Prosser Dániel: A japán egyetemi évek helyett még futballozhatok

– Második felkészülési mérkőzésüket is megnyerték a hétvégén, egy nullára legyőzték a Mezőkövesdet.
– Kicsit fáradtan léptünk pályára, de ezzel ilyenkor nincs is gond – mondta lapunknak Prosser Dániel, a Kazincbarcika 31 esztendős támadója. – A kemény fizikai felkészülésen van a hangsúly, de persze a taktika is előtérbe kerül. Frissebbnek érezzük magunkat, mint az edzőtáborban, a szombati mérkőzésen is jobban néztünk ki. Remekül kezdtünk, mi birtokoltuk többet a labdát, helyzeteket dolgoztunk ki, majd a bal oldalon Sós Bence és Mike Ramos nagyszerűen játszott össze, ami után utóbbi középre passzolt, én pedig csupán befejeztem az akciót. Pozitívum, hogy nem kaptunk gól, az NB I-ben is stabilak szeretnénk maradni, nagyon sok múlik majd a védekezésünkön, de jó úton járunk.

– Nyáron érkezett a klubhoz, mindkét felkészülési mérkőzésén gólt szerzett, előbb a Monor, majd a Mezőkövesd kapuját vette be. Jó formában van?
– Remek helyre kerültem, jó a társaság, kezd összeérni a csapat. A fiatalok és idősebbek egyvelege éppen optimális, igyekszünk Kuttor Attila vezetőedző utasításait betartani. Kezd körvonalazódni a játékunk, ezt az edzéseken és a felkészülési mérkőzéseken is jól lehet tapasztalni. Kemény a felkészülés, labdával, anélkül, és a konditeremben is sokat dolgozunk, egyre jobb állapotba kerülünk. Én is egyre jobban belejövök, sokat hagytam ki, de most kiválóan érzem magam. Itt szeretnék köszönetet mondani a Vasasnak és Nagy Miklósnak, aki edzéslehetőséget adott tavasszal, a második csapatnál László András és Ferenczi István iránymutatásával készültem, nekik is hálával tartozom, hogy most itt lehetek.

– Mi történt önnel az elmúlt másfél év során?
– A sérülésem elején félrediagnosztizáltak, négy-öt hónap telt el úgy, hogy nem tudták mi a probléma. Aztán az FTC orvosa, doktor Pánics Gergely jött rá, hogy szeméremcsont-gyulladásom van, majd a ferencvárosi Nagy Richárd gyógytornásszal elkezdtem együtt dolgozni. Mindkét szakembernek sokat köszönhetek, nélkülük lehet, hogy már nem lennék profi labdarúgó. A rehabilitáció utolsó szakaszát Japánban végeztem, közel kilenc hónapot töltöttem kint. Keményen dolgoztam, hogy egészséges legyek és ismét futballistának érezhessem magam. Nem győzőm hangsúlyozni, mennyire hálás vagyok mindenkinek, aki segített ezen a nehéz úton.

– Hogyan került Japánba?
– Mivel beszélek japánul, megigényeltem a vízumot és szerettem volna ott gyógyulni. Tüzetesen utánanéztem a sérülésemnek, majd találtam kint egy ausztrál szakembert, akivel felvettem a kapcsolatot. Ez jelentette a felépülésem utolsó fázisát, de a kint töltött időszak arra is jó volt, hogy átértékeljem a dolgokat és mindent helyre tegyek magamban.

– Honnan jött az ötlet, hogy megtanuljon japánul?
– Az edzések után szakítottam időt a tanulásra, nekem pedig mindig is tetszett a japán kultúra, s szerettem volna megtanulni a nyelvet. Egyébként amikor még kérdéses volt, hogy folytathatom-e a profi labdarúgást, akkor azon is gondolkodtam, hogy kimegyek Japánba egyetemre. Mindennek utánanéztem, így a táplálkozás és egészség szakra jelentkezem volna. Persze, most nem bánom, hogy nem jött össze, boldog vagyok, hogy teljesen felépültem. Szeretnék még évekig futballozni, érzem, hogy van még bennem lendület.

– Négy év után léphet ismét pályára az NB I-ben, érződik, nagy célokat tűzött ki maga elé.
– A legfontosabb, hogy egészséges maradjak, a csapattal pedig szeretnénk kiharcolni a bennmaradást. Természetesen egyéni céljaim is vannak, de ezekről majd akkor beszélek, ha eljön a megfelelő pillanat.