Újpest: a földöntúli öröm után a pokolban érezte magát Croizet

B. B.B. B.
Vágólapra másolva!
2022.04.28. 07:57
null
Yohan Croizet az FTC elleni vesztes összecsapás utolsó pillanataiban szerzett gólt, amelyet érvénytelenítettek (Fotó: Árvai Károly)
Yohan Croizet, az Újpest légiósa saját – meg nem adott – találata kapcsán Thierry Henry gólját is szóba hozta, és tisztázta, a lilák célja egyértelműen a negyedik hely elérése.     

 

A hullámvasút ehhez képest laza körhinta. Yohan Croizet még mindig a derbi hatása alatt van, az Újpest francia légiósa a Ferencváros elleni, vasárnap esti vesztes (2–1) összecsapás utolsó pillanataiban szerzett gólt, amelyet Karakó Ferenc játékvezető a VAR-rendszer közbeavatkozásával érvénytelenített.

 „Filmbe illő jelenet volt, a vége horrorrá vált nekünk –  mondta lapunknak Yohan Croizet. – Előbb a mennyben, majd a pokolban éreztem magam, amikor láttam, hogy a lövésem után a labda a jobb alsóban köt ki, földön túli boldogságot éreztem. Tudtam, hogy a Ferencváros bajnoki címe múlik a találatomon. Aztán ahogy kocogtam vissza a kezdőkör irányába, láttam, hogy a játékvezető valamit mutat, és a videobíró segítségét kéri.”     

A 30 éves támadó azóta százszor visszanézte az esetet.

„Nem tudtam semmit csinálni. A labda felém szállt, és egy pillanatra hozzáért a kezemhez, nem én nyúltam felé. Nehéz megítélni, hogy a VAR jót vagy rosszat tesz-e a labdarúgásnak, de az biztos, hogy sokszor még a segítségével is születnek különös ítéletek. Mi, franciák aztán jól tudjuk, mi múlhat egy-egy kezezésen… A mai napig emlegetjük, amikor a kétezertízes, Írország elleni világbajnoki pótselejtezőn Thierry Henry kezezése után jutottunk ki a vb-re.”     

Croizet amilyen bosszús volt a vereség miatt, olyannyira lenyűgözte a derbi hangulata. A ferencvárosi és az újpesti szurkolók is zsúfolásig megtöltötték a nekik fenntartott szektorokat, a francia légiós pályafutása második legjobb hangulatú találkozójának tartja a vasárnap estit.

„A Kansas játékosaként az Atlantában lévő Mercedes-Benz Stadionban léptem pályára, hetvenhatezer szurkoló előtt. Érdemes megnézni akár csak képeken is azt az arénát, egyszerűen lenyűgöző.”     

Az Újpest négy fordulóval a vége előtt a 6. helyen áll a tabellán, a keret tagjai a hét elején többször is beszélgettek az öltözőben a hátralévő fordulók jelentőségéről.

„Noha néhány hete még a kiesés elől menekültünk, Milos Kruscsics vezetőedző is tudatosította bennünk, semmi más célunk nem lehet, mint odaérni a negyedik helyre. Ami a góljaimat illeti, egyelőre kilencnél járok, de lehetne sokkal több is. Elég ha csak Dibusz Dénes hétvégi védéseire gondolok, a derbin is szerezhettem volna két-három gólt. Mindenképpen jó lenne tíz fölé jutni.”     

LABDARÚGÓ NB I
29. FORDULÓ
Ferencvárosi TC–Újpest FC 2–1

Budapest,
Groupama Aréna, 20 155 néző. Vezette: Karakó
Gólszerző: Nguen (18.), Vécsei (38.), ill. Zivzivadze (6. – 11-esből)
Kiállítva: Loncar (90+3., Ferencváros)

Legfrissebb hírek

Visszatért a Diósgyőrbe Tamás Márk – hivatalos

Labdarúgó NB I
16 órája

Utolsó utáni pillanat – Bobory Balázs publicisztikája

Labdarúgó NB I
2025.07.30. 23:51

Az NB I-be szerződhet a magyar válogatott játékos – NS-infó

Labdarúgó NB I
2025.07.30. 22:08

Kölcsönadta gambiai támadóját a Nyíregyháza

Labdarúgó NB I
2025.07.30. 19:32

Újabb két, fiatalszabálynak megfelelő játékossal bővítette keretét a DVTK

Labdarúgó NB I
2025.07.30. 17:46

Bódi, Varga és Lucas után újra Kazincbarcikáról igazolt a Tiszakécske

Labdarúgó NB I
2025.07.30. 14:31

Németh Hunor megmutatná, hogy készen áll a felnőttfutballra

Labdarúgó NB I
2025.07.30. 09:19

A DVTK kölcsönvette a Vidi támadó középpályását – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.07.29. 21:01
Ezek is érdekelhetik