MK: Örülök, hogy rúgtam hármat, de csak csináltam, amit kértek – Beke a Vasas kiejtése után

N-P. T.N-P. T.
2023.04.06. 08:49
A labdarúgó Mol Magyar Kupa második elődöntőjében a másodosztályú Budafoki MTE a Vasas FC-t fogadta hazai pályán. Mátyus János alakulata nem bízta a véletlenre a továbblépés kérdését és Beke Péter mesterhármasának köszönhetően 3–0-s sikerrel jutott be a május 3-i döntőbe. A találkozó után a meccs hősével, Bekével beszélgetett az NSO Tv stábja.

Beke Péter még nem nagyon tudta felfogni, mi történt velük.

„Nehéz mit mondani, nem jutok szóhoz egyelőre. Azt csináltuk, amit kértek tőlünk, az volt a cél, hogy minél több gólt rúgjunk az első félidőben. Most az, hogy én rúgtam, hát így sikerült, örülök neki nyilván, de igazából csak azt csináltam, amit kértek tőlünk.”

Videónkban mesél az ünneplésről, de szóba kerül az is, hogy négy évet légióskodott a Hamburgnál, és most úgy tűnik, megtalálta itthon a számításait. Amikor visszatért, szerinte az NB I-re még nem állt készen, de most nem foglalkozik a jövőjével, csak a Budafokra koncentrál. Szóba kerül a döntő helyszíne, a Puskás Aréna is, és azt is elmondta, miért nem gondolja csodának azt, hogy bejutottak a kupadöntőbe.

VÁLLALTA A MECCSET, RÚGOTT HÁRMAT, LEFEKÜDT, ÉS LEJÖTT – MÁTYUS BEKÉRŐL

ÍGY ÜNNEPELTEK A BUDAFOKI JÁTÉKOSOK ÉS SZURKOLÓK

MOL MAGYAR KUPA
ELŐDÖNTŐ
BUDAFOKI MTE (NB II)–VASAS FC 3–0 (3–0)

Budapest,BMTE-Sporttelep, 2450néző. Vezette: Farkas Ádám (Becséri Gergely, Szalai Dániel)
BUDAFOK: Gundel-Takács – Nándori B. (Vaszicsku, 71.), Jagodics M., Fótyik – Csonka, Adorján K. (Tischler, 86.), Kovács D. (Németh M., 60.), Soltész I., Kalmár O. – Bakti (Bíró M., 71.), Beke P. (Horváth O., 60.). Vezetőedző: Mátyus János
VASAS: Dombó – Ódor (Szalai J., 62.), Hegedűs J., Litauszki (Iyinbor, 42.), Silye (Szivacski, 42.) – Urblík, Sztojka D. (Hinora, 42.), Berecz Zs. – Ihrig-Farkas, Zimonyi (Novothny, 56.), Holender. Vezetőedző: Kondás Elemér
Gólszerző: Beke P. (22., 34., 39.)

Legfrissebb hírek

Kötény a kapusnak és egy tökéletes fejes – íme, a mexikói gólok videón!

Foci vb 2026
15 órája

Filkor Attila távozik, új sportigazgatót nevezett ki az NB II-ből kiesett Budafok

Labdarúgó NB II
2026.06.08. 18:17

Désiré Doué: Ez őrület, őrület!

Bajnokok Ligája
2026.05.30. 21:39

Havertz nagy gólját Dembélé büntetővel egyenlítette ki – videók a BL-döntőből

Bajnokok Ligája
2026.05.30. 19:39

Amikor Puskás Arsenal-mezben lőtt óriási gólt Gordon Banksnek – videó

Bajnokok Ligája
2026.05.19. 17:27

Hazai győzelemmel lett bajnok a Vasas, négyet kapott a BVSC-től a szintén feljutó Honvéd – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2026.05.17. 19:00

Fehérvári győzelemmel köszönt el a másodosztálytól a Budafok

Labdarúgó NB II
2026.05.17. 16:59

Így ünnepelte a bajnoki címet az ETO Kisvárdán és a hazaúton – videók

Labdarúgó NB I
2026.05.16. 23:49
Ezek is érdekelhetik