Rohan az idő. Szeptember elsején lett volna hatvanéves Simon Tibor, a Ferencváros és a válogatott korábbi csupa szív, elnyűhetetlen védője. A 2002 áprilisában brutális megtámadását követően elhunyt futballistáról méltó megemlékezés készült, a szerzőpáros, Vámos Tamás, lapunk munkatársa és Dénes Tamás, lapunk korábbi főszerkesztője a korábbi kőkemény hátvédről szóló szinte összes létező történetet feleleveníti. A csütörtöki könyvbemutatón Dénes Tamás úgy fogalmazott, a könyv összeállítása igazi időutazás volt, amiből kiderül, mit jelentett a kilencvenes évek magyar futballjának Simon Tibor. Az egykori játékostársak, vezetők, családtagok, újságírók megható őszinteséggel beszélnek a hátvédről, a másik szerző, Vámos Tamás pedig elmondta: noha jól ismerte Simon Tibort, számára is rengeteg újdonságot tartogatott egy-egy fejezet megírása.
„Most arról kellene beszélnünk, hogy az ereje teljében lévő Simon Tibor éppen szövetségi kapitány vagy a Ferencváros vezetőedzője” – mondta a remek újságíró.
A könyvbemutatón egykori csapattársa, a korábbi középpályás Bánki József is részt vett.
„A Fradi történelemkönyvében mindig helye lesz Simon Tibornak. Sajnos nem koccinthatunk vele. A könyv telitalálat, és jól tükrözi, milyen volt Simi hozzáállása a sporthoz, itt cseng a fülemben legendás mondata: Lehet rosszul játszani, de lélektelenül soha!”
A kötet ötletgazdája ifjabb Simon Tibor, valamint Vécsey Gábor volt, a 256 oldalas könyv 350 képpel (köztük a Nemzeti Sport fotóival) színesítve mutatja be a 16-szoros válogatott védő életét, karakterét. Negyvenkét visszaemlékezés olvasható benne, olyan korábbi társak mesélnek róla, mint Lipcsei Péter vagy éppen Babatunde Fatusi, akinek különleges kapcsolata volt a kemény hátvéddel. A Magyar Sportújságírók Szövetségének (MSÚSZ) Nagy Béla-programjának támogatásával elkészült könyvet a Violenza-Art Kft. adta ki, a tördelést lapunk művészeti vezetője, Varga Zoltán végezte. A kötet személyes visszaemlékezésekkel, eddig nem látott fotókkal és pályatársak történeteivel idézi fel a Fradi ikonikus játékosának alakját.
A Simon Tibor 60 című könyv az nsklub.hu oldalon, ide kattintva 8990 forintos áron megrendelhető.