ZTE: „Telt házas meccseket akarunk rendezni”

J. Á.J. Á.
Vágólapra másolva!
2023.07.06. 16:56
null
A ZTE Aréna a tavalyi, Milan elleni mérkőzésen (Fotó: Szabó Miklós)
Hagyományteremtő módon Budapesten tartotta a Zete Fieszta előtti sajtótájékoztatóját a Zalaegerszeg, de a beszélgetésen természetesen az NK Osijek elleni Európa-konferencialiga-selejtező is szóba került. Az eseményen részt vett Végh Gábor, a ZTE FC elnök-tulajdonosa, valamint Sallói István sportigazgató is.

 

„Van elképzelésünk arról, hogy a magyar labdarúgáson belül hova akarunk eljutni – kezdte Végh Gábor, aki együttesét az NB I legjobb öt klubja, és nem a kiesés ellen küzdők között szeretné látni. – Merész céljaink vannak, amelyek elérésében nagyon számítunk a szurkolóinkra. Telt házas meccseket akarunk rendezni Zalaegerszegen, folyamatosan azt vizsgáljuk, miképp érhetnénk ezt el. Kilenc éve vagyok tulajdonos, az érkezésemkor az NB II tizedik helyén állt a csapat, romos stadion, több száz milliós tartozás, és elmaradt fizetések jellemezték a klubot. Büszke vagyok rá, hogy hova jutott el a ZTE FC. Az első interjúimban elmondtam, a nemzetközi kupaindulás a célunk – rengeteg munka, küzdelem és akarat kellett hozzá, de a tavaszi történelmi Magyar Kupa-győzelemmel elértük.”

Az utóbbi időben számos fejlesztés zajlott a klubnál, a tulajdonos szerint az ország legolcsóbb stadionja várja Egerszegen a drukkereket, s hozzátette, biztosan ez az egyik legszebb is. Az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) szigorú szabályokat ír elő a nemzetközi kupamérkőzésekre, így az utóbbi hetekben megfeszített munka folyt a létesítményben, felújították a világítást, új székeket szereltek fel, és megújult sajtószoba várja a tudósítókat – a ZTE Aréna egyébként jelenleg 10 400 férőhelyes. Már hetek óta köztudott, hogy a július 15-i Zete Fiesztán az Union Berlin lesz a ZTE ellenfele; Végh Gábor elmondta, az esemény Sallói István ötlete volt, s elsősorban a szurkolóknak akarnak kedveskedni a programmal.

Végh Gábor (Fotó: Meder István)
Végh Gábor (Fotó: Meder István)

„Az Union Berlin európai élcsapat, nem véletlenül szerepel a BL-csoportkörben – és ehhez rögvest hozzáteszem, remélem, a Fradi is eljut addig. A mérkőzés szakmailag is beleillik a felkészülésbe, jó állomás lesz az eszékiek elleni Konferencialiga-mérkőzés előtt. Ami a nemzetközi kupapárharcot illeti, tudjuk, hogy van magyar kötődése is a klubnak, s nem lesz könnyű dolgunk, az Osijek magasabb polcon van, de méltóképpen akarjuk képviselni hazánkat.”

A Zete Fiesztán az Union Berlin herendi porcelán emlékserleget kap, az alján az esemény nevével és dátumával. A német csapattal Zalaegerszegre utazik majd a sérüléssel bajlódó Schäfer András is, úgyhogy vele is találkozhatnak a magyar drukkerek. Sallói István sportigazgató kiemelte, a ZTE nem véletlenül a „jövő klubja”, ugyanis nemcsak a játékosoknak, de a fiatal edzőknek és szakmai segítőknek is megadja a lehetőséget a bizonyításra. Kiemelte, Egerszegen továbbra is a fiatalokra építenek, bíznak bennük, elég megnézni a Budafok elleni kupadöntő jegyzőkönyvét, amely a 2–0-s győzelem mellett megőrzi a futballtörténelemnek azt is, hogy a 21 éves Szalay Szabolcs és a 19 éves Németh Dániel szerezte a kék-fehérek góljait.

„Demjén Patrikért jó ajánlatot kaptunk, el is fogadtuk, s a helyére Senkó Zsombor érkezett –mondta a sportigazgató.– Fiatal kapus, aki Zalaegerszegen született és nevelkedett, kötődik a klubhoz. Minél több idevalósi játékosnak akarjuk megadni a lehetőséget, azt akarjuk, hogy ne vándoroljanak el, a környékbeli gyerekeknek legyen lehetőségük a ZTE-ben karriert építeni. A fiatalokhoz nyúlni nagy kockázat, de hiszünk bennük. A Zete Fieszta? Élményt akarunk teremteni a szurkolóknak, jobban része akarunk lenni a város sportéletének. A családi napból igazi fiesztává nőtte ki magát az esemény. Ami az európai kupameccset illeti, sokszor jártunk Eszéken, baráti a viszony a két klub között, egyáltalán nem örült egyik fél sem a párosításnak. Sajnos az egyik magyar érdekeltségű csapatnak búcsúznia kell. Egyre szorosabb felkészülési meccseket játszottunk velük, a legutóbbi döntetlen lett, itt az ideje, hogy nyerjünk. Az Eszék az esélyesebb a rutin miatt, ám a fiatalokkal meg akarjuk lepni.”

A sportigazgató elmondta még, hogy szép sorozat vár a csapatra: az Union Berlinnel gála-, az Al-Ettifakkal felkészülési, az NK Osijekkel nemzetközi kupameccset, míg (szeptember 2-án) az FTC-vel hazai bajnokit vív a zalai gárda. A szaúdi együttes elleni július 20-i mérkőzésre is bemehetnek a szurkolók – az összecsapás érdekessége, hogy Steven Gerrard lett a csapat edzője, akinek legendás 8-as számú mezét viseli Szoboszlai Dominik Liverpoolban... Az új igazolásokról Sallói elmondta, Senkó Zsomborban maximálisan megbíznak, Sajbán Mátét már régóta meg akarta szerezni a klub, Soltész István személyében pedig nagy munkabírású, motivált játékost szerződtettek.

A végszó Végh Gáboré volt, a tulajdonos elmondta, hogy a keret már-már véglegesnek tekinthető. A klub stabil anyagi lábakon áll, sőt a ZTE mára eljutott odáig, hogy vásárolhat is labdarúgókat, és az is fontos, hogy válogatott szintű játékosai is vannak. Az elnök-tulajdonos bízik abban, hogy Mocsi Attila idén bemutatkozik a nemzeti csapatban.

A ZETE FIESZTA PROGRAMJA
Július 15. (szombat)
11.00:
ZTE FC II–Nafta Lendava
13.30: ZTE FC–Haladás-Viktória, női
15.00: Utánpótláscsapatok köszöntése
15.15: Az MK-győztes csapat köszöntése
16.15: Játékosok és stábtagok bemutatása
16.30: ZTE FC–Union Berlin
17.20: Táncshow

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik