NB I: Úgy elcsendesült a Groupama a gólom után, azt hittem, nem adták meg – Komáromi

Vágólapra másolva!
2023.03.13. 06:49
A Bayer Leverkusen elleni Európa-liga-nyolcaddöntő visszavágójára készülő Ferencváros hazai pályán 2–1-re kikapott a Puskás Akadémiától vasárnap este a labdarúgó NB I 23. fordulójának utolsó mérkőzésén. A PAFC történelmi győzelmet aratott, hiszen először nyert bajnokit a Groupama Arénában. A találkozó után a felcsútiak első gólját szerző Komáromi Györggyel beszélgetett az NSO Tv stábja.

Komáromi Györgyben kavarogtak a mérkőzés után az érzelmek.

„Elképesztő érzés. Nekem gyerekkori álmom volt, hogy itt tudjak játszani, ennyi ember előtt, pluszban még meg is nyertük a mérkőzést és gólt is tudtam rúgni – ez hihetetlen érzés számomra.”

Videónkban elmeséli, hogy a gólja után akkora csend lett a Groupama Arénában, hogy azt hitte, meg sem adták. De azt is elárulja, hogyan tudta meg Hornyák Zsolt vezetőedzőtől a meccsnap reggelén, hogy kezdő lesz a Ferencváros ellen, megtudjuk tőle, hogy lagymatagnak érezte-e az ellenfelet, illetve szóba kerül, hogy csütörtökön ő is szurkolni fog a zöld-fehér csapatnak a Bayer Leverkusen ellen.

BOTKA: NEHÉZ ELFOGADNI, HOGY NEM JÁTSZHATOK A LEVERKUSEN ELLEN

LABDARÚGÓ NB I
23. FORDULÓ

Ferencváros–Puskás Akadémia 1–2 (0–2)
Budapest, Groupama Aréna. Vezette: Pintér Csaba
Gólszerző: Botka (90+6.), ill. Komáromi (27.), Puljic (37.)

ONLINE SZÖVEGES TUDÓSÍTÁS ITT!

AZ ÁLLÁS
1. Ferencvárosi TC 23 15 5 3 47–19 +28 50
2. Kecskeméti TE 23 9 12 2 33–22 +11 39
3. Debreceni VSC 23 9 7 7 38–34 +4 34
4. Puskás Akadémia 23 8 9 6 29–29 0 33
5. Paksi FC 23 9 5 9 40–38 +2 32
6. Kisvárda 23 8 8 7 34–37 –3 32
7. Mezőkövesd 23 7 7 9 24–29 –5 28
8. Zalaegerszegi TE 23 7 6 10 28–28 0 27
9. Újpest FC 23 7 6 10 28–38 –10 27
10. Budapest Honvéd 23 6 7 10 26–36 –10 25
11. Mol Fehérvár 23 6 6 11 28–34 –6 24
12. Vasas FC 23 3 10 10 17–28 –11 19
NB I, 2022–2023, 23. FORDULÓ
HELYSZÍNJÁTÉKVEZETŐNÉZŐSZÁM
Március 11., szombat
Kisvárda–Debreceni VSC 0–1
Kisvárda,Várkerti StadionKáprály Mihály
2450
Paks–Mol Fehérvár 2–1
Paks,Fehérvári úti StadionBerke Balázs
1785
Budapest Honvéd–Zalaegerszegi TE 1–0Budapest,Bozsik ArénaErdős József
3000
Március 12., vasárnap
Kecskeméti TE–Vasas 2–0Kecskemét,Széktói StadionFarkas Ádám
3223
Újpest–Mezőkövesd 1–0
Budapest,Szusza Ferenc Stadion
Andó-Szabó Sándor
2547
Ferencváros–Puskás Akadémia 1–2
Budapest,Groupama ArénaPintér Csaba
7051
Legfrissebb hírek

Karába János hatalmas gólján az angolok is csak álmélkodtak

Népsport
6 perce

A Puskás Akadémia bejelentette az NB II gólkirályának érkezését – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.06.14. 06:58

A ghánai támadó távozik a Ferencvárostól – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.06.13. 19:23

Ausztrál válogatott szélsőt szerződtetett a Ferencváros – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.06.13. 16:06

Videó: összeesett csapata bajnokiján egy kolumbiai válogatott játékos

Minden más foci
2025.06.13. 12:53

Eldar Civic: Bekereteztetem a Ferencváros-mezemet

Labdarúgó NB I
2025.06.13. 11:09

Az NB I-ből igazolt a Liverpool, a Fradi folytatta, az Újpest megkezdte az átigazolásokat – körkép

Labdarúgó NB I
2025.06.13. 09:27

Hét ferencvárosi mérkőzés után visszatér Hollandiába a szélső – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.06.12. 18:16
Ezek is érdekelhetik