Újpest: átesett az orvosi vizsgálaton a horvát támadó

VARGA BALÁZSVARGA BALÁZS
2024.07.31. 20:26
Fran Brodic hivatalosan is az Újpest játékosa (Fotó: ujpestfc.hu)
Minden orvosi vizsgálaton átesett a horvát Fran Brodic, így biztossá vált, hogy a labdarúgó NB I-ben szereplő Újpest FC csapatánál folytatja pályafutását.

 

Mint múlt pénteken beszámoltunk róla, az Újpest bejelentette, hogy szerződteti Fran Brodicot, azonban még a kötelező orvosi vizsgálaton át kellett esnie a horvát támadónak. Szerdán erre is sor került, a lila-fehérek közösségi oldalukon közölték, hogy mindenben megfelelt a 27 éves labdarúgó, így hivatalosan is a klub játékosa lett.


A csatár zágrábi születésű, és a Dinamo Zagreb utánpótlásában nevelkedett, majd eljutott a felnőttcsapatig is. Ezt követően Belgiumban az FC Bruges-nél és a Royal Antwerpnél is megfordult, majd rövid olaszországi (Catania, Reggina) kitérő után visszatért hazájába. Horvátországban az első és másodosztályban összesen 45 gólt és 15 gólpasszt termelt, a 2023–2024-es idényben két csapatban (NK Varazdin, Dinamo Zagreb) szerzett 13 találattal az élvonal második legeredményesebb játékosaként zárt.

A háromszoros horvát bajnok az átigazolásokkal foglalkozó Transfermarkt alapján az újpesti csapat legértékesebb játékosa lesz, és a hírek szerint a klub 1.5 millió eurót fizet a játékjogáért.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS AZ ÚJPEST FC-NÉL
Érkezők: Babós Levente (Puskás Akadémia, legutóbb kölcsönben Csákvár, szabadon igazolhatóként), Baranyai Nimród (Debreceni VSC), Bese Barnabás (Fehérvár FC), Fran Brodic (horvát, Dinamo Zagreb – Horvátország), Dénes Adrián (Fiorentina – Olaszország), Gergényi Bence (Fehérvár FC), Kaczvinszki Dominik (Budapest Honvéd), Joao Nunes (João Aniceto Grandela Nunes, portugál, Casa Pia – Portugália, szabadon igazolhatóként), Riccardo Piscitelli (olasz, Mezőkövesd, szabadon igazolhatóként)
Kölcsönbe érkezők: Mamoudou Karamoko (francia-elefántcsontparti, FC Köbenhavn – Dánia, legutóbb kölcsönben Fehérvár FC)
Kölcsönből visszatért: Eckl Patrik (Komáromi FC –  Szlovákia), Máté Zsolt (Tiszakécskei LC), Mucsányi Márk (BVSC-Zugló)
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek: Dékei Márk, Simon Balázs
Kiszemeltek: –
Távozók: Peter Ambrose (nigériai, Aberdeen – Skócia), Jorgosz Andzulasz (görög, HJK – Finnország, szabadon igazolhatóként), Dzenan Burekovic (bosnyák, szabadon igazolható), Yohan Croizet (francia, Zalaegerszegi TE FC, kölcsön után végleg, szabadon igazolhatóként), Albi Doka (albán, szabadon igazolható), Sztefan Jevtovszki (északmacedón, FK Sztruga Trim-Lum – Észak-Macedónia), Kiss Tamás (Wisla Kraków – Lengyelország, szabadon igazolhatóként), Luca Mack (német, szabadon igazolható), Heinz Mörschel (dominikai-német, szabadon igazolható), Branko Pauljevics (szerb-magyar, Bp. Honvéd, szabadon igazolhatóként), Franklin Sasere (nigériai, Floriana FC – Málta, szabadon igazolhatóként), Szabó Bálint (Békéscsaba 1912 Előre, szabadon igazolhatóként)
Kölcsönbe távozók: Varga Balázs (Szeged-Csanád GA)
Kölcsönből visszatér klubjához: Huszti András (Zalaegerszegi TE FC, onnan Fehérvár FC, kölcsönbe), Molnár Zsombor (Vasas FC)
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk: –

 

Legfrissebb hírek

Gyász: elhunyt Rothermel Ádám kétszeres magyar bajnok, olimpiai ezüstérmes labdarúgó

Labdarúgó NB I
8 perce

Három pontot szerzett Kisvárdán, és a tabella élére állt a Puskás Akadémia

Labdarúgó NB I
32 perce

Nadrághúzás a sorfalban az MTK–Kispest-Honvéd bajnokin – galéria

Labdarúgó NB I
2 órája

Pető Milán szabadrúgásgóljaival nyert a Paks

Labdarúgó NB I
5 órája

Hét éve nem kapott ki a Ferencváros idegenben fővárosi csapattól – a Vasas megszakítaná a sorozatát

Labdarúgó NB I
10 órája

Szalai József: Igyekszem, hogy újra válogatott legyek

Labdarúgó NB I
14 órája

Huszonhét éves játékvezető mutatkozik be az NB I-ben

Labdarúgó NB I
Tegnap, 20:06

Dárdai Pál: Én vagyok a rossz zsaru Újpesten

Minden más foci
Tegnap, 17:39