A Puskás Akadémia bejelentette ifjabb Dárdai Pál szerződtetését

K. Zs.K. Zs.
2025.07.08. 08:28
null
Ifjabb Dárdai Pál és Tóth Balázs klubigazgató (Fotó: Puskás Akadémia)
Megalapozottnak bizonyultak a Nemzeti Sport információi, a Puskás Akadémia kedd reggel bejelentette ifjabb Dárdai Pál szerződtetését. A 26 éves magyar válogatott labdarúgó 2029-ig írt alá az NB I-es felcsúti klubhoz.

„A Puskás kiváló idényt tudhat maga mögött, a jövőben pedig szeretném kivenni a részem én is a csapat sikereiből. Bízom benne, hogy a következő évadban is lesz esélyünk elérni a dobogós helyeket, szeretnék minél több lehetőséget kapni, és gólokkal, gólpasszokkal segíteni az együttest. Akad két-három játékos, akikkel már ismerjük egymást korábbról, illetve a válogatottból, és alig várom, hogy a többiekkel is találkozzak az ausztriai edzőtáborban” – idézi a klubhonlap ifjabb Dárdai Pált.

Ifjabb Dárdai Pál Berlinben született – édesapja akkoriban ott futballozott –, 12 éves korában került a Hertha BSC-hez, ahol végigjárta a korosztályos együtteseket, 2018-ban bemutatkozott a Bundesligában is. A szélső összesen kilenc mérkőzésen lépett pályára a német élvonalban, majd 2021-ben a Hertha második csapatától Fehérvárra szerződött.

A Videoton színeiben 75 NB I-es találkozón szerepelt, 12 gólig és 16 gólpasszig jutott, 2022-ben bemutatkozott a magyar válogatottban. 2023-ban visszatért a Herthához, az elmúlt két évadban összesen 38 bajnokin kapott lehetőséget a német másodosztályban, hét gólt szerzett, négy gólpasszt adott.

A klubváltást Dárdai eddigi klubja is megerősítette.

 

Mint ismert, ifjabb Dárdai Pál öccsei közül Márton továbbra is a Hertha labdarúgója (szerződése 2028 nyaráig szól), míg a 19 éves Bence tavaly nyáron írt alá a német élvonalbeli Wolfsburghoz.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A PUSKÁS AKADÉMIÁNÁL
Érkezők: Dala Martin (Fehérvár FC), ifjabb Dárdai Pál (Hertha BSC – Németország), Kerezsi Zalán (Budapest Honvéd, kölcsön után végleg), Lukács Dániel (Kecskeméti TE), Nagy Zoárd (Csákvár, szabadon igazolhatóként), Németh András (magyar-dél-afrikai, Hamburger SV – Németország, legutóbb kölcsönben SC Preussen Münster – Németország)
Kölcsönbe érkezők: – 
Kölcsönből visszatérnek: Dusinszki Szabolcs (román-magyar, Csákvár), Farkas Bendegúz (Nyíregyháza Spartacus), Ominger Gergő (Fehérvár FC), Posztobányi Patrik (Mezőkövesd Zsóry), Vajda Roland (Kozármisleny) 
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek: –
Kiszemeltek: Komáromi György (NK Maribor – Szlovénia)
Távozók: Bakti Balázs (Zalaegerszegi TE FC, kölcsön után végleg), Bévárdi Zsombor (kispesti kölcsön után MTK Budapest), Kocsis Dominik (tiszakécskei kölcsön után Fehérvár FC), Jonathan Levi (svéd, Ferencvárosi TC, szabadon igazolhatóként), Miskolczi Domonkos (Szeged-Csanád Grosics Akadémia), Pécsi Ármin (Liverpool FC – Anglia), Jakub Plsek (cseh, MTK Budapest, szabadon igazolhatóként), Radics Márton (Csákvár)
Kölcsönbe távozók: Ominger Gergő (Fehérvár FC), Vajda Roland (Fehérvár FC)
Kölcsönből visszatérhetnek klubjukhoz: – 
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk: Lamin Colley (gambiai, Universitatea Craiova – Románia), Dusinszki Szabolcs (román-magyar, FK Csíkszereda – Románia), Farkas Bendegúz (Nyíregyháza Spartacus)

 

 

Legfrissebb hírek

Változtatott az MLSZ, mégis lehetnek nézők a Honvéd–DVSC bajnoki meccsen

Labdarúgó NB I
1 órája

A Nyíregyháza ellen duplázó Arthur Henrique: Trófeákat szeretnék nyerni a ZTE-vel

Labdarúgó NB I
3 órája

Az Újpest három meccse gólt sem lőtt a PAFC-nak; a Fradi még sosem kapott ki Kisvárdán

Labdarúgó NB I
4 órája

Hinora Kristóf: Nem tartom reálisnak a jelenlegi helyezésünket

Labdarúgó NB I
6 órája

Három meccsre eltiltották az MTK középpályását

Labdarúgó NB I
2026.10.14. 20:08

Lukács Dániel: Majdnem feladtam… – interjú a válogatott támadójával

Labdarúgó NB I
2026.10.14. 10:22

Kinyik Ákos sérülés utáni gólöröme a 200. bajnokin – fókuszban az NB I 9. fordulójának ászai

Labdarúgó NB I
2026.10.13. 13:22

A Paksi FC kétmillió eurós ajánlatot utasított vissza Szalai Józsefért – NS-infó

Labdarúgó NB I
2026.10.13. 12:28