Sallói István: Teljesen mindegy, hogy mi történik, évek óta a csapatok megkérdezése nélkül döntenek el dolgokat

2025.05.14. 18:24
null
Sallói István Lendván lett sportigazgató (Fotó: Török Attila)
Sallói István, a Zalaegerszegi TE FC sportigazgatója szerint a 16 csapatos élvonalbeli labdarúgó-bajnokság lenne az ideális, és ez a magyar fiatalok előrelépését is segítené.

 

A szakember az m4sport.hu-nak adott interjúban arról is beszélt, hogy tavaly már volt egy szavazás, amelyen nyolc klub és a másodosztályú egyesületek is a 16 csapatos élvonalra voksoltak, miközben a rájátszást „nem nagyon akarták”.

„Teljesen mindegy, hogy mi történik, évek óta ez van: a csapatok megkérdezése nélkül döntenek el dolgokat. A csapatok vagyonértékű jogait az MLSZ magához vonja, ezt eladja, majd úgy dönt, hogy csak bizonyos feltételek mentén osztja vissza a csapatoknak. Nyilván a szövetségnek a magyar labdarúgás érdekeit kell nézni, de elég problémás, hogy elég távol vannak az álláspontok egymástól” – mondta Sallói, aki ezzel összefüggésben beszélt az MLSZ által múlt pénteken elfogadott szabályozásról, amelynek értelmében az 500 millió forintos központi támogatáshoz az élvonalbeli csapatokban a mérkőzéseken átlagosan minimum öt magyar játékosnak kell egyszerre a pályán lennie, közülük legalább egy 21 éven alulinak.

A zalaegerszegi sportigazgató szerint egyre jobb játékosok kerülnek ki az akadémiákról, miközben egyre gyengébb képességű légiósok érkeznek az NB I-be. Hangsúlyozta, hogy az akadémiák legfontosabb feladata lenne, hogy a kevés született tehetséget megtalálják és kiemeljék, de ez rendkívül összetett feladat.

Sallói a ZTE mostani idényéről megjegyezte, "ilyenkor azért benn szoktunk már maradni, most egy kicsit túlhúztuk, de nyugalom van, bízunk benne, hogy sikerül a bennmaradás". Elárulta, általában március-április környékén szinte minden évben edzőt váltanak, most is ezt tették, Mihalecz Istvánnal pedig egyelőre nyárig egyeztek meg, de bennmaradás esetén logikusnak tűnik, hogy vele folytassák.

A teljes interjú megtekinthető az M4 Sport YouTube-oldalán.

 

Legfrissebb hírek

Szalai József: Megtanultam, milyen, ha csak magamra számíthatok

Labdarúgó NB I
2 órája

Szabadulószobában is otthonos – Malonyai Péter jegyzete

Labdarúgó NB I
2 órája

Meglátogattuk Szalai Józsefet, aki szórja a gólokat Pakson; Megakadtak a tárgyalások a Videoton Fehérvár FC értékesítéséről

E-újság
9 órája

Lehetséges, hogy műteni kell Böde Dánielt – sajtóhír

Labdarúgó NB I
9 órája

Szélesi Zoltán: A kapott gólnál sajnos a saját dolgunkat nehezítettük meg

Labdarúgó NB I
10 órája

Kvasina hosszabbításban szerzett góljával nyert a Nyíregyháza a Kisvárda ellen

Labdarúgó NB I
14 órája

Ljujics pazar gólt lőtt, Szappanos büntetőt védett, döntetlen lett az Újpest–MTK

Labdarúgó NB I
15 órája

FTC: „Csak egy sokat dolgozó fiú vagyok a klubban” – Kubatov Gábor indul az októberi elnökválasztáson

Labdarúgó NB I
20 órája