FTC: Pászkát fűtötte a bizonyítási vágy; Zachariassen véget vetett álmatlan éjszakáinak

N-P. T.N-P. T.
2024.11.01. 10:59
Kristoffer Zachariassen (Fotó: Kovács Péter)
A Ferencváros 2–1-re legyőzte az NB III-as Tiszafüredet a labdarúgó Magyar Kupa 4. fordulójának csütörtöki játéknapján, ezzel bejutott a legjobb 16 közé. A találkozón először lépett pályára tétmeccsen a szezonban Pászka Lóránd, illetve július óta először szerzett gólt Kristoffer Zachariassen – mindketten nyilatkoztak a klub hivatalos honlapjának.

Pászka Lórándot ebben az évadban súlyos sérülés hátráltatta, így ez volt az első tétmérkőzése (az előzőben is mindössze 15 alkalommal kapott lehetőséget). Mint a fradi.hu-nak elmondta, emiatt természetesen nagyon boldog volt.

„A játékommal nem vagyok teljesen elégedett, viszont fontos volt, hogy újra meccsterhelést kaptam, szinte végigjátszottam az egész találkozót. Őszintén szólva számítottam rá, hogy ezen a mérkőzésen ott leszek a kezdőcsapatban, hiszen ahogy mondtam, ezek a meccsek kiválóak arra, hogy akiknek kell, ott legyen a meccs a lábukban. Fűtött a bizonyítási vágy, hellyel-közzel jól is ment a játék. Egy tipikus kupameccs volt egy alacsonyabb osztályú együttes ellen, amely bizonyítani akart. Meg is tudták szerezni a vezetést, de szerencsére gyorsan egyenlítettünk, erre pedig meglőttük a másodikat is. Ilyen helyzetekben nagyon fontos gyorsan és jól reagálni, ma ezt megtettük. Továbbjutottunk, nyertünk, és most ez a legfontosabb” – mondta el a 28 éves védő, aki a meccs előtt arról beszélt, ferencvárosi pályafutása szempontjából sorsdöntő lehet a következő másfél-két hónap.

Kristoffer Zachariassennél is átszakadt egy bizonyos gát: a norvég játékos július óta először szerzett gólt – rögtön kettőt.

„Jó, hogy újra eredményes voltam, már hosszú ideje nem sikerült a kapuba találnom. Volt néhány álmatlan éjszakám a kihagyott győri helyzetem után…” – nyilatkozta a mérkőzés után az FTC kamerája előtt.


MAGYAR KUPA
4. FORDULÓ
Facultas-Tiszafüredi VSE (NB III)–Ferencvárosi TC 1–2 
Tiszafüred, Lipcsey Elemér Sporttelep, 2000 néző. Vezette: Rúsz Márton
Tiszafüred:  Tajti B. – Major M., Bényei, Aranyos – Kovács D. (Karmacsi, 84.), Barzsó (Ujvári, 90.), Mácsai (Ballók, 84.), Engel (Szövetes, 90.) – Trencsényi, Kalmár F. (Pataki, 71.), Pap Zs. Edző: Dorcsák Zoltán
Ferencváros: Varga Á. – Botka, Szalai G. (Gartenmann, 56.), Knoester, Pászka (Civic, 84.) – Tóth A., Ben Romdan (Maiga, 56.) – Gruber (Matheus Saldanha, 56.), Zachariassen, Kehinde – Varga B. (Misidjan, 70.). Vezetőedző: Pascal Jansen
Gólszerző: Kalmár F. (48.), ill. Zachariassen (51., 55.)

 

Legfrissebb hírek

Továbbra is vezet az Esbjerg a Ferencváros ellen a női kézilabda BL-ben

Kézilabda
13 perce

NB II: Gól itt, gól ott

Labdarúgó NB II
43 perce

Baráth Botond: Szülők is verekedtek a Fradi elleni meccsen

Labdarúgó NB I
4 órája

A szorgalmas és makacs Boby kapitány a fedélzeten – edző, csapattárs és játékos Borbély Balázsról

Labdarúgó NB I
8 órája

Lehet még nagyobbat álmodni – Smahulya Ádám jegyzete

Labdarúgó NB I
16 órája

Öt évre kitiltották az európai stadionokból a Mussolini-pólót viselő ferencvárosi ultrát

Európa-liga
18 órája

Három pontot szerzett Kisvárdán, és a tabella élére állt a Puskás Akadémia

Labdarúgó NB I
18 órája

Tíz emberrel is nyert a KTE; a DVTK húzta be a borsodi rangadót; hármat kapott a Vidi – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
20 órája