Ferencváros: megvan a fehérorosz támadó új klubja

Vágólapra másolva!
2020.09.08. 18:59
null
Szihnyevics a Himki mezével (Fotó: fckhimki.com)
Az orosz élvonal újonca, az FK Himki hivatalos honlapján közölte, hogy szerződtette a Ferencvárostól távozó 18-szoros fehérorosz válogatott támadót, Mikalaj Szihnyevicset.


A klub honlapjának közlése kiemeli, hogy Szihnyevics a BATE színeiben szerepelt a Bajnokok Ligája csoportkörében, a Ferencvárossal pedig az Európa-liga csoportkörében játszott.

„A klubváltásom egy új kihívást jelent számomra, ahogy az orosz élvonal is új, izgalmas kihívás. Az utóbbi időben nem sokat játszottam, így hiányoztak a nagy győzelmek. Magyarországról tudtam követni az orosz élvonal eseményeit, a szerződésem aláírása előtt találkoztam a vezetőedzővel, és már találkoztam is a csapattársakkal, szóval készen állok a feladatokra” – idézte a klub hivatalos honlapja Szihnyevicset.

A 29 éves fehérorosz támadó tavaly januárban érkezett a Ferencvároshoz, amelynek színeiben 44 meccsen hét gólt szerzett.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A FERENCVÁROSNÁL
Érkezők: Roko Baturina (horvát, Dinamo Zagreb – Horvátország, legutóbb kölcsönben NK Bravo – Szlovénia), Bogdán Ádám (Hibernian – Skócia, szabadon igazolhatóként), Adnan Kovacevic (bosnyák, Korona Kielce – Lengyelország, szabadon igazolhatóként),Aissa Laidouni (francia, FC Voluntari – Románia), Myrto Uzuni (albán, NK Lokomotiva – Horvátország), Olekszandr Zubkov (ukrán, Sahtar Doneck – Ukrajna, kölcsön után végleg)
Kölcsönbe érkezők:
Kölcsönből visszatérők: Bőle Lukács (ZTE FC)
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek: Katona Bálint, Kovács Marcell, Nagy Zoltán Olivér, Redzic Damir, Szabó Levente, Vogyicska Balázs
Kiszemeltek:
Távozók: Davide Lanzafame (olasz, Bp. Honvéd, kölcsön után végleg, onnan Adana Demirspor – Törökország), Leandro (brazil-magyar, FTC II), Otigba Kenneth (szabadon igazolható), Silye Erik (mezőkövesdi kölcsön után Vasas), Mikalaj Szihnyevics (fehérorosz, FK Himki – Oroszország, szabadon igazolhatóként)
Kölcsönbe távozók: Gróf Dávid (Debreceni VSC), Szánthó Regő (ZTE FC), Varga Ádám (Soroksár), Vida Kristóf (Soroksár)
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: Gastón Lódico (argentin, Club Atlético Lanús – Argentína)
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk: Bőle Lukács
, Csonka András (ZTE FC)
Legfrissebb hírek

Szaúd-Arábia megelőzte a Premier League-et!

Minden más foci
1 órája

Tizenöt gólt szerzett a Ferencváros Magyar Kupa-meccsen Szarvaskenden

Labdarúgó NB I
19 órája

Török klubja máris továbbadta Adama Traorét: a volt FTC-támadó Szaúd-Arábiában folytatja

Minden más foci
Tegnap, 8:51

Férfi vízilabda Magyar Kupa: 18 gólos sikert aratott a BVSC és a Fradi is

Vízilabda
2025.09.12. 20:31

Izraelben folytatja a Ferencvárossal szerződést bontó támadó – hivatalos

Minden más foci
2025.09.12. 17:14

Visszatért Bilbaóba az Európa-bajnok hátvéd – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2025.09.11. 22:34

Vereség Oslóban, nehéz helyzetből várja a visszavágót a Ferencváros a női BL-selejtezőben

Bajnokok Ligája
2025.09.11. 20:56

Oroszországba adta kölcsön örmény játékosát az FTC – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.09.10. 18:01
Ezek is érdekelhetik