Újpest: a fehérvári védő érkezését hamarosan bejelenthetik – NS-infó

PÓR KÁROLYPÓR KÁROLY
2024.07.01. 10:25
Gergényi Bence (jobbra) Újpestre szerződhet (Fotó: fehervarfc.hu)
A Nemzeti Sport fehérvári forrásból úgy értesült, hogy az Újpest FC kivásárolhatja szerződéséből a Fehérvár FC védőjét, Gergényi Bencét, akit akár már ma bejelenthetnek a fővárosi klubnál.

 

Fehérvári szurkolói körökben, különböző fórumokban napok óta téma, hogy Gergényi Bencét kivásárolja szerződéséből az Újpest FC. A hírt nemrég klubközeli, fehérvári forrásaink is megerősítették. A 26 éves játékos érkezését akár már ma bejelenthetik Újpesten, miután a két klub már megállapodott az átigazolásról.

Gergényi szeptemberben szerződött Zalaegerszegről Fehérvárra, ahol alapembernek számított Bartosz Gzelak vezetőedzőnél, hiszen az átigazolása után két meccs kivételével az összes bajnokin pályára küldte a ballábas védőt a svéd edző, összesen 24-szer (az idényt még a ZTE-nél kezdte Gergényi).

Ezek után nem meglepő, hogy Újpesten is számít rá a nyáron a fővárosiakhoz szerződő szakvezető, aki a védelem jobb oldalára is Fehérvárról igazolt korábban, a lejáró szerződésű Bese Barnabást.

 

 

Legfrissebb hírek

Abszolút rekord! 40 millió euróért adtak el játékosokat a magyar klubok – a horvát és a román ligát is megelőzték

Labdarúgó NB I
2026.10.20. 17:12

A Paksi FC kétmillió eurós ajánlatot utasított vissza Szalai Józsefért – NS-infó

Labdarúgó NB I
2026.10.13. 12:28

Korábbi válogatott futballistát igazolt az NB II-es Kazincbarcika

Labdarúgó NB II
2026.10.06. 20:27

Újabb fiatal érkezett a nigériai akadémiáról – ezúttal Debrecenbe

Labdarúgó NB I
2026.10.03. 12:02

Élvonalbeli múlttal rendelkező játékosok érkeztek az NB III-as DEAC-hoz

Labdarúgó NB II
2026.10.02. 16:21

Máris szerződést bontott a Brazíliából hazatért támadóval az NB II-es Csákvár

Labdarúgó NB II
2026.09.24. 21:55

Szerződésbontás az MTK-nál, két és fél év után távozik a bosnyák támadó

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 13:33

NB I, 2026: az összes nyári átigazolás

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 11:28