MLSZ: ezer új játékvezetőt szeretnének megnyerni a sportág számára

P. K.P. K.
2023.12.21. 14:14
null
Az MLSZ kampányt indított, hogy növelje a játékvezetők számát (Fotó: mlsz.hu)
A Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ) játékvezetői bizottsága átfogó toborzó kampányba kezdett, mert szeretnének mintegy ezer új játékvezetőt megnyerni a sportág számára. A élen már közel ötszázan jelentkeztek is játékvezetői tanfolyamokra.

 

 

„2009-től lassan, de folyamatosan csökken az aktív játékvezetők száma, miközben az igazolt játékosok létszáma, különösen az amatőr és utánpótlás-bajnokságokban, jelentősen emelkedett – nyilatkozta az mlsz.hu-nak Hanacsek Attila a játékvezető bizottság elnöke.– A koronavírus-járvány előtt úgy tűnt, hogy megtörik a kedvezőtlen trend, de akkor országosan egy vármegyényi játékvezető fejezte be a pályafutását, és a járvány után nem tértek vissza. Pótlásuk azóta megkezdődött, de még nem értük el az ideális létszámot. A mostani időszaktól reméljük azt, hogy sikerül új szakemberek csatlakozásával feltölteni a kereteket.”

Hanacsek hangsúlyozta, a férfiak és hölgyek számára egyaránt nyitva áll a lehetőség, hogy eljussanak a legmagasabb szintre, és egyszer nemzetközi mérkőzéseken is feladatot kapjanak. Továbbá kiemelt, hogy a játékvezetői tevékenységet a Magyar Labdarúgó-szövetség (és területi igazgatóságai) díjazással jutalmazza.

Az MLSZ a jatekvezetoleszek.hu oldalon várja a leendő játékvezetők jelentkezését.

 

Legfrissebb hírek

Mégis lehet magyar válogatott Urblík József – sajtóhír

Magyar válogatott
2026.11.03. 10:05

A jövő évi központi költségvetésben azonos szinten marad az MLSZ és a Hungaroring támogatása

Magyar válogatott
2026.10.31. 15:44

Az ETO fellebbez, és arányosabb büntetést kér februárig eltiltott ifjú tehetségének

Labdarúgó NB I
2026.10.30. 14:10

Két NB I-es párharc a nyolcaddöntőben, a Ferencváros ismét harmadosztályú csapatot kapott a kupában

Labdarúgó NB I
2026.10.29. 21:23

NS-exkluzív: „Az ÖFB teljes mértékben bízik Kassai Viktorékban” – akiket névtelen levélben támadtak

Minden más foci
2026.10.25. 11:25

Szektorbezárásos büntetést kapott az Újpest és a Debrecen

Labdarúgó NB I
2026.10.21. 22:34

Berke Balázs újabb Európa-liga-mérkőzést vezet

Európa-liga
2026.10.20. 15:39

A legutóbbi Eb-döntő videobírója vezeti a Ferencváros Európa-liga-meccsét

Európa-liga
2026.10.20. 11:05