NB I: az Újpest ellen végrehajtást indított az adóhatóság

Vágólapra másolva!
2023.05.03. 14:30
null
Nebojsa Vignjevics vezetőedző április elején, a ZTE elleni bajnokin (Fotó: Dömötör Csaba)
A g7.hu cikkéből kiderül, hogy labdarúgó NB I-ben szereplő Újpest FC-t fenntartó Újpest 1885 Kft. ellen késői adóbefizetés miatt végrehajtást indított a NAV Észak-budapesti Adó- és Vámigazgatósága. A klub mostanra rendezte tartozását, Berta Csaba ügyvezető igazgató azonban megjegyezte, a történtek likviditási gondokat jeleznek.

 

Az ilyen ügyeket a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) nagyon szigorúan veszi, amikor a következő évi bajnokságban való indulásra feljogosító licenckiadásról dönt. Ha bármelyik csapatnak köztartozása van, akkor előfordulhat, hogy hiába harcolta ki a bennmaradást, nem indulhat el az NB I-ben.

Berta Csaba ügyvezető igazgató a G7-nek elmondta, késői adóbefizetés miatt indult végrehajtás az Újpesttel szemben, a klub mostanra azonban rendezte tartozását, amint az adminisztráció átfut a rendszeren, törlik az eljárást. Az ügyvezető ugyanakkor hozzátette, hogy a késői befizetés likviditási gondokat jelez, tehát az Újpestnek fizetési nehézségei vannak, amelyeket csak tulajdonosi segítséggel lehet kezelni.

Az Újpest tulajdonosváltása hosszú évek óta elő-előkerülő téma, a csapatot működtető cég továbbra is a belga Roderick Duchatelet többségi tulajdonában van. Nemrég mi is beszámoltunk arról, hogy visszatérhet az egyik korábbi tulajdonos is, aki mögött amerikai befektetői csoport áll. Lapunk információja szerint az amerikai cégcsoport mögöttPéterffy Tamás– Thomas Peterffy – állhat, az amerikai magyar milliárdos alapította az Interactive Brokers Groupot, amelynek elnöke és legnagyobb részvényese egyben.

NB I, AZ ÁLLÁS
1. Ferencvárosi TC 29 18 6 5 58–27 +31 60
2. Kecskeméti TE 29 13 12 4 45–28 +17 51
3. Paksi FC 29 14 5 10 55–48 +7 47
4. Debreceni VSC 29 13 7 9 47–38 +9 46
5. Puskás Akadémia 29 11 11 7 41–38 +3 44
6. Újpest FC 29 10 7 12 38–50 –12 37
7. Kisvárda 29 8 13 8 39–44 –5 37
8. Zalaegerszegi TE 29 9 7 13 33–37 –4 34
9. Mezőkövesd 29 8 8 13 29–39 –10 32
10. Mol Fehérvár 29 7 9 13 33–40 –7 30
11. Budapest Honvéd 29 7 8 14 30–46 –16 29
12. Vasas FC 29 4 11 14 26–39 –13 23
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik