FTC: Ha így játszunk a folytatásban, nincs félnivalónk – Sztankovics a Puskás elleni döntetlen után

N-P. T.N-P. T.
Vágólapra másolva!
2024.03.17. 18:02
Dejan Sztankovics nem volt csalódott a döntetlen után (Fotó: Koncz Márton)
A labdarúgó NB I 25. fordulójában a listavezető Ferencváros az ötödik helyen álló Puskás Akadémiát fogadta, és 1–1-et játszott vele. A találkozó után így értékeltek a vezetőedzők.

 

A Puskás Akadémia tréneréről, Hornyák Zsolttól a Nemzeti Sport azt kérdezte: annak tudható-e be a pontszerzésük, hogy alaposan megkeverte a lapokat a kezdőcsapatban?

„A kezdőhöz kényszer miatt is hozzá kellett nyúlnom, de jól dolgozott mindenki a héten, megérdemelték a lehetőséget. A csapatmunkát emelném ki, nagyot küzdöttek a fiúk, jó meccset láttunk magyar szinten. Közel voltunk a győzelemhez, de a hazaiak is, nekik is voltak hozzá helyzeteik, nekünk is. Nem sikerült nyernünk, de itt nem sok csapatnak szokott sikerülni, úgyhogy nagyra értékelem a döntetlent. Újpesten nem éreztem azt a csapatmunkát, amit most igen. Egyetlen nevet szeretnék kiemelni: Pécsi Árminét, aki dicséretet érdemel, mert tizenkilenc évesen hatalmas munkát végzett a kapuban.”

 

A Ferencváros vezetőedzőjétől, Dejan Sztankovicstól azt kérdeztük, hogy meg lehetett-e volna nyerni az első öt percben a meccset.

„Nagyon jól kezdtünk, felkészültünk az ellenfélre, már az első másodperctől azt láttam, hozzák a fiúk, amire felkészültünk. Az a lehetséges tizenegyes kicsit megtörte a ritmust. Sok párharc és lecsorgó labda volt a pályán, aztán kicsit alábbhagyott a kontroll, de a második félidőben nagyon sok lehetőséget kialakítottunk. A Puskás Akadémia játékában semmi meglepő sem volt, de csalódott sem lehetek, mert ha így játszunk a folytatásban, ahogy ma, akkor semmi félnivalónk sincsen. Sok csapat jön úgy ide, hogy nagyobb hangsúlyt fektetnek a védekezésre, a kontrákra és a pontrúgásokra alapoznak. Az a szellemiség, amit ma mutattunk, semmi kivetnivalót sem hagy maga után. Ha bárki hibázik a pályán, ott vannak a többiek, akik segítenek javítani, úgyhogy nem lehetek csalódott.”

LABDARÚGÓ NB I
25. FORDULÓ
Ferencvárosi TC–Puskás Akadémia FC 1–1 (Marquinhos 78., ill. Colley 46.)
Budapest, Groupama Aréna, 12 107 néző. Vezette: Bogár

   

AZ ÁLLÁS

M

Gy

D

V

L–K

Gk

P

1. Ferencvárosi TC

24

16

4

4

62–23

+39

52

2. Paksi FC

25

15

5

5

44–29

+15

50

3. Fehérvár FC

25

13

3

9

43–36

+7

42

4. Debreceni VSC

25

10

6

9

37–31

+6

36

5. Puskás Akadémia

25

9

9

7

38–29

+9

36

6. Diósgyőri VTK

24

10

5

9

39–37

+2

35

7. Kecskeméti TE

25

10

3

12

35–38

–3

33

8. MTK Budapest

24

9

5

10

31–46

–15

32

9. Újpest FC

25

9

4

12

33–49

–16

31

10. Zalaegerszegi TE

25

8

5

12

36–50

–14

29

11. Kisvárda

24

6

2

16

25–39

–14

20

12. Mezőkövesd

25

5

5

15

24–40

–16

20

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik