Sopron: Héger József reméli, befogadja a város az FC Alpokalját

2009.06.21. 02:03
Címkék
Győrből Sopronba költözött az egykori Dunaújváros: Héger István üzletember és befektetői csoportja – a magyar futballban nem épp ritkaságnak számító módon – már a harmadik városban próbál csapatot építeni. Az FC Alpokalja valószínűleg az NB II-ben indulhat, és az üzletember reméli, befogadja őket a város.
„Már felkerestem Fodor Tamás polgármestert, hogy tárgyaljunk a feltételekről. Bizakodó vagyok, hiszen ilyen esetekben mindig több megoldás lehetséges. A futball kft. székhelyét áttettük Sopronba, a megnevezését pedig FC Alpokaljára módosítottuk. Ha egyezségre jutunk az önkormányzattal, a névhasználatról is dönthetünk, hogy együttesünk a város nevében és színeiben szerepelhessen a bajnokságban” – nyilatkozta Héger István a Nemzeti Sportnak.Az Integrál-DAC gárdájára, mint arról beszámoltunk, minden bizonnyal a megyei I. osztály vár.
Legfrissebb hírek

Megvan Varga Kevin új klubja, marad az NB II-ben – hivatalos

Labdarúgó NB II
19 perce

Lemondta a válogatottságot a spanyolok világbajnok labdarúgója

Minden más foci
21 perce

Belák János: Számoltunk Blanka fordításával, eszünkbe sem jutott az ellenkezője

Egyéb egyéni
28 perce

Slot után Iraolának sem kell Chiesa – megvan a Liverpool BL-kerete

Bajnokok Ligája
42 perce

Kölnből szerződtetett középpályást a Zalaegerszeg – hivatalos

Labdarúgó NB I
58 perce

Hiába a miniszteri sugallat, nem veszik vissza a Bordeaux-t az országos bajnokságba

Francia labdarúgás
1 órája

Modric: Fárasztó, hogy az emberek 2019 óta az életkoromról beszélnek…

Olasz labdarúgás
1 órája

Debrecenben madagaszkári csatárral, Győrben boszniai támadóval erősítettek az utolsó napon – lezárult az átigazolási időszak

Labdarúgó NB I
1 órája