NB I: „Kiállunk mellette” – közleményt adott ki román légiósáról a Mezőkövesd

L. M.L. M.
2023.04.13. 17:42
null
A csapata támogatja Steliano Filipet (középen, kékben) (Fotó: Kovács Péter)
Hivatalos oldalán jelentetett meg közleményt a labdarúgó NB I-ben szereplő Mezőkövesd, ebben a klub vezetősége a Steliano Filippel kapcsolatos hírekre reagált. 

„A Steliano Filipről megjelent hírekre reagálva, nem szeretnénk foglalkozni az esettel, ugyanis ez az illetékes szervek feladata. Addig, amíg nem születik eredmény a vizsgálat során, kiállunk a játékos mellett” – írta a közleményében a Mezőkövesd, amelynek játékosa, Steliano Filip fogadási csalásba keveredhetett.

Korábban arról számoltunk be, hogy a 28 éves hátvéd az egyik fő érintettje a Román Labdarúgó-szövetség (FRF) és a rendőrség által indított nyomozásnak, amelyben egy 2022 áprilisi román élvonalbeli bajnoki esetleges manipulálását vizsgálják. A vádak szerint a fogadók nagy összegeket tettek arra, hogy a Dinamo Bucuresti és a CS Mioveni találkozóján a bukarestiek csapatkapitánya az első 25 percben sárga lapot kap. A védő ebben az időszakban sorozatban négyszer is szabálytalankodott és meg is kapta a lapot, ezt követően már csak a 94. percben szegte meg a szabályokat.

A román Gazeta Sporturilor megkereste a játékost, Filip pedig tagadta a vádakat, hogy részt vett volna bármilyen mérkőzés manipulálásában.

Az NB I tabellájának hetedik helyén álló kövesdiek azzal zárták a közleményüket, hogy jelen helyzetben csak a következő mérkőzésükre koncentrálnak, szombaton a Vasast fogadják.

Legfrissebb hírek

NB I: két idény után távozik a pályaedző a címvédőtől – hivatalos

Labdarúgó NB I
21 órája

A ZTE védője a Qarabaghoz szerződik – NS-infó

Labdarúgó NB I
23 órája

NB I: a ZTE FC bemutatta Filipe Celikkaya vezetőedző stábját

Labdarúgó NB I
Tegnap, 13:09

Döntetlennel kezdte meg a Ferencváros az ausztriai edzőtábort

Labdarúgó NB I
2026.06.28. 20:03

Felkészülés: hátrányban volt, de végül három góllal győzött a Paks

Labdarúgó NB I
2026.06.27. 13:12

Új igazolást jelentett be a Loki – Sergi Samper BL-meccsen is játszott a Barcelonában

Labdarúgó NB I
2026.06.27. 10:44

Kölcsönadta fiatal támadóját a Vasas az NB II-es Mezőkövesdnek

Labdarúgó NB II
2026.06.26. 16:51

Újra belga sportigazgatója lesz az ETO-nak

Labdarúgó NB I
2026.06.24. 22:39
Ezek is érdekelhetik