NB I: „Miatta választottam ezt a posztot” – Buffonról mesélt a Mezőkövesd olasz kapusa

CS. M.CS. M.
2023.08.16. 19:19
null
Piscitelli, a Mezőkövesd kapusa (Fotó: Kovács Péter)
A Mezőkövesd 29 éves olasz kapusa, Riccardo Piscitelli a klub honlapjának adott interjút, amelyben a nemrég visszavonult példaképéről, Gianluigi Buffonról beszélt.

Ő az egyik és talán a legfőbb oka annak, hogy kapus lettem! Fiatal koromban az ő munkássága inspirált. Az első mez, amit gyerekként megvásároltam, az ő meze volt. Nagyon kedvelem és rendkívül nagyra tartom emberileg és kapusként egyaránt” – mondta Buffonról a Mezőkövesd kapusa.

„Buffon legenda, élő legenda. Hazánkban, Olaszországban egy óriási ikon. Már-már egyfajta művészetet testesít meg. Alázatos, igazi profi kapus, aki mindent megtesz a sikerért és tiszteli az ellenfelet. Pontosabban már csak volt kapus, mert sajnos többé már nem láthatjuk a pályán. Véleményem szerint Buffon messze az elmúlt húsz év legjobb kapusa” – áradozott Piscitelli, aki elárulta, több alkalommal is találkozott már a kapuslegendával.

Több személyes emlékem is fűz hozzá. Az utánpótlás válogatott tagjaként volt szerencsém két héten át együtt edzeni vele. Aztán tizenkilenc évesen, amikor a Serie C-ben szereplő Carrarese játékosa voltam, ő volt a klub elnöke. Akkoriban viszonylag sokszor találkoztunk. Minden szempontból minőséget képvisel. Amellett, hogy csodálatos technikája van, egy nagyszerű ember.”

Legfrissebb hírek

A Vasas megnyerte a rangadót Mezőkövesden, óriási lépést tett a feljutás felé

Labdarúgó NB II
2026.03.16. 21:50

A Mezőkövesd 90. percben értékesített tizenegyessel vitte el a pontokat Szegedről

Labdarúgó NB II
2026.03.08. 14:50

A Honvéd és a Kecskemét is két gólt szerezve nyert – ez történt szombaton az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2026.02.28. 17:00

Gyenge színvonalú mérkőzésen a Mezőkövesd nem bírt a Soroksárral

Labdarúgó NB II
2026.02.28. 15:53

A hajrában harcolta ki a győzelmet a Honvéd és a Vasas, ismét kieső helyen a Szentlőrinc – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2026.02.22. 19:05

Küzdelmes meccs után vihet haza egy pontot Szentlőrincről a Mezőkövesd

Labdarúgó NB II
2026.02.22. 15:41

Gálázott a Vidi; emberelőnyben nyert a Vasas; fordított az éllovas Honvéd – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2026.02.15. 18:55

Magabiztos kozármislenyi győzelem a Mezőkövesd ellen

Labdarúgó NB II
2026.02.15. 15:55
Ezek is érdekelhetik