Sztankovicsékhoz igazolt az FTC-től távozó védő

D. S. B.D. S. B.
Vágólapra másolva!
2024.08.16. 20:16
Myenty Abena követi Dejan Sztankovicsot és Marquinhost a Szpartak Moszkvához (Fotó: Török Attila)
A labdarúgó NB I-ben szereplő Ferencvárosi TC hivatalos honlapján számolt be róla, hogy a zöld-fehérektől tavasszal távozó Dejan Sztankovics csapatához, az orosz élvonalbeli Szpartak Moszkvához szerződik a IX. kerületiek suriname-i válogatott belső védője, Myenty Abena.

A Suriname-ban született játékos 10 éves kora óta Hollandiában nevelkedett, s az Utrecht után a De Graafschapnál kezdte meg felnőttpályafutását, majd 2019 és 2023 között volt előbb a Spartak Trnava, aztán a Slovan Bratislava játékosa Szlovákiában.

Abenát a Ferencváros 2023 januárjában szerezte meg a pozsonyiaktól, de a zöld-fehéreknél nem lett alapember, hiszen másfél év alatt 39 mérkőzésen lépett pályára, s ezeken három gólig, illetve egy gólpasszig jutott.

Abena távozására lehetett számítani, hiszen az új, 2024–2025-ös kiírásban mindössze 18 percet játszott, a walesi TNS elleni BL-selejtező-visszavágón, s már augusztus elején jeleztük, hogy a játékos a Dejan Sztankovics irányította, nemrég Marquinhost is megszerző Szpartak Moszkvához tart, amely most bejelentette, hogy szerződtette Abenát a Ferencvárostól.

A zöld-fehérekkel a magyar bajnokságot kétszer megnyerő játékos átigazolási díjáról nem számoltak be a felek. Korábban 1.5 millió eurós összegről szóltak a hírek, de az ulloi129.hu úgy tudja, hogy a végső összeg még ennél is jelentősebb lehet.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A FERENCVÁROSNÁL
Érkezők: Kady Borges (Kady Iuri Borges Malinowski, brazil, FK Krasznodar – Oroszország), Stefan Gartenmann (dán, FC Midtjylland – Dánia), Raul Gustavo (Raul Gustavo Pereira Bicalho, brazil, Corinthians – Brazília), Isaac Pappoe (ghánai, FC Aarau – Svájc), Philippe Rommens (belga, Go Ahead Eagles – Hollandia)
Kölcsönből visszatért: Fortune Bassey (nigériai, Hapoel Petah Tikva – Izrael), Gruber Zsombor (Zalaegerszegi TE FC), Mats Knoester (holland, Aarhus – Dánia)
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek: Farkas Ádám, Lestál Szilárd, Nemes Márton, Tóth Zalán 
Kiszemeltek: –
Távozók: Myenty Abena (suriname-i, Szpartak Moszkva – Oroszország), Muhamed Besic (bosnyák-német, szabadon igazolható), Iyinbor Patrick (kecskeméti kölcsön után Vasas FC), Lisztes Krisztián (Eintracht Frankfurt – Németország), Marquinhos (José Marcos Costa Martins, brazil, Szpartak Moszkva – Oroszország), Samy Mmaee (belga-marokkói, Dinamo Zagreb – Horvátország, szabadon igazolhatóként), Redzic Damir (DAC 1904 – Szlovákia, kölcsön után végleg), Henry Wingo (amerikai, Toronto FC – Kanada, szabadon igazolhatóként)
Kölcsönbe távozók: Halmai Ádám (Soroksár), Kenan Kodro (bosnyák-spanyol, Gaziantep – Törökország), Mergl Szabolcs (Soroksár, ismét kölcsönbe), Nagy Olivér (kecskeméti kölcsön után Soroksár), Varga Zétény (Diósgyőri VTK)
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk: Mohamed Ben Romdan (tunéziai, Al-Ahli – Egyiptom), Amer Gojak (bosnyák) 

Legfrissebb hírek

Utolsó utáni pillanat – Bobory Balázs publicisztikája

Labdarúgó NB I
4 órája

Robbie Keane: Időre van még szükségünk az összecsiszolódáshoz

Bajnokok Ligája
5 órája

Dibusz Dénes: Ilyen játékkal nem kell a BL-ről álmodozni

Bajnokok Ligája
5 órája

Drámai hosszabbításban jutott tovább a Ludogorec, a bolgár csapat lesz az FTC ellenfele a BL-ben

Bajnokok Ligája
6 órája

Az NB I-be szerződhet a magyar válogatott játékos – NS-infó

Labdarúgó NB I
6 órája

Gólzápor az Üllői úton, a Fradi kettős győzelemmel lépett túl a Noán a BL-selejtezőben

Bajnokok Ligája
6 órája

Ezért kapott büntetőt a Noa ellen az FTC – videó

Bajnokok Ligája
6 órája

Videó: fél félidő alatt négy gól az FTC–Noa visszavágón

Bajnokok Ligája
7 órája
Ezek is érdekelhetik