Székesfehérvári újratervezés? – Kiss Antal publicisztikája

KISS ANTALKISS ANTAL
Vágólapra másolva!
2023.08.23. 00:11


Miután a labdarúgó BL-selejtező harmadik körében a százszor akkora Norvégia aktuális bajnoka, a Molde hosszabbításban legyőzte Feröer csúcscsapatát, a Klaksvíkot, sokan megkönnyebbültek itthon is, hogy nem kell ezzel a „bezzeghelyzettel” tovább foglalkozni.
Miután a labdarúgó BL-selejtező harmadik körében a százszor akkora Norvégia aktuális bajnoka, a Molde hosszabbításban legyőzte Feröer csúcscsapatát, a Klaksvíkot, sokan megkönnyebbültek itthon is, hogy nem kell ezzel a „bezzeghelyzettel” tovább foglalkozni.

Manapság a futballban szinte már minden a pénzről szól, de szerencsére vannak üdítő kivételek, amelyek csak tovább erősítik a szabályt. Ilyen a norvég és a feröeri alakulat szereplése, és ilyen volt annak idején, immár lassan negyven éve UEFA-kupa-döntőt játszó Videotoné is.

Az említett mérkőzésen a norvégok kezdőegyüttesében csak hazai játékosok szerepeltek, norvég edző irányította őket, huszonhármas keretükben – az UEFA hivatalos honlapja szerint – mindössze két dán és egy svéd játékos volt. A múlt heti Európa-konferencialiga-selejtező debreceni visszavágóján a bécsi Rapid soraiban tíz osztrák futballistával 5–0-ra győzte le a több idegenlégióssal felálló hajdúságiakat. A Molde a Transfermarkt adatai szerint az elmúlt öt évben a játékospiacon átszámítva 5.5 milliárd forint többlettel zárt. Egy lépésre van a BL-csoportkörtől, ehhez a Galatasarayon kellene túljutnia. Ez egyáltalán nem lesz könnyű feladat, a törökök valószínűleg már a „torkán akadnak”. Ha így lesz, eddigi teljesítménye akkor is megsüvegelendő, ami szerintem pénzügyi és szakmai profizmusuknak is köszönhető. A feröeri és a norvég klub esete jól példázza azt, amit a stabil gazdasági alapokon nyugvó „kis” csapatok ezen csoportja képvisel. Pontosan tudják, hogy önerőből (helyes önismeret) meddig juthatnak el, és ehhez igazítják a sportágról való elképzeléseiket és gazdasági terveiket (helyes céltudatosság). A maguk szintjén pedig van eredmény is, amivel elégedettek lehetnek, hiszen a sportsikeren túl szépen kereshetnek is, feltéve, ha eljutnak egy-egy csoportkörig. Jól van felépítve tehát a gazdasági modell.

Például a Klaksvík az elmúlt öt évben az eladás-vételi piacon egyaránt nullszaldóval zárt, a lehetőségein nem lép túl, hiszen betartja a „takaróelvet”. Ez az év számára biztosan hihetetlen bevételekkel kecsegtet, és ismerve a futballról vallott elképzeléseit, nem valószínű, hogy ezután nagy számban szerződtetne más földrészekről légiósokat, hanem egy kis „focivárosállamhoz” méltón építgeti a maga világát, s a feröeri fiatalok csapatba építését tűzi ki célul. Helyesen.
Eszembe jut, Magyarország elmúlt negyven évének legnagyobb (ma nehezen meghaladható) klubsikere 1984–85-ből, amikor is a Videoton egészen az UEFA-kupa döntőjéig menetelt, túljutott a Dukla Prahán, a PSG-n, a Partizanon, a Manchester Uniteden, a Zseljeznicsaron, majd a Real Madridtól az akkor még oda-vissza vágós fináléban Székesfehérvárott 3–0-ra kapott ki, a spanyol fővárosban viszont az azóta már sajnos elhunyt Májer Lajos hatalmas góljával 1–0-ra győzött. Akkoriban természetesen csak magyar játékosokkal, még nem volt divat külföldi labdarúgók szerződtetése.

