– Ami még feltűnő a Vasast látva: a világon talán egyedülálló módon szélsők nélküli futballt erőltet.
– Kényszer. Bastian Hohmann megsérült, a szélsőjátékhoz jelenleg nem nagyon vannak meg a megfelelő labdarúgóink. Azért az is érezhető, ebben az osztályban, hogy mindenki a Vasast akarja legyőzni, arra az egy meccsre pluszenergiákat mozgósít. Érdekes, az azt követő fordulókban már nem megy annyira nekik.

– Mivel nem érzi bukásnak szerepvállalását, folytatja is?
– Találkoztam a tulajdonos úrral, abban egyeztünk meg, hogy folytatom. Hatalmas megtiszteltetés a Vasast irányítani, azért is szerződtettek engem, hogy felhasználjam az utánpótlásban szerzett tapasztalataimat. A nyáron át kell alakítanunk a csapatot, de nagyon szép kihívás a fiatalokból erősebb Vasast építeni.

A KELETI CSOPORT ÁLLÁSA
1. Mezőkövesd-Zsóry28174755–32+2355
2. Vasas28154945–33+1249
3. Békéscsaba Előre281310550–38+1249
4. Balmazújváros27136847–35+1245
5. Nyíregyháza Spartacus281341139–33+643
6. Szeged 201127118840–35+541
7. Szolnoki MÁV FC271161047–41+639
8. Budapest Honvéd II-MFA*281151248–49–138
9. Ferencvárosi TC II*271141244–440 37
10. Ceglédi VSE27108946–44+236
11. Újpest FC B*271051241–44–335
12. Putnok VSE28981143–46–335
13. Orosháza FC281031544–54–1033
14. Kazincbarcikai SC27851436–51–1529
15. DVSC-DEAC*28761541–55–1427
16. Dunakanyar-Vác27641722–54–3222

A Ceglédtől két pontot levontak. A Vácot az MLSZ fegyelmi bizottsága háromszori ki nem állás miatt kizárta. A váciak pályán elért eredményei megmaradnak, minden további meccsüket 3–0-val az ellenfél javára írják jóvá.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik