Argentin elnökei és tulajdonosai lesznek a ZTE-nek

Vágólapra másolva!
2025.06.20. 17:28
null
Pénteken hivatalos sajtótájékoztató keretein jelentették be, hogy a jövőben Damián Pedrosa ügyvezető elnökként, Andrés Jornet pedig sportért felelős elnökként dolgozik a ZTE FC-nél, s bár Végh Gábor leköszönése után a tulajdonrészek eloszlásáról nem adtak pontos tájékoztatást, az biztos, hogy a két argentin szakember komoly ambíciókkal érkezett Zalaegerszegre.

Miután Végh Gábor 11 esztendő után távozott az elnöki-tulajdonosi pozícióból, a jövőben új vezetőség irányítja a ZTE FC-t. Pénteken a ZTE Arénában sajtótájékoztatón jelentették be, hogy immár két argentin szakember irányít, Damián Pedrosa ügyvezető elnökként, Andrés Jornet pedig sportért felelős elnökként dolgozik az egyesület sikereiért. A médiaesemény kezdetekor elmondták, az új vezetők szakmai kérdésekre nem válaszolnak, így a játékoskerettel, a nyári erősítésekkel és az új szakmai stábbal kapcsolatban nem lehet kérdéseket feltenni.

„Nagyon boldogok vagyunk, hogy itt lehetünk – kezdte Damián Pedrosa, a klub új ügyvezető elnöke. – Hatalmas elkötelezettséggel és felelősséggel érkeztünk Zalaegerszegre, ahol máris otthon érezzük magunkat. Nagy motivációval kezdünk, és tudjuk, rengeteg munka vár ránk. A következő időszak a fenntarthatóságról, a tehetséggondozásról és az ambiciózus célok eléréséről szól majd: magasabb polcra szeretnénk emelni a ZTE FC-t.”

A Zalaegerszeg hivatalos oldala úgy fogalmazott, a leköszönő Végh Gábor a jövőben új szerepkörben támogatja tovább a klub munkáját és jövőjét, és ezzel kapcsolatban az új vezetők elmondták, a korábbi elnök tanácsadóként segíti a munkájukat a továbbiakban.

„Nem könnyű ilyen klubot találni a világon, mint a ZTE – folytatta Damián Pedrosa. – A közösség remek, továbbá hatalmas tehetségek vannak. Tizenhárom éve dolgozom ezen a területen, szóval tudom, miről beszélek. Remek a klub, a csapat és a közösség, a kemény munka pedig meghozza majd a gyümölcsét. Nem ígérek őrült, nem reális dolgokat, a mi hitvallásunk a kemény munka.”

A sportvezetők elmondták, a sportszakmai kérdések mellett egyelőre nem szeretnének arról sem beszélni, hogy miképp épül fel az új tulajdonosi kör Zalaegerszegen, pontosan melyik cégcsoport szerezte meg a többségi tulajdont, de azt elmondták, a jövőben egy újabb sajtótájékoztató keretein belül minden kérdésre választ kapunk, s új sportigazgató bejelentésére is lehet számítani.

„A jövőben új emberek jelennek meg a klubnál, őket idővel szépen lassan bemutatjuk majd – mondta Damián Pedrosa. – Fontos elmondanom, hogy nem szeretnénk titkolózni, de ennek az eseménynek most más a célja. Lesz majd egy másik összejövetel, akkor minden kiderül, most az ambíciónkról és a terveinkről szeretnénk beszámolni. Szilárd alapokat teszünk le, profi csapattal dolgozunk majd a háttérben, idővel mindenre fény derül. Egyelőre a mellettem ülő Andrés Jornetről beszélhetek, aki nagyszerű szakember, öröm vele együtt dolgozni.”

Damián Pedrosa annyit elárult, a többségi tulajdonrészt szerző cégcsoport komoly nemzetközi kapcsolatokkal rendelkezik, s mindenki számára átlátható lesz a klub működése és felépítése.

„A célunk az, hogy a ZTE stabil élvonalbeli csapat legyen Magyarországon, s tehetséges magyar fiatalokkal, valamint ígéretes külföldiekkel érjünk el sikereket – mondta Andrés Jornet, a ZTE FC sportért felelős elnöke. – Még feljebb szeretnénk emelni a klubot, ennek az első lépése az, hogy szilárd alapjaink legyenek.”

A Zalaegerszeg hétfőn kezdi el a felkészülést a következő idényre, egyelőre még nem lehet tudni, hogy ki vezeti az edzéseket, ám azt elárulták, hogy július 19-én ismét megrendezik a Zete Fiesztát, amelynek részleteiről később adnak pontos tájékoztatást.

Ezt kell tudni a két szakemberről

Damián Pedrosa és Andrés Jornet is komoly nemzetközi tapasztalattal a háta mögött érkezett Zalaegerszegre. Előbbi a Club Atlético Talleresnél kezdett dolgozni, majd családja támogatásával 26 esztendősen megalapította saját vállalkozását, amely mára nemzetközi szintre lépett, s magas színvonalú sportesemények szervezésére specializálódott. Tizenegy kontinentális döntőt rendeztek meg, továbbá a 2024-es Copa Américát is.

 

Andrés Jornet a sportmenedzsment és játékosmegfigyelés területén építette karrierjét, gyakornokként a Pachuca együttesénél kezdte. Nem sokkal később a Club Atlético Tallares vezető játékosmegfigyelője volt, a segítségével a harmadosztályból egészen az argentin élvonalig jutott a csapat. 2020-ban az MLS-ben szereplő Orlando Cityhez került, ahol a dél-amerikai tehetségeket figyelte, majd a horvát NK Istra sportigazgatója lett. Nem sokkal később visszatért a Tallereshez sporttanácsadóként, mellette a mexikói FC Juáreznél is ezt a szerepkört töltötte be. Közgazdasági végzettsége révén fontos számára az adatelemzés, amelyet vélhetően Zalaegerszegen is árgus szemmel figyel majd.

 

 

Legfrissebb hírek

Az MTK bejelentette Hej Viktor távozását – hivatalos

Labdarúgó NB I
5 órája

Győrben folytatja karrierjét Megyeri Balázs – hivatalos

Labdarúgó NB I
7 órája

A ragyogóan sikerült ősz után tavasszal bukdácsolt az MTK

Labdarúgó NB I
9 órája

Élvonalbeli rutinnal rendelkező labdarúgót igazolt az MTK – hivatalos

Labdarúgó NB I
9 órája

Az Újpest elnöke bejelentést tett az új stadionról

Labdarúgó NB I
10 órája

Az ausztrál bajnokság egyik legjobbjával erősített a Ferencváros

Labdarúgó NB I
11 órája

Ádám Martin: A válogatott meghívóért is hajtok a klubomban

Labdarúgó NB I
13 órája

Szerződést hosszabbított Gróf Dáviddal a Ferencváros – hivatalos

Labdarúgó NB I
Tegnap, 17:04
Ezek is érdekelhetik