A nyolcvanas évek székesfehérvári sikercsapatának tudatos, alapvetően Fejér megyei kötődésű játékosokra koncentráló utánpótlás-nevelését belülről ismerhettem, hiszen édesapám országos serdülőbajnok együtteséből a Disztl testvérek, Péter és László mellett Wittmann Géza és Vadász Imre is játszott a kupában remekül menetelő alakulatban. Akkoriban talán jobban hittek a fiatalokban, s a kor speciális támogatási rendszerének köszönhetően adott volt a pénzügyi háttér. Az ifjakkal foglalkozó szakemberek anyagilag is motiváltak voltak, jól jártak, ha a felnőttkeretbe valamelyik tanítványuk bekerült. Akkor, a kommunizmus agóniája előtt Magyarország magyar edzőkkel és futballistákkal képes volt még sokkal inkább meglepni a világot, mint most például a feröeri klub. Sajnos a Fehérvár FC (jelenleg éppen így hívják, az elmúlt évtizedekben nagyon sokszor változott a neve) teljesítménye meg sem közelíti a Kovács Ferenc vezetőedző által kiválóan irányított csapatét, de ennél sokkal szomorúbb és elkeserítőbb, hogy utánpótlás-nevelése siralmassá vált az utóbbi években. Mivel a felnőttgárda anyagi háttere hihetetlenül jó volt az elmúlt több mint egy évtizedben, szinte senkit sem motivált a helyzet megváltoztatása, a saját nevelésű focisták csapatba építése, és valljuk be őszintén, az utóbbi egy-két esztendőben néhány valóban remek mérkőzésen túl nem volt tapasztalható a klaskvíkihez, moldeihez, a bécsi Rapidéhoz hasonló Vidi-szív. Szerintem a kiváló anyagi háttér miatt is teljes mértékben elfogadhatatlan, hogy néhány közepes pályát befutó labdarúgón kívül nem neveltek ki valóban ügyes, hasznos, jó játékosokat, akik ma már meghatározó szereplők lehetnének. Mindez azt is jelenti, hogy a tulajdonosi, gazdasági szemléleten, a szakmai munkán és ezek összhangján bőven van mit módosítani, javítani. A Fehérvár FC mai értéken 11.93 millió eurót ér, az elmúlt öt esztendő játékosvásárlási-eladási értékesítési mérlege mínusz 1.8 millió euró, hozzátéve, ezen összegen a mostani 1.4 milliós értékesítés sokat javított.

Nem vitatható, hogy a mai Fejér vármegyeiek és az európai topklubok közt tátongó szakadék a nyolcvanas esztendők sikeregyüttese és az ellenfelei között is megvolt. Azonban szomorúan kell megállapítani, hogy míg akkor bíztak a helyi, helybéli futballistákból álló csapatban, mára ott tartanak a székesfehérváriak, hogy főleg drágán szerződtetett és nem kis fizetésű külföldi labdarúgók többségével felálló gárda tavaly is éppen csak benn maradt az első osztályban, a jelenlegi bajnokságban pedig négy forduló után egy (!) ponttal, negatív gólkülönbséggel a 11. helyen áll a tabellán. Utánpótlását gyakorlatilag nem jegyzik, s megkockáztatom, hogy pénzügyi modellje nem sokáig tartható fenn.
Fontos és megkerülhetetlen kérdés tehát a magyar szakmai háttér, az utánpótlásedzők folyamatos továbbképzése, hogy ismét legyen motiváció, hiszen ez nemcsak Fehérváron, hanem több magyar futballklubnál is előbb-utóbb létfontosságú lesz. Azonban véleményen szerint el kell gondolkozni azon is, hiszünk-e abban, kialakítható-e egy olyan, hazai és külhonból származó futballistákból álló csapat, amelynek reális esélye van, hogy az első lépésben minimum az Európa-konferencialigában, majd az Európa-ligában csoportkörbe jut. Amely megfelelő utánpótlás-nevelésének is köszönhetően a piacon jelentős, évi akár több száz millió eurós pozitív egyenlegre is képes.

Nem lesz könnyű, láthattuk, hogy a szinte színmagyar Kecskemét a mostani Ekl-selejtezőben egy kört sem tudott menni.

Látok arra tendenciát, hogy az európai középcsapatok egyre inkább hazai „alapanyagból” válogatnak (lásd Rapid!), s így majd ismét örömmel fogok kimenni egy-egy nemzetközi kupameccsre, akkor is, ha nem a Bajnokok Ligájában játsszák. Ízlés dolga, de szívesen megnéznék például egy olyan norvég–magyar párharcot az Európa-konferencialiga csoportkörében, amely a továbbjutásról dönt, sokkal inkább, mint egy „vegyes felvágott” alakulat küzdelmét a sok esetben szinte csak a zsoldért futballozó idegenlégiósokkal.

Ha pedig ilyen mese íródna, remélhetőleg az elkövetkezendőkben egy nagy nemzetközi tornáról sem hiányozna a magyar válogatott. Abban, hogy hatból három világbajnokságról, mint a horvátok, éremmel térnénk haza, nem vagyok biztos, de tegyük a szívünkre a kezünket, ugye mit nem adnánk egy vb-n akár egy 6–0-s vereségért is, csak ott lehessünk. Annak is nagyon örülnék, ha a magyarosítás, amely akár vb-részvételt is eredményezhet, Székesfehérvárról indulna el.

A Nemzeti Sport munkatársainak további véleménycikkeit itt olvashatja!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik