NB II: belső védőt és támadókat igazolna még a Szeged

Vágólapra másolva!
2012.07.06. 14:42
Egy belső védőt még mindenképpen igazolna a labdarúgó NB II Keleti csoportjában szereplő Szeged 2011 vezetőedzője, Tóth Bálint. Mint arról korábban beszámoltunk, Lisztes Krisztiánt és Jovánczai Zoltánt már szerződtették, azonban újabb támadó szellemű futballisták is várhatóak a Tisza-partiaknál.

„A csapat július 16-án kezdi a felkészülést. A keret az első héten áll össze, akkor teszteljük majd a próbajátékosokat. A mag megmaradt, a két kapus és a hátsó alakzat teljes, de egy belső védőt még mindenképpen igazolnunk kell, hiszen az első két fordulóban Tóth Imre eltiltás miatt nem játszhat, és nem nagyon akad váltótársa" – nyilatkozta Tóth Bálint vezetőedző a szegedma.hu oldalának.szegedma.hu oldalának.

„A középpályán és a csatársorban lesz még szükségünk támadószellemű labdarúgókra. A centerek közül Orosz Márk és Folmer Krisztián is távozott, ide igazoltuk le Jovánczait, de még egy góllövő kelleni fog. A keret 22 főből áll majd" – tette hozzá a gyulai akadémián is dolgozó szakember.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik