DAC: orvosi vizsgálatra érkezett a Ferencváros játékosa

P. K.P. K.
Vágólapra másolva!
2022.02.22. 08:44
null
Szánthó Regő Dunaszerdahelyen folytathatja pályafutását (Fotó: Török Attila, archív)
A Nemzeti Sport már a hazai átigazolási időszak zárása előtt jelezte, hogy Szánthó Regő a Ferencvárostól a DAC-hoz kerülhet. Később ugyan Jan Van Daele, a dunaszerdahelyiek sportigazgatója arról beszélt, megrekedtek az egyeztetések, hétfőn azonban mégis előrelépés történt.

A Nemzeti Sport Dunaszerdahelyről úgy értesült, a Ferencváros 21 éves játékosa, Szánthó Regő orvosi vizsgálatra utazott a DAC-hoz, miután a két klub megegyezett egymással, így a szélső kölcsönbe kerülhet a szlovák élvonalban 4. helyen álló csapathoz.

A két klub hivatalosan még nem jelentette be a megegyezést, de mivel Szlovákiában kedden zárul az átigazolási időszak, így éjfélig mindenképp le kell zárni az ügyet.

Arról már a múlt hétfői, hazai piaci zárás alkalmával is beszámoltunk, hogy NB I-es klubok mellett a DAC is szerződtetné Szánthót. Hazai kérővel végül nem született egyezség, és bár elhúzódtak a tárgyalások, úgy tűnik, végül kölcsönben Dunaszerdahelyen folytathatja.

A trasnfermarkt.de már a DAC játékosaként jelöli Szánthót, aki pályafutása során 34 meccsen játszott az NB I-ben (többségében a ZTE-ben, a Ferencváros kölcsönjátékosaként), tíz gólt szerzett. Ebben az idényben, az FTC-ben hat bajnokin szerepelt az élvonalban. A német piaci portál úgy tudja, Szánthó másfél évre, 2023 nyaráig kerül kölcsönbe Dunaszerdahelyre.

 

Legfrissebb hírek

„Az FTC minden szempontból előrelépést jelent” – Elizabeth Omoregie útja Athéntól Budapestig

Kézilabda
1 órája

Az Újpest volt az elmúlt hét főszereplője, de igazolt a DVSC is – piaci körkép

Labdarúgó NB I
Tegnap, 8:34

Révész Attila a Kisvárda kapott góljáról: Valószínű, ha én utcai cipőben odaszaladok, megfogom a labdát, neki nem sikerült

Labdarúgó NB I
Tegnap, 8:13

Jégkorong MK: a Ferencváros megvédte címét

Jégkorong
2026.02.01. 19:34

Gruber gólja döntött, az FTC nyerte meg a Paks elleni rangadót

Labdarúgó NB I
2026.02.01. 17:14

Robbie Keane az edzések után külön foglalkozik Kovaceviccsel

Labdarúgó NB I
2026.02.01. 13:18

Újra rájátszásban a Fradi – összeállítás az El-alapszakasz nyolc mérkőzéséből

Képes Sport
2026.02.01. 11:18

A Fradi után Serie A-csapat jelentkezett be Bolla Bendegúzért – NS-infó

Légiósok
2026.02.01. 10:20
Ezek is érdekelhetik