Olasz sajtóhírek szerint a Lazio megegyezett Tóth Alexszel a szerződés részleteiről, a játékos ügynöke cáfol

M. B.M. B.
2026.01.11. 14:04
null
Tóth Alex (Fotó: Czinege Melinda, archív)
Az olasz élvonalban (Serie A) szereplő Lazio megegyezett Tóth Alexszel szerződése részleteiről – írja X-oldalán az átigazolásokra szakosodó olasz újságíró, Nicolo Schira. Az információt a Corriere dello Sport is megerősítette, miközben a játékost képviselő Papp Bence szerint semmilyen egyezség nem született.

Az említett forrás szerint a római „sasok” 2030-ig szóló kontraktusban állapodtak meg a 20 éves középpályással, aki így évi másfél millió eurót keresne Maurizio Sarri csapatában. Ennek tükrében már csak a kluboknak kell közös nevezőre jutniuk a játékos vételárával kapcsolatban, hogy tető alá hozzák a transzfert. 

A Corriere dello Sport információi szerint a Lazio 12 millió eurót, valamint bónuszokat ajánlott Tóthért, akiért a zöld-fehérek előzetesen 15 milliót kértek. Fontos megjegyezni, hogy nem a Lazio a fiatal játékos egyetlen kérője: a Juventus érdeklődéséről már korábban beszámoltunk, míg a Mediasetnél úgy tudják, hogy a Liverpool és a Newcastle United is árgus szemekkel követi Tóth helyzetét. Ezzel együtt Angelo Fabiani, a Lazio sportigazgatója bízik benne, hogy a napokban sikerül nyélbe ütni a transzfert. 

Tóth Alex egyébként a kispadon kezdte a Ferencváros szombati, Holstein Kiel elleni felkészülési mérkőzését, de a második félidőben már pályára lépett Robbie Keane csapatában.

Időközben megszólalt Papp Bence, a játékos ügynöke is, aki közölte, hogy nem született megegyezés a játékos és az olasz klub között, de azt elismerte, hogy a Lazio valóban szeretné szerződtetni a középpályást. 

„Sem Alex, sem pedig én soha nem fogunk megegyezni semmilyen klubbal azelőtt, hogy a Ferencvárossal az adott klub ne jutott volna megegyezésre. Egyrészt azért mert van egy etikett, egy kialakult útja, hogy a futball piacán ennek hogyan kell működnie, nálunk viszont leginkább azért, mert a klubot, a vezetőit, a szurkolóit Alex is és én is tiszteljük. 

Egészen addig, míg a két klub egyezségre nem jut, addig mi semmilyen szinten nem egyezkedünk, pláne nem állapodunk meg feltételekről” 

– szögezte le Papp Bence az M1-nek.

„A magyar futballban még ilyen nem történt. A magyar bajnokságból ilyen kaliberű átigazolásról nem lehetett beszélni és talán álmodni sem. És éppen ezért én azt gondolom, ez rendkívül fontos az egész futballunk és a labdarúgó-társadalom megítélése szempontjából nemzetközi szinten. Pontosan ezért és ebből kifolyólag az egész ügy, Tóth Alex felépítése, imidzse, esetleges átigazolása egy rendkívül gondosan megtervezett, párját ritkító együttműködésben történik a klubjával. És kizárólag csak úgy működik” – tette hozzá a játékosügynök.

A hírrel kapcsolatban megkerestük a Ferencváros sajtóosztályát is, de a klub sajtóértesüléseket nem kommentál.

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A FERENCVÁROSNÁL
Érkezők: Mariano Gómez (argentin, FC Zürich – Svájc)
Kölcsönbe érkezők: –
Kölcsönből visszatértek: Varga Ádám (Debreceni VSC), Say Shadirac (ghánai, Oulo – Finnország)
Kölcsönből visszatérhet: Kaján Norbert (FK Csíkszereda – Románia)
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek:  –
Kiszemeltek: Elton Acolatse (holland-ghánai, Diósgyőri VTK), Lukács Dániel (Puskás Akadémia)
Távozók: Dhonata* (Dhonata Tavares de Oliveira, brazil, Botafogo-PB – Brazília), Varga Barnabás (AEK Athén – Görögország)
Kölcsönbe távozók: –
Kölcsönből visszatérhetnek klubjukhoz: Naby Keita (guineai, Werder Bremen – Németország)
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk: Ismaël Aaneba (francia-marokkói), Fortune Bassey (nigériai), Alekszandar Pesics (szerb, Amedspor – Törökország), Philippe Rommens (belga), Tóth Alex (Juventus, Lazio – Olaszország)

 

Legfrissebb hírek

Kinyik Ákos sérülés utáni gólöröme a 200. bajnokin – fókuszban az NB I 9. fordulójának ászai

Labdarúgó NB I
3 órája

Az Újpest csodacseréje lett Gleofilo Vlijter

Labdarúgó NB I
3 órája

A Paksi FC kétmillió eurós ajánlatot utasított vissza Szalai Józsefért – NS-infó

Labdarúgó NB I
4 órája

„Valami egészen mást akartam” – bíróságon dolgozik a volt válogatott labdarúgó

Labdarúgó NB I
Tegnap, 13:16

Képeken a címvédő ETO veresége az éllovas Puskás Akadémia ellen

Labdarúgó NB I
2026.10.11. 22:48

Babó Levente: A Puskás Akadémia szereplésében van némi szerencse, de szakmai minőség is

Labdarúgó NB I
2026.10.11. 22:45

Fekete füstbe borult a lelátó a Kispest-Honvéd–Újpest meccsen – képek

Labdarúgó NB I
2026.10.11. 21:15

Lukács góljával rangadót nyert Győrben a Puskás Akadémia, és három pont előnnyel áll az élen

Labdarúgó NB I
2026.10.11. 20:58