MK: „Iváncsán nem volt ember, aki ne várta volna a Fradi-meccset”

PUSZTAI VIOLAPUSZTAI VIOLA
2019.09.26. 10:28
Tisztes helytállást vártak az NB III-as Iváncsától a szurkolók a Ferencváros elleni Magyar Kupa-mérkőzésen, s a játékosok úgy vélik, a 3–0-s vereséggel ezt a kérést teljesítették is. A találkozó után a korábban az FTC-nél is játszó kapus, Prokop Rotiszláv, s az utolsó percekben életerős szabadrúgást lövő Vallejos Dominique nyilatkozott az NSO Tv-nek. 




„Jól kezdtük a meccset, voltak helyzeteink is, illetve szokták mondani, hogy osztályonként három gól nagyjából az a különbség, ami elfogadható. Mi hármat eltüntettünk, szerintem nem volt rossz a teljesítményünk. Ráadásul örültünk, hogy ilyen játékosok ellen játszottunk. Személy szerint annak örültem, hogy Isael is a pályán volt, nagyon jó játékosnak tartom”
– mondta Vallejos Dominique, aki a meccs végén csaknem szépített szabadrúgásból, de Gróf Dávid védte a lövését.



„Jól kezdtük a meccset, voltak helyzeteink is, illetve szokták mondani, hogy osztályonként három gól nagyjából az a különbség, ami elfogadható. Mi hármat eltüntettünk, szerintem nem volt rossz a teljesítményünk. Ráadásul örültünk, hogy ilyen játékosok ellen játszottunk. Személy szerint annak örültem, hogy Isael is a pályán volt, nagyon jó játékosnak tartom”
– mondta Vallejos Dominique, aki a meccs végén csaknem szépített szabadrúgásból, de Gróf Dávid védte a lövését.

Prokop Rotiszlávnak nem ismeretlen a Ferencváros, hiszen a kapus ifjúsági korábban két évet eltöltött a zöld-fehéreknél.

„Nagyon jól érintett, amikor megtudtuk, hogy a Ferencváros ellen játszunk a kupában. De nemcsak a csapaton belül örültünk ennek, hanem az egész község, két hete mindenki ezt a meccset várta. Ezért nem volt olyan ember a pályán, aki nem tette volna oda magát.”

Videónkban részletesebben is beszélnek a mérkőzésről, illetve szóba kerül a szereplésük az NB III-ban is.

MAGYAR KUPA
6. FORDULÓ

Iváncsa KSE(NB III)–Ferencvárosi TC0–3 (0–1)
Iváncsa,
1000néző.Vezette:Szilasi
IVÁNCSA:
Prokop – Aradi, Madarász, Fekecs (Szauter, 83.), Varga B. – Pintér B., Szellák (Hujber, 62.) – Cseszneki (Király B., 74.), Vallejos, Domokos – Killer.Vezetőedző:Domján Attila
FERENCVÁROS:Gróf – Szerető, Frimