PAFC: jótékony célra ajánlják a Honvéd elleni meccs bevételét

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2019.10.29. 16:04
A labdarúgó NB I-ben szereplő Puskás Akadémia hivatalos honlapján közölte, hogy a soron következő hazai bajnoki, a Budapest Honvéd elleni mérkőzés teljes bevételét az Összefogás Levente Lépteiért Alapítványnak ajánlja fel.

Hosszú Leventét alighanem senkinek sem kell bemutatni. Zente után most érte fogott össze egész Magyarország, hogy egyszer ő is lábra állhasson. A 22 hónapos enyingi kisfiúnál egy éve diagnosztizálták a gerincvelői izomsorvadás (SMA) 2-es típusát. Zentéhez hasonlóan – akinek a kezeléséhez országos összefogás eredményeképp sikerült összegyűjteni a szükséges pénzt – ő is kerekesszékben éli az életét, sem állni, sem ülni nem tud egyedül, ez a súlyos genetikai betegség ugyanis a mozgásszervi fejlődését gátolja – írja a pfla.hu. Ám létezik egy gyógyszer, egy speciális génterápia, amely igazi segítséget jelenthetne számára. Az Egyesült Államokban elérhető kezelés azonban rendkívül sokba, 700 millió forintba kerül, Levi szülei – Zente történetéből erőt merítve – erre gyűjtenek. A terápiát azonban csak kétéves korukig kaphatják az érintettek, Levi pedig decemberben lesz kétéves. Így csupán néhány nap maradt hátra, hogy összegyűljön a szükséges összeg, s a kisfiú gyógykezelését megkezdhessék – máskülönben Levi soha nem fog tudni lábra állni.

Az elmúlt hetekben Levi támogatása országos méretű akcióvá szerveződött, s most a Puskás Akadémia FC is csatlakozik a segítőkhöz.

Legfrissebb hírek

Fázós este, könyökös és egy gól a Kisvárda–PAFC bajnokin – galéria

Labdarúgó NB I
12 órája

Hét éve nem kapott ki a Ferencváros idegenben fővárosi csapattól – a Vasas megszakítaná a sorozatát

Labdarúgó NB I
22 órája

Galéria: piros lap és két gól a hajrában a Puskás Akadémia és a Debrecen meccsén

Labdarúgó NB I
2026.11.01. 17:06

„Az én adottságaimmal is lehet magas szinten védeni” – interjú Lehoczki Bendegúzzal

Képes Sport
2026.11.01. 12:23

Megdől a Rebrov-éra veretlenségi csúcsa, vagy a Paks lesz az első négyszeres nyertes a Groupama Arénában

Labdarúgó NB I
2026.10.31. 10:33

Túl az NB I-es idény első harmadán – senki sem szökött meg

Labdarúgó NB I
2026.10.30. 11:19

A Puskás Akadémiánál állítják: Megtévesztő a kormány taotérképe!

Labdarúgó NB I
2026.10.29. 09:52

A kupaarany emléke is hajtja előre a diósgyőrieket

Labdarúgó NB I
2026.10.28. 08:45