Nyert a KTE, botlott a Szolnok; nyugaton a helyzet változatlan

Vágólapra másolva!
2007.10.20. 17:22
A labdarúgó magyar-bajnokság másodosztályának Keleti csoportjában idegenben nyert a Kecskemét csapata, míg a Szolnok hazai környezetben hullajtott el értékes pontokat. Nyugaton a helyzet változatlan: az élcsapatok szombat koradélután nem játszottak, a Lombard pedig 18 órakor kezd Pécsett.
Tomiszlav Szivics csapata ezúttal megizzadt a sikerért
NS-archív
Tomiszlav Szivics csapata ezúttal megizzadt a sikerért
Tomiszlav Szivics csapata ezúttal megizzadt a sikerért
NS-archív
Tomiszlav Szivics csapata ezúttal megizzadt a sikerért

A Keleti csoportban a forduló előtt a két éllovas ugyanannyi ponttal állt. A Szolnok és a Keskemét is 22-22 egységet számlált, szombat délutántól azonban az előző fordulóban a Ferencvárost oktató csapat egyedül áll a bajnokság elején. A Kecskemét ugyanis megnyerte, míg a Szolnok csak döntetlenre hozta mérkőzését.

Tomiszlav Szivics csapata a Kazincbarcikához látogatott, s ha nem is simán, de nyert. A vendégeknek a 64. percig kellett várniuk arra, hogy megszerezzék a vezető találatot. Ekkor azonban Kormos mattolta a barcikai kapust, kialakítva ezzel a 0-1-es végeredményt.

A Szolnok a Makó csapatát fogadta hazai pályán, s bizony nem bírt a remekül küzdő vendégcsapattal. A feljutásért küzdő hazaiak nem tudtak nyomást gyakorolni a szervezett makóiakra. A két kapu gyakorlatilag nem forgott veszélyben: a 0-0-s végeredmény igazságosnak mondható.

Nyugaton a Budaörs a Barcsot fogadta, és hiába vezetett Farkas góljával 1-0-ra, a végén Kordé egalizálta az állást. A közvetlenül az élcsoport mögött tanyázó Budaörs ezzel elszalasztotta lehetőségét, hogy csatlakozzon a csoport listavezetőihez.

Magabiztos győzelmet aratott viszont az Integral-DAC. A Szentes Lázár vzette alakulat a Komlót végezte ki, méghozzá idegenben. A 3-0-s eredménnyel záruló találkozón a gólokat Hegedűs, Laki és Lajtos szerezte.

