NB II: Deme, Forgács és Németh Viktor is Tatabányán folytatja

2009.07.26. 02:26
Címkék
Három, NB I-es rutinú játékossal erősítette meg a keretét a napokban az NB II Nyugati csoportjának 2009–2010-es szezonjára készülő FC Tatabánya. Erről a klub hivatalos honlapja adott hírt.
A Tatabánya szerződtette a legutóbb a Ferencvárosban szereplő irányító középpályást, Deme Imrét, aki korábban már szerepelt a bányászvárosban.Németh Viktor is P. Nagy László együttesében folytatja pályafutását; a kapus legutóbb az FC Fehérvár (azóta már Videoton FC) kölcsönjátékosaként Felcsúton védett.A harmadik igazolás Forgács András, a 23 éves középső védő legutóbb Siófokon futballozott.Deme egyébként góllal mutatkozott be régi-új csapatában, hiszen eredményes volt a szlovák Nyitra ellen 4–2-re elveszített edzőmeccsen.A találkozón pályára lépett Folmer Krisztián, a Vecsés házi gólkirálya is, akivel Bolla Krisztián, a tatabányaiak ügyvezetője tárgyal a folytatásról. Hétfőig eldőlhet, hogy a csatár Tatabányán folytatja-e pályafutását. P. Nagy László szerint ha a klub pénztárcája megengedi, akkor egy bal oldali védőt vagy középpályást még szerződtetnének. Az NB II 2009–2010-es idénye augusztus 8-án, szombaton kezdődik.
Legfrissebb hírek

Bejelentette a madagaszkári válogatott támadó érkezését a Loki

Labdarúgó NB I
3 órája

„Álom: játék, mint az élet” – Kő András publicisztikája

Egyéb egyéni
4 órája

Nincs izé! – Győri Ferenc jegyzete

Kosárlabda
4 órája

Borbély Balázs (vissza)jött, látott és győzött; Női kosarasaink 28 év után újra a vb-n

E-újság
4 órája

Pénteki sportműsor: NB I; Liverpool- és Real Madrid-meccs; kezd a magyar válogatott a női kosár-vb-n

Minden más foci
4 órája

Európa legjobbja a világ legjobbjait is levadászná – sztárportré Amy Huntról

Képes Sport
4 órája

Socca-vb: Angliát legyőzve nyolcaddöntős a magyar válogatott!

Magyar válogatott
4 órája

Markgráf először kezdett a dán élvonalban, rangadót nyert vele a Köbenhavn

Légiósok
4 órája