Felkészülés: Mátyus János győzelemmel mutatkozott be

K. B.K. B.
2023.09.08. 14:34
null
Mátyus János sikeresen abszolválta első – felkészülési – meccsét a csapat élén (Fotó: Kisvárda)
A labdarúgó NB I-ben szereplő Kisvárda pénteken felkészülési mérkőzésen 2–0-ra legyőzte a Nyíregyháza Spartacust, míg a Kecskeméti TE ugyanilyen különbséggel nyert a Tiszakécske ellen.

 

Mátyus János lett a Kisvárda vezetőedzője – hivatalos

Szeptember 3-án a Kisvárda bejelentette, hogy Mátyus János lett a csapat új vezetőedzője, miután a klub vezetősége a 3. fordulót követően menesztette a tavasszal kinevezett Milos Kruscsicsot. Mátyus győzelemmel mutatkozhatott be, csapata első gólját Milos Pasics szerezte meg, a 15. percben aztán jó átadás után 14 méterről a bal alsó sarokba lőtt. A második félidő 15. percében Vida Kristopher érkezett a középre passzolt labdára, onnan szerzett gólt, beállítva a 2–0-s végeredmény.

A kecskemétiek gyakorlatilag a mérkőzés első harmadában kialakították a végeredményt, a 4. percben Pálinkás Gergő, míg a 24. percben Májer Milán talált be. A gólokra nem volt válasza a riválisnak, tehát az NB I-ben jelenleg hetedik helyen álló KTE 2–0-s sikert ért el.

FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
Nyíregyháza Spartacus (NB II)–Kisvárda 0–2 (Pasics 15., Vida K. 60.)
Nyíregyháza: Bese – Farkas B., Rijasko, Gengeliczki, Baki, Nagy B. – Vass P., Sigér Á., Géresi – Herjeczki, Cseh. Csere: Alaxai, Myke, Gresó, Kesztyűs, Toma. Vezetőedző: Tímár Krisztián
Kisvárda: Kovács Marcell – Kovacic, Jovicic, Széles I. – Stefan, Lucas, Melnik, Alic – Makowski, Ötvös, Szpaszics. Csere: Hotra, Navrátil, Cipetic, Lippai, Vida, Czékus, Balogh. Vezetőedző: Mátyus János

Kecskeméti TE–Tiszakécske (NB II) 2–0 (Pálinkás G. 4., Májer M. 24.)

Legfrissebb hírek

Nincs már veretlen csapat az NB II-ben, a Tiszakécske hazai pályán kapott ki a Viditől

Labdarúgó NB II
2026.10.31. 16:51

Két perc alatt két gólt szerzett a Kécske, majd Csernik duplájával egyenlített a BVSC

Labdarúgó NB II
2026.10.24. 14:49

Nyert és a tabella élére állt a Tiszakécske; megszakadt a KTE veretlenségi sorozata – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2026.10.17. 19:10

Egy gól is elég volt, veretlen maradt a Tiszakécske

Labdarúgó NB II
2026.10.17. 18:55

A Csákvár korábbi szakvezetője vette át a Szeged-Csanád Grosics Akadémia irányítását

Labdarúgó NB II
2026.10.14. 17:37

Már nem Laczkó Zsolt a Szeged-Csanád Grosics Akadémia vezetőedzője – hivatalos

Labdarúgó NB II
2026.10.13. 11:54

Hét találat, öngól, tizenegyes és mesterhármas: tovább száguld a Tiszakécske

Labdarúgó NB II
2026.10.10. 18:54

Felkészülés: kikapott az NB II-es Tiszakécskétől a Kispest-Honvéd

Labdarúgó NB I
2026.10.03. 14:22