Gundel-Takács Bence a Zalaegerszeghez szerződött

B. D. K.B. D. K.
2024.05.27. 12:06
Gundel-Takács Bence a ZTE-ben folytatja (Fotó: ztefc.hu)
A labdarúgó NB I-ben szereplő Zalaegerszegi TE a hivatalos oldalán bejelentette, hogy átigazolta a Budafoki MTE kapusát, Gundel-Takács Bencét. A 26 éves játékos 2+1 éves szerződést kötött a klubbal.
Labdarúgó NB I
2024.05.23. 07:56

ZTE: két játékos is érkezhet az NB II-es Budafoktól – NS-infó

A kapuba Gundel-Takács Bencét, a középpályára Csonka Andrást szemelték ki a zalaiak.

 

„Nagyon örülök neki, hogy ideigazolhatok, és azon felül, hogy szakmailag jó lehetőségnek tartom, érzelmi része is van a dolognak, mivel anyai ágon zalai az egész család – idézte a klub honlapja Gundel-Takács Bencét. – Édesanyám Teskándon nőtt fel, kiskoromban én is rengeteg nyarat töltöttem lent, nagyon szép emlékeim vannak róla. Nagypapám ebből adódóan nyilván Egerszeg-drukker, úgyhogy remélem, ezzel neki is örömet tudok szerezni. A terveim között szerepel, hogy minél jobb helyezést érjen el a csapat, ha jól tudom, az elmúlt években a hatodik hely fölött nem nagyon járt a klub, ezt nyilván jó lenne megtörni, illetve jó lenne odaérni egy európai kupasorozatba, és hát minél több kapott gól nélküli meccs és győzelem a cél.”

VÁRHATÓ NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁSOK A ZTE FC-NÉL
Érkezők: Gundel-Takács Bence (Budafoki MTE)
Kölcsönből visszatérhet: Huszti András (Újpest FC), Klausz Milán (Szeged-Csanád GA), Németh Ervin (NK Nafta – Szlovénia), Papp Csongor (Vasas FC), Papp László (Mosonmagyaróvár), Soltész István (Budafoki MTE), Szalay Szabolcs (Vasas FC)
Kiszemeltek: Csonka András (Ferencváros, jelenleg kölcsönben: Budafoki MTE), Sztefan Drazsics (szerb, Mezőkövesd, szabadon igazolható), Várkonyi Bence (MTK Budapest, kölcsön után végleg?)
Távozik: Bedi Bence (szabadon igazolható), Dombó Dávid (szabadon igazolható), Gyurján Márton (szabadon igazolható), Guy Hadida (izraeli, szabadon igazolható), Zoran Lesjak (horvát)
Kölcsönből visszatér klubjához: Yohan Croizet (francia, Újpest FC),  Sztefanosz Evangelu (görög, NK Osijek – Horvátország), Gruber Zsombor (Ferencváros)
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk: Antonio Mance (horvát)

 

Legfrissebb hírek

Vasas–Fradi: a rendőrség könnygázzal vetett véget a verekedésnek, több ezren köhögtek a stadionban

Labdarúgó NB I
9 perce

Kevés helyzet, nagy küzdelem minden labdáért – Vasas–Ferencváros 0–0

Labdarúgó NB I
49 perce

Három pontot szerzett Kisvárdán, és a tabella élére állt a Puskás Akadémia

Labdarúgó NB I
23 órája

Bognár György: Pető Milán másképp rúgja a szabadokat, mint én

Labdarúgó NB I
Tegnap, 17:42

Pető Milán szabadrúgásgóljaival nyert a Paks

Labdarúgó NB I
Tegnap, 15:22

Hét éve nem kapott ki a Ferencváros idegenben fővárosi csapattól – a Vasas megszakítaná a sorozatát

Labdarúgó NB I
Tegnap, 10:50

Szalai József: Igyekszem, hogy újra válogatott legyek

Labdarúgó NB I
Tegnap, 6:56

Huszonhét éves játékvezető mutatkozik be az NB I-ben

Labdarúgó NB I
2026.11.06. 20:06