NB II: a gyirmótiak a végsőkig harcolni fognak az élvonalért

2009.06.16. 00:19
Címkék
Az NB II Nyugati csoportjának bajnoka, a Gyirmót a végsőkig kész elmenni azért, hogy megváltoztassa a Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ) döntését, amely nem teszi lehetővé számára az élvonalbeli szereplést.
„Konzultálunk a jogászainkkal, s megvitatjuk az összes jogorvoslati lehetőségünket, amelyekkel természetesen élni fogunk” – nyilatkozta hétfőn az MTI-nek Horváth Ernő, a Győr egyik külső kerületének számító Gyirmót focicsapatának elnök-tulajdonosa.„Meggyőződésünk, hogy a Gyirmót megfelel a licenc követelményeinek. Úgy tűnik, hogy az MLSZ előtt az önhibánkon kívüli késés nagyobb súllyal bír, mint az, hogy a Gyirmót ténylegesen mindennek megfelelve, akár bankgaranciával induljon az első osztályban” – fogalmazott Horváth Ernő, aki hozzátette, hogy a sportdöntőbírósághoz fordulnak, és készek elmenni akár az Európai Labdarúgó-szövetségig is.A csapat indulási engedélyének kérelmét a szövetség elsőfokú licencadó testülete – miután április 9-én hiánypótlásra kötelezte az egyesületet – május 6-án, a fellebbviteli licencadó testülete pedig május 25-én utasította el, utóbbi már jogerősen. A döntést azzal indokolták, hogy a klub a hiányzó dokumentumokat sem az elsőként megadott április 30-i, sem a méltányosságból meghosszabbított május 5-i határidőig nem pótolta, méghozzá a saját hibájából.A döntés nyomán Pintér Dávid, a klub technikai igazgatója felajánlotta lemondását.
Legfrissebb hírek

Évente lesz sívilágbajnokság 2032-től

Téli sportok
8 perce

Még három játékos érkezését jelentheti be az ETO FC

Labdarúgó NB I
26 perce

Női kézilabda BL-erősorrend: a Győr lehetőségei bővültek a címvédő és a trónkövetelő kárára

Kézilabda
49 perce

A McLaren és a Ferrari is fejlesztésekkel készül – Olasz Nagydíj, 1. szabadedzés

F1
54 perce

Bondár Anna: Kívülről könnyű mondani, miért nem lehetett beütni azt a szervát. Nagyon szerettem volna…

Tenisz
59 perce

Hihetetlen vallomás: saját magát szórakoztatta Premier League-meccseken a játékvezető

Angol labdarúgás
59 perce

Megvan Varga Kevin új klubja, marad az NB II-ben – hivatalos

Labdarúgó NB II
1 órája

Lemondta a válogatottságot a spanyolok világbajnok labdarúgója

Minden más foci
1 órája