NB I: a Puskás Akadémia kölcsönvette a Mol Fehérvár támadóját

K. T. I.K. T. I.
2021.01.29. 12:10
null
Géresi Krisztián egy évig a Puskás Akadémia játékosa lesz (Fotó: pfla.hu)
A Mol Fehérvártól megszerzett Géresi Krisztián egy esztendeig kölcsönjátékosként viseli a Puskás Akadémia FC mezét – adta hírül a PAFC hivatalos honlapja.

Géresi Krisztián 2003 óta a fehérváriak játékosa, igaz, korábban már megfordult Felcsúton, amikor még a Puskás Akadémia a Videoton közösen versenyeztetett csapattal szerepelt a labdarúgó NB III-ban.

A ma már 26 éves támadó 2015. november 28-án, az MTK ellen mutatkozott be az élvonalban. Krisztián összesen 81 tétmeccsen viselte a piros-kék mezt; eddigi 62 NB I-es mérkőzésén 9 gól és 10 gólpassz fűződik a nevéhez, sőt háromszor betalált az Európa-liga-selejtezőkben és egyszer a Magyar Kupában is.

Géresi hát- és derékproblémák miatt csaknem hároméves kihagyás után 2020 októberében tért vissza tétmeccsen a pályára. Akkor úgy nyilatkozott, azért dolgozik nap mint nap, hogy újra meghatározó játékos lehessen a labdarúgó NB I-ben.

„Minél többet szeretnék játszani és remélem, ez sikeres is lesz” – mondta a játékos a pfla.hu-nak, hozzátéve, nem gondolkodott sokáig, amikor befutott a PAFC megkeresése, és úgy érzi, családias, ismerős környezetbe érkezett Felcsútra, mindez a reményei szerint segíteni fogja a minél jobb teljesítményben.

TÉLIJÁTÉKOSMOZGÁS A PUSKÁS AKADÉMIA FC-NÉL
Érkezők:Kártik Bálint (Nyíregyháza Spartacus)
Kölcsönbe érkezők: Géresi Krisztián (Mol Fehérvár FC)
Kölcsönből visszatérők:
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek:
Kiszemeltek:
Távozók: David Vanecek (cseh, Diósgyőr)
Kölcsönbe távozó: Kártik Bálint (Csákvár), Radics Márton (Gyirmót FC Győr), Tamás Nándor (magyar-román, Sepsi OSK – romániai)
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz:

Távozhatnak/érdeklődnek irántuk:

Legfrissebb hírek

Labdarúgás: az FTC nyerte az U16-os és az U19-es Magyar-kupát is

Utánpótlássport
10 órája

Csóka Dániel a Vasasban folytatja – hivatalos

Labdarúgó NB I
17 órája

Labdarúgás: a Vasas Kubala Akadémia nyerte meg az U17-es Magyar-kupát

Utánpótlássport
2026.06.12. 20:40

ETO: Dunaszerdahelyről érkezhet a sportigazgató; Ancelottival is dolgozott együtt a leendő erőnléti edző – NS-infó

Labdarúgó NB I
2026.06.12. 10:13

Közel az egyezség az Újpest és a Puskás Akadémia között – NS-infó

Labdarúgó NB I
2026.06.11. 10:58

Az új idényben OTP Bank Liga lesz a labdarúgó NB I hivatalos neve

Labdarúgó NB I
2026.06.10. 14:30

Tóth Balázs: A második félidő sokkal jobban nézett ki, az első nem volt jó

Magyar válogatott
2026.06.10. 10:24

Szűcs Tamás a Szoboszlai Dominiknek adott gólpasszáról: Tudtam, hogy ott lesz

Magyar válogatott
2026.06.10. 09:25
Ezek is érdekelhetik