MK: Az öcsémnek már Szoboszlai a kedvence, nem Messi és Ronaldo – ifj. Szűcs Lajos

NAGY-PÁL TAMÁSNAGY-PÁL TAMÁS
2020.11.14. 19:19
A MOL Magyar Kupában a Ferencváros 5–0-ra nyert az NB III-as Bicske otthonában, ezzel teljessé vált a sorozatban a legjobb 32 csapat mezőnye. A találkozó után a bicskeiek kapusával, a Fradi korábbi kiváló hálóőrének fiával, ifjabb Szűcs Lajossal beszélgett az NSO Tv stábja, illetve a vezetőedzővel, Dragan Vukmirral, akinek szintén van „némi” kötődése a zöld-fehérekhez.

A Bicskei TC vezetőedzője, Dragan Vukmir elárulta: jó érzés volt a Ferencváros ellen meccselni.

„Kipróbálhattuk, mire képesek ezek a fiatal srácok. Nyár óta ugye új a csapat, sok a fiatal. Megpróbáltuk zárni a területeket, miközben tudtuk, hogy minőségi, profi játékosok az ellenfeleink. Az első félidő nem is volt rossz, pontrúgás után kaptuk a gólt, de azért a második már más volt. A hozzáállással soha nem volt probléma, viszont a koncentrációra jobban oda kell figyelni. Tanulsággal szolgált a mérkőzés.”

Videónkban beszél arról, miként élte meg, hogy az ellenfélben korábbi csapattársa, Leandro is pályára lépett, illetve az ambíciói is szóba kerülnek, köztük a Fradi kispadja.

Ifjabb Szűcs Lajos kicsit szorosabb eredményt szeretett volna elérni.

„Jól tartottuk magunkat szerintem, azonban a második gól után kicsit megrogyott a csapat. Én is benne voltam egy gólban, amikor kijöttem, de nem értem oda. A harmadik gólnál nem volt szerencsém, pont az államon talált a labda, miután felpattant előttem. Ilyen a futball. Fontos a bajnokság, most már a következő meccsre kell figyelnünk, ám örömmel tölt el minket, hogy megtapasztalhattuk, milyen a Ferencváros ellen játszani.”

Főleg, hogy ezer szállal kötődik ő is a zöld-fehérekhez, hiszen a klub korábbi kiváló kapusának, Szűcs Lajosnak a fia, illetve maga is eltöltött két évadot az utánpótlásban.

„Remélem, fog azért pozitív dolgokat is mondani nekem Apa, de biztos vagyok benne, hogy talált olyan dolgokat, amik nem tetszettek neki.″

Videónkban elárulja, milyen tanácsokat kapott otthonról, illetve hogy mekkora hatással volt az édesapja a pályafutására.

Végül mindketten beszélnek a magyar válogatott Európa-bajnokságra való kijutásáról, és Vukmir még azt is elárulja, kinek szurkol vasárnap a magyar–szerb Nemzetek Ligája-meccsen.

MAGYAR KUPA
7. FORDULÓ (A 32 KÖZÉ JUTÁSÉRT)
Bicskei TC (NB III)–Ferencvárosi TC 0–5 (0–1)
Bicske, Bicskei Sporttelep, zárt kapuk mögött. V: Oláh G.
Bicske:
Szűcs L. – Radó D., Sötét (Török D., 82.), Vékony – Kákonyi, Dencinger, Peinlich (Németh J., 60.), Lencsés B. – Farkas M. (Varga Zs., 69.), M. Filipovics (Lassú, 69.), Pekowski (Varga Z., 60.). Vezetőedző: Dragan Vukmir
Ferencváros: Szécsi G. – Somália, A. Frimpong, Csontos, Heister (Leandro, 75.) – Isael (Szabó Levente, 78.), Vécsei, Svkarka, Nguen (Katona B., 68.) – F. Boli (Mazzonetto, 75.), Baturina (Ramadan, 78.). Vezetőedző: Szerhij Rebrov
Gólszerző: Baturina (17., 59., 71.), F. Boli (66.), Skvarka (90+1.)

A MÉRKŐZÉSRŐL BŐVEBBEN ITT OLVASHAT!

Legfrissebb hírek

Nézze meg a szerdai BL-játéknap összes gólját egy helyen! – VIDEÓK

Bajnokok Ligája
6 órája

Nézze meg a Barcelona–Aston Villa BL-meccs videós összefoglalóját!

Bajnokok Ligája
2026.11.03. 23:08

Minden egy helyen: a labdarúgó NB I 12. fordulójának összes gólja itt – videó

Labdarúgó NB I
2026.11.02. 12:41

Csalódott ferencvárosiak, boldog győriek a szuperrangadó végén

Kézilabda
2026.10.31. 18:32

Megdől a Rebrov-éra veretlenségi csúcsa, vagy a Paks lesz az első négyszeres nyertes a Groupama Arénában

Labdarúgó NB I
2026.10.31. 10:33

Nyéki Balázs: Elégedett vagyok, de látom a hibákat

Vízilabda
2026.10.30. 12:14

Törött kézzel fogott tizenegyest a Szeged kapusa a kupában – videó

Labdarúgó NB I
2026.10.30. 10:56

Továbbra is Supka Attilával készül a Kisvárda, nincs edzőkérdés

Labdarúgó NB I
2026.10.30. 10:14