Sajtóhír: az Újpest kölcsönveszi a Frankfurt magyar játékosát

P.  GY. B. P. GY. B.
2026.01.20. 20:43
null
Fenyő Noah Újpesten folytathatja (Fotó: Getty Images)
Német sajtóhírek szerint a labdarúgó NB I-ben szereplő Újpest FC kölcsönveszi Fenyő Noah-t az Eintracht Frankfurttól.

 

A 19 éves Fenyő Noah Frankfurtban született, és az Eintrachtnál járta végig az utánpótlást. Az első csapatban nem mutatkozott be, de az ötödosztályban (Hessenliga) szereplő Eintracht II-ben rendszeresen szerepel: 14 mérkőzésen kétszer volt eredményes, valamint az ifjúsági BL-ben is öt meccsen kapott szerepet, a Galatasaray és a Liverpool ellen gólt is szerzett.

A kettős állampolgárságú Fenyő a magyar utánpótlás-válogatottakban szerepel(t), jelenleg az U21-es csapat tagja, de játszott az U16-ban, az U17-ben, az U18-ban és az U19-ben is.

Florian Plettenberg, a Sky Sport szakírója arról számolt be, hogy Fenyő az idény végig kölcsönbe kerül az Újpesthez, amely végleg meg is veheti. Igaz, a megállapodásban szerepel egy olyan kitétel is, miszerint az Eintracht visszavásárolhatja a magyar játékost, akinek 2029-ig van érvényes szerződése a hessenieknél. Plettenberg bejegyzése szerint elsősorban az újpestiek új sportigazgatója, Dárdai Pál szorgalmazza Fenyő megszerzését.

Az értesülést a Lila Sector is megerősítette, a bejelentésre hamarosan sor kerülhet.

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS AZ ÚJPEST FC-NÉL
Érkezők: Bodnár Gergő (Zalaegerszegi TE FC), Krajcsovics Ábel (Bp. Honvéd, legutóbb kölcsönben Zalaegerszegi TE FC), Patrizio Stronati (cseh, Puskás Akadémia)
Kölcsönbe érkezők:
Kölcsönből visszatérők: Babós Levente (Diósgyőri VTK), Mucsányi Miron (Diósgyőri VTK) 
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek:
Kiszemeltek: Nejc Gradisar (szlovén, Al-Ahli – Egyiptom), Kyan Vaesen (belga, Westerlo – Belgium), Fenyő Noah (Eintracht Frankfurt – Németország)
Távozók: André Duarte* (portugál, egyoldalú szerződésbontás után FCSB – Románia), George Ganea (román, FC ASA – Románia, Marosvásárhely, szabadon igazolhatóként)
Kölcsönbe távozók: Tiago Goncalves (portugál, Mantova – Olaszország)
Kölcsönből visszatért klubjához:
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk: Iuri Medeiros (portugál)

 

Legfrissebb hírek

Közel az egyezség az Újpest és a Puskás Akadémia között – NS-infó

Labdarúgó NB I
Tegnap, 10:58

Münsterből igazolt togói válogatott támadót az Újpest

Labdarúgó NB I
2026.06.10. 11:59

Újpest: régi és új arcok érkeztek az utánpótlásba – hivatalos

Labdarúgó NB I
2026.06.08. 15:22

Újpest: aláírt a fiatal kapus, Ausztriában készül a csapat

Labdarúgó NB I
2026.06.02. 13:44

Az ETO, az FTC és a ZTE emelkedett ki a teljesítményindexekben, no meg Vitális

Labdarúgó NB I
2026.05.21. 15:44

Hosszabbított Banai Dáviddal az Újpest – hivatalos

Labdarúgó NB I
2026.05.20. 17:03

Navarro: A vezetők úgy döntöttek, nem hosszabbítanak

Labdarúgó NB I
2026.05.17. 13:21

A Debrecen egygólos győzelemmel szerezte meg a negyedik helyet

Labdarúgó NB I
2026.05.16. 19:04
Ezek is érdekelhetik