Kezdődik a bajnoki hajrá! – Thury Gábor jegyzete

THURY GÁBORTHURY GÁBOR
2026.04.03. 23:48

Noha nem az utolsó körök egyikét rendezik ilyenkor, húsvét környékén általában elkezdődik a hajrá a labdarúgó-bajnokságban. Így akár már a hétvégi, 28. forduló is sok mindenről dönthet.

Az NB I szombati mérkőzései közül a ZTE—Kisvárda találkozó kívánkozik az élre. A tabellán negyedik és hatodik együttes jó formát mutat a futó idényben, ráadásul a Zete látványos futballja eredményes is. Olyannyira, hogy győzelme és a Ferencváros sikere esetén a csapat felléphet a harmadik helyre. A Paks minden valószínűség szerint megveri a Kazincbarcikát, ha bejön a papírforma, a vendégeket már szinte semmi sem mentheti meg a kiesésétől. Az Újpest—MTK mérkőzésnek a lila-fehérek viszonylag nyugodtan futhatnak neki, hiszen nyolc pontra vannak  a kiesőzónától, a kék-fehéreknek viszont nagyon kell a pont, hiszen ők csak háromra.

A vasárnap délutáni Puskás Akadémia—Diósgyőr meccsen nagy kérdés, Hornyák Zsolt mennyire képes motiválni csapatát, mert a felcsútiak felfelé már nemigen kacsingathatnak, igaz, a kiesés sem fenyegeti őket. A vendégeknek viszont annál nagyobb a tét! Vincze Richárd, a DVTK nemrég kinevezett sportigazgatója a következőképpen fogalmazta meg a borsodiak szentháromságát: Diósgyőrbe rockzene, olcsó sör és akciódús foci kell. Azért azt is hozzátette, hogy jelenleg a bennmaradás kivívása a legfontosabb. A forduló rangadóján a Debrecen a Ferencvárost fogadja. A jó sorozatban lévő hazaiak önbizalmát nyilván erősíti, hogy legjobbjai közül két játékos, Bárány Donát és Szűcs Tamás Szlovénia és Görögország ellen is pályára lépett csereként a válogatottban – bár előbbi futballista megsérült.

Fentebb azt írtam, a ZTE felléphet a dobogó harmadik fokára, ha nyer és a Fradi is győz idegenben. Az egy mérkőzéssel kevesebbet játszó címvédőnek már csupán a hazai versenyre kell koncentrálnia, ám ha a forduló utolsó találkozóján a listavezető Győr is megveri a Nyíregyházát, megmarad a hárompontos különbség köztük. Persze, ahogyan a Ferencváros idegenbeli sikerére nem lehet mérget venni, úgy a Rába-partiak hazai győzelmét sem lehet borítékolni, mert Bódog Tamás Nyíregyházája egyre karakteresebb játékkal rugaszkodik el a kieső helyektől.

Egy szó, mint száz: lehet legyinteni a hazai bajnokságra, hogy a színvonal nem verdesi az eget, de az is tény, az izgalmak el-elfeledtetik velünk a minőségi hiányosságokat.

A Nemzeti Sport munkatársainak további véleménycikkeit itt olvashatja!

 

Legfrissebb hírek

Lukács Dániel: Majdnem feladtam… – interjú a válogatott támadójával

Labdarúgó NB I
10 órája

A térde sem kényszerítette térdre Kinyik Ákost

Labdarúgó NB I
11 órája

A jóból is megárt a sok – Galambos Dániel jegyzete

Minden más foci
21 órája

Kinyik Ákos sérülés utáni gólöröme a 200. bajnokin – fókuszban az NB I 9. fordulójának ászai

Labdarúgó NB I
Tegnap, 13:22

Az Újpest csodacseréje lett Gleofilo Vlijter

Labdarúgó NB I
Tegnap, 13:00

A Paksi FC kétmillió eurós ajánlatot utasított vissza Szalai Józsefért – NS-infó

Labdarúgó NB I
Tegnap, 12:28

Van még benne kraft – Thury Gábor jegyzete

Magyar válogatott
2026.10.12. 23:11

„Valami egészen mást akartam” – bíróságon dolgozik a volt válogatott labdarúgó

Labdarúgó NB I
2026.10.12. 13:16