„Sorsdöntő lehet a következő másfél-két hónap” – Pászka Lóránd mielőbb visszatérne a Ferencvárosba

T. Z.T. Z.
2024.10.30. 09:40
Pászka Lóránd (Fotó: Fradi.hu)
Teljesen felépült súlyos sérüléséből Pászka Lóránd, a labdarúgó NB I-ben szereplő Ferencváros játékosa. A tapasztalt védő az idén még egyetlen tétmeccsen sem szerepelt, a Székely Sportnak adott interjújában azonban elmondta, szeretné, hogy ez mielőbb megváltozzon.

„A szezonrajtot megelőző utolsó felkészülési mérkőzésen kezdődött, éreztem, hogy fájni kezdett a derekam – kezdte a Székely Sportnak adott interjúját Pászka Lóránd. – Ekkor még ártatlan dolognak tűnt, viszont hamar kiderült, hogy nagyon súlyos problémáról beszélünk. Lényegében az egyik combizmom teljes mértékben elkezdett sorvadni, ami nagyon ijesztő volt. A barátnőm és a családom természetesen mindenben támogatott, nagyon sokat köszönhetek nekik, nagyon nehéz időszakon vagyok túl. Nagyon rosszulesett, hogy nem tudok pályán lenni és küzdeni azért, hogy kiharcoljam a vezetőedző bizalmát. Talán egy profi sportoló karrierjében ez a legnehezebb dolog. Az erő visszatért a lábamba, viszont az egyik combom térfogata még mindig kiesebb, mint a másiké.”

Pászka az interjú további részében arról beszélt, hogy a lehető legrosszabb pillanatban érkezett a sérülés, mostanra azonban már kész Pascal Jansen vezetőedző rendelkezésére állni: „A korábbi mérkőzéseken, habár már ott lehettem a padon, mégsem kaptam meg a bizonyítási lehetőséget. Természetesen beszéltem a mesterrel, és elmondta, hogy úgy vélte, nem vagyok még százszázalékos fizikai állapotban, így nem dob be a mély vízbe. Most azonban ő is tud róla, hogy készen állok.”

A tapasztalt védő szavai szerint már alig várja, hogy újra megmutathassa, mire képes: „Összességében tisztában vagyok a képességeimmel és hiszem, hogy én is remekül ellátnám a feladatokat, amiket a mester rám bíz. A Győr ellen is ott voltam már a keretben, a hét közepén pedig lesz egy kupameccsünk, ahol nagyon szeretném, hogy játékpercekhez jussak.”

Mint fogalmazott, már nagyon szeretne pályára lépni, ha ez nem változik meg hamarosan, akkor el kell gondolkoznia a jövőjét és a folytatást illetően: „Őszintén szólva ez hosszú távon nem egészséges. Játszani szeretnék, bizonyítani, jól teljesíteni, ehhez viszont az kell, hogy ott legyek a fiúkkal a pályán. Érthető, hogy az eddigi megméretéseken miért nem számolt velem a vezetőedző, azonban ha ez továbbra sem változik, akkor el kell gondolkodnom a jövőn és a folytatáson, muszáj lesz mérlegelnem.”

„Nagyon szeretem a klubot, nagyon szeretem a szurkolókat, ezért is akarok maradni és küzdeni, amíg csak lehetséges, mivel ez álmaim csapata. A drukkerektől mindig különleges bánásmódot kaptam és érzem, hogy kedvelnek engem. Azonban ha nem változik a helyzet, akkor meglátjuk, hogyan alakul a jövő. Sorsdöntő lehet a következő másfél-két hónap” – emelte ki az interjúban Pászka.

A Ferencváros egyébként legközelebb csütörtök délután játszik kupamérkőzést Tiszafüreden, Pászka Lóránd pedig jó eséllyel megkapja a bizonyítási lehetőséget Pascal Jansentől a találkozón. 

 

Legfrissebb hírek

Az ETO FC meghosszabbította csapatkapitánya szerződését – hivatalos

Labdarúgó NB I
38 perce

Plovdivi vereséggel hangolt a Fradi elleni El-visszavágóra a Ludogorec

Európa-liga
8 órája

Előrehozták a Fradi–Győr női kézirangadót az NB I-ben

Kézilabda
9 órája

Chris Kavanagh lesz a játékvezető a Ferencváros csütörtöki El-mérkőzésén

Európa-liga
9 órája

Robbie Keane: Szinte az egész kezdőcsapatot kicseréltük a sűrű program miatt

Labdarúgó NB I
10 órája

Az FTC-nél már nagyon várják a Ludogorec elleni visszavágót

Labdarúgó NB I
11 órája

Az MTK nem tudta megnehezíteni a Ferencváros dolgát a bajnoki örökrangadón

Labdarúgó NB I
22 órája

„A nagy meccseken tudom igazán kihozni magamból a maximumot” – Németh Hunor az MTK–FTC csata előtt

Labdarúgó NB I
Tegnap, 11:20
Ezek is érdekelhetik