FTC: játékosügynöke szerint rengetegen érdeklődnek Varga Barnabás iránt

Vágólapra másolva!
2023.11.22. 20:55
null
Varga Barnabás (Fotó: Szabó Miklós)
Paunoch Péter játékosügynök arról számolt be, hogy rengetegen megkeresték már a magyar labdarúgó-válogatott és a Ferencváros csatára, Varga Barnabás miatt, aki iránt élénk az érdeklődés.

 

„Varga Barnabás 2023-as teljesítménye után nem csodálkozom, hogy rengetegen kerestek Ázsiától Európán át Amerikáig. Jelenleg azonban nincs aktualitása a csapatváltásnak, mert jól érzi magát a Ferencvárosban” – közölte az M1 aktuális csatornának szerdán adott interjúban a támadó menedzsere.

Annak kapcsán, hogy az Európa-bajnokságra kijutott nemzeti együttes több kulcsjátékosa jelenleg alig, vagy egyáltalán nem kap játéklehetőséget, úgy fogalmazott: minden eset más.

„Szalai Attila nyáron a világ egyik legerősebb bajnokságába igazolt. Az, hogy most nem játszik, nem jelenti azt, hogy a későbbiekben sem fog. Szerintem a beilleszkedéshez legalább fél évre szükség van” – mondta a játékosügynök a Hoffenheim légiósáról.

Paunoch viszont úgy vélte, a többi hasonló problémával küzdő válogatott labdarúgó esete annyiban más, hogy ők már régebb óta szerepelnek a csapatukban, ezért ilyen helyzetben mindenképpen megoldást kell találni arra, hogy új klubba igazoljanak.

(MTI)

Legfrissebb hírek

Osváth Attila már nem sajnálja, hogy hétvégén nem sikerült megverniük az FTC-t

Labdarúgó NB I
3 órája

Osváth Attila a Ferencvárosban folytatja pályafutását – hivatalos

Labdarúgó NB I
20 órája

Kihirdette tavaszi El-keretét a Ferencváros, Dibusz kimaradt

Európa-liga
21 órája

IFFHS: Varga Barnabás az elmúlt öt év 21. legeredményesebb futballistája

Minden más foci
2026.02.04. 12:39

Elindult a jegyértékesítés az FTC Ludogorec elleni El-mérkőzésére

Európa-liga
2026.02.04. 11:53

Gruber Zsombor: Varga Barnabás azt mondta, vegyem át a helyét

Labdarúgó NB I
2026.02.04. 10:59

NS-infó: Osváth Attila a Ferencváros labdarúgója lehet

Labdarúgó NB I
2026.02.03. 20:45

Nem bünteti meg 400 ezer euróra Vargáékat az AEK tulajdonosa

Minden más foci
2026.02.03. 16:36
Ezek is érdekelhetik