Tóth Mihály az SZTK-ban folytatja

2010.01.21. 15:28
null
Öt éve a soproni kupagyőzelem idején: most csak a klub változik, az osztály marad<br />(Fotó: M.Németh Péter-NS-archív)
Címkék
A m&aacute;sodoszt&aacute;ly&uacute; labdar&uacute;g&oacute;-bajnoks&aacute;g Nyugati-csoportj&aacute;ban az őszi tizenn&eacute;gy fordul&oacute; ut&aacute;n a 8. helyen &aacute;ll&oacute; Szigetszentmikl&oacute;si TE-Erima csapat&aacute;ban folytatja p&aacute;lyafut&aacute;s&aacute;t T&oacute;th Mih&aacute;ly. Erről a klub internetes oldala, a www.futsalarena.hu/sztk sz&aacute;molt be.

Tóth Mihály már korábban kapcsolatba került a szigetszentmiklósiakkal, azonban a megegyezés a klubvezetőkkel eddig váratott magára.

A 35 éves, kispesti nevelésű Tóth Mihály a Honvéd színeiben mutatkozott be az első osztályban az 1993–1994-es szezonban, de fiatal tehetségként nem jutott állandó játéklehetőséghez, így útja Székesfehérvárra vezetett. A rövid kitérő után ismét a kispestiek játékosa lett, a Honvédban később kulcsemberré nőtte ki magát.

Pályafutása során megfordult a Ferencváros, a Sopron és a Diósgyőr csapataiban – mintegy háromszáz magyar élvonalbeli mérkőzésen lépett pályára –, legutóbb Szolnokon már a másodosztályban szerepelt, méghozzá igen gólerősen. Légióskodott Belgiumban, Franciaországban, Norvégiában és Görögországban, de egyik helyen sem tudott hosszú távon gyökeret ereszteni.

Tóth egyszeres válogatott, Zalaegerszegen 2004-ben a Japán ellen 3–2-es győzelmet arató nemzeti együttesben játszott. Lothar Mätthaus szövetségi kapitány kezdőként küldte pályára, a 82. percben Torghelle Sándor állt be a helyére.

Tóth Mihály egyszeres magyar bajnok (2001, FTC), kétszeres Magyar Kupa-győztes (1996, Honvéd, 2005, Sopron), egyszeres Norvég Kupa-győztes (2006).

A szigetszentmiklósiakkal kapcsolatos hír még, hogy a csapattal készül az ősszel még a Vasasban futballozó Imrik László, illetve csatlakozott a kerethez Mogyoróssy Balázs is, aki korábban ugyancsak játszott az angyalföldi egyesületben.

Legfrissebb hírek

Vuelta: nagyszerű előkészítés után újabb Brennan-diadal

Kerékpár
9 perce

Lamine Yamal: Mindig sokat beszélnek mindenről, ami velem történik, de nagyon boldog vagyok

Spanyol labdarúgás
9 perce

Elhunyt az Eb-ezüstérmes birkózó, Rusznyák József

Birkózás
21 perce

Aranylabdástól korábbi Premier League-sztárokig: nyolc ingyen igazolható játékos, aki még csapatot keres

Angol labdarúgás
31 perce

Videoton: érkezik a Puskás Akadémia csatára, szegedi védő is jöhet – NS-infó

Labdarúgó NB II
1 órája

Kajak-kenu: Csikós, Varga és Fejes nyerte meg a kieséses viadalt Szolnokon

Kajak-kenu
1 órája

Hadjar az Olasz Nagydíjat is kihagyja – hivatalos

F1
2 órája

Tóth Balázs helyett a Wolverhamptontól vett kölcsön kapust a Ferencváros első El-ellenfele

Európa-liga
2 órája