KELETI CSOPORT

KAZINCBARCIKAI SE_KECSKEMÉTI TE 0–1 (0–0)
A mérkőzés osztályzata: 4
Kazincbarcika, 600 néző. Vezette: Arany Tamás (9) (Kelemen A., Szécsényi I.)
KAZINCBARCIKA: Botló 0 – Hanász 6, Bányai 6, Kovács R. 7, Nagy T. 6 – Kerékgyártó 6 (Romhányi –, 70.), Kovács P. 6, Engi 5 (Zimányi –, 71.), Sebők 5 (Dávid –, 84.) – Elek Á. 6, Binder 5
Vezetőedző: Kócsi József
KECSKEMÉT: Tóth Z. 8 – Koszó 5, Gyagya 6 (Szabó L. –, 76.), Vass 5, Farkas I. 6 – Némedi 6, Szavics 6, Csordás 5, Yannick 5 (Lungu –, 68.) – Kormos 6, Kopunovics 5 (Balázs –, 62.)
Vezetőedző: Tomiszlav Szivics
Gólszerző: Kormos (64.)
MESTERMÉRLEG
Kócsi József: – Tipikus egygólos mérkőzés volt, sajnos azt az egy találatot nem mi szereztük.
Tomiszlav Szivics: – Tudtam, hogy nagyon nehéz mérkőzés vár ránk, ugyanis a Kazincbarcika kiváló erőkből álló csapat. Az az igazság, hogy ezúttal szerencsénk volt, de ilyen a futball.
VECSÉS FC-MEZŐKÖVESD ZSÓRÍ 1–0 (1–0)
A mérkőzés osztályzata: 3
Vecsés, 200 néző. Vezette: Kulcsár K. (9) (Schuszter R., Raff T.)
VECSÉS: Holczer 5 – Máj 5, Hungler 6, Molnár I. 6, Djeke 6 – Menyhárt 5, Lukács B. 5 (Králik –, 82.), Csillag 5, Molnár Z. 4 (Pisont I. 5, 57.) – Mészáros 6 (Czipper –, 65.), Folmer 4
Játékos-edző: Pisont István
MEZŐKÖVESD: Kiss M. 3 – Toplenszki 4 (Nyeste –, 65.), Csatlós 5, Vágó 4, Olasz 4 – Busai 3, Pázsit 4 (Somogyi –, 80.), Sándor 4 (Somodi 4, 56.), Sivák 4 – Bogdán 4, Ragó 4
Vezetőedző: Vojtekovszki Csaba
Gólszerző: Mészáros (3.)
MESTERMÉRLEG
Pisont István: – A csapat Tóth Pali bácsinak ajánlja a győzelmet, aki hosszú éveken keresztül segítette a csapatot.
Vojtekovszki Csaba: – Rúgott gól nélkül továbbra sem tudunk eredményt elérni, küzdeni fogunk tovább.
SZOLNOKI MÁV-MONDI -MAKÓ FC 0–0
A mérkőzés osztályzata: 2
Tiszaliget, 200 néző. Vezette: Németh A. (7) (Szalai Z., Varga F.)
SZOLNOK: Rézsó 0 – Urbán-Szabó 4, Antal 6, Balogh P. 6, Gohér 5 – Nagy P. 5 (Domokos 61.), Ulvicki 6, Pintér L. 5, Bogdán 0 (Szoboszlai 5, 12.) – Farkas K. 5, Remili 4
Vezetőedző: Vígh Tibor
MAKÓ: Czirbus 0 – Béres 5, Dálnoki 6, Szamosszegi 6, Gévay 5 – Podonyi 5, Varga R. 6, Magyar 6, Puskás 4 (Kovács N. –, 64.) – Schreiber 5 (Maróti –, 74.), Bány 4 (Kulacsik –, 64.)
Vezetőedző: Kolozsvári János
MESTERMÉRLEG
Vígh Tibor: – A kényszerű cserék megbontották a csapatot, s bár utána is hegyeket mozgattunk meg, nem sikerült diadalmaskodnunk.
Kolozsvári János: – Nekünk minden meccset idegenben kellene lejátszanunk, megérdemelten szereztünk pontot.
VÁC ÚJBUDA LTC-BŐCS KSC 2–1 (1–0)
Vác, 300 néző. AVezette: Erdős J. 8 (Erős G., Ring Gy.)
A mérkőzés osztályzata: 3
VÁC: Sztanko 0 – Gáspár 5 (Udvari T. -, 77.), Lettrich 6, Laki 6, Dudás M. 5 – Margitics 6, Farkas P. 6, Lázár Zs. 5 (Kövesdi 5, 60.), Vén 6 – Rusvay 7, Szabó V. 6. Vezetőedző: Verebes József
BŐCS: Matkó 5 – Almási 5, Czipó 4 (Kóka -, 64.), Molnár Zs. 5, Vass L. 5 – Siróczki 5, Irhás 5, Jeney 5, Török 4 (Lengyel 5, szünetben) – Gaál 5 (Varga Z. 5, 54.), Szakszon 6. Vezetőedző: Tóth László
Gólszerző: Rusvay (45.), Szakszon (48.), Margitics (60.)
Mestermérleg
Verebes József: – Az első félidőben már gólokkal vezethettünk volna, de sok helyzetünket kihagytuk, de így is megérdemelten szereztük meg a győzelmet.
Tóth László: – A játékosok és a nézők is végigszenvedték a mérkőzést és ebből a Vácnak sikerült három pontot szereznie.
BAKTALÓRÁNTHÁZA VSE-TÖKÖL 2 –1 (0–0)
A mérkőzés osztályzata: 2
Baktalórántháza, 300 néző. Vezette: Varga L. (6) (Varga Zs., Demeter J.)
BAKTALÓRÁNTHÁZA: Sándor G. 5 – Király L. 4, Szenes 5, Márkus 5, Bodnár 5 – Kozma A. 5, Kozma J. 5 (Illés L. –, 65.), Illés Gy. 5 (Szabó S. –, 83.), Saliga Z. 6 – Saliga I. 4 (Pálvölgyi –, 63.), Szabó R. 5.
Vezetőedző: Kovács János
TÖKÖL: Balázs L. 4 – Hajecz 4, Vedres 5, Lakics 5, Váradi 5 – Papp L. 4, Póti 5, Kiss P. 6, Palásti 4 – Metzger 4 (Semsei 6, 54.), Hamar I. 4 (Radnics –, 76.).
Vezetőedző: Leskó Zoltán
Gólszerző: Kiss P. (83.), Saliga Z. (84.), Szabó R. (85.)
MESTERMÉRLEG
Kovács János: - A három ponttal elégedettek lehetünk, a mutatott játékkal már kevésbé.
Leskó Zoltán: - Üzenem Vágner úrnak, hogy nézzen szét a portáján. Szégyen és gyalázat, ami itt történt!
CEGLÉDI VSE -JÁSZBERÉNYI SE VASAS 0–2 (0–0)
A mérkőzés osztályzata: 3
Cegléd, 900 néző. Vezette: Veizer R. (8) (Vári Á., Sebestyén L.)
CEGLÉD: Kiri 5 – Szepes 5, Buzás 5, Tóth I. 6, Abdel-Mazsid 5 – Barna Zs. 6, Juhász D. 4 (Magyari 4, 48.) – Farkas 4 (Utassy 5, 37.), Kecskeméti 5, Lendvai 4 (Hamar Á. 4, 60.) – Medgyesi 5
Vezetőedző: Kiss László
JÁSZBERÉNY: Roza 6 – Fekete G. 5, Szeles 5, Majzik 6, Hídvégi 6 – Benedek 6 (Kovács –, 86.), Kádár G. 7, Lukácsi 5, Fele 6 (Szűcs L. –, 90.) – Németh Gy. 6, Mohácsi 5 (Gulyás L. 5, 56.)
Vezetőedző: Sándor István
Gólszerző: Majzik (15.), Hegedűs 71.)
MESTERMÉRLEG
Kiss László: – Jobb volt az ellenfél, az egérré töpörödött kutyáknál.
Sándor István: – Fegyelmezett és motivált hazai csapat ellen, ha nehezen is, de begyűjtöttük a három pontot.
---- N ---- &
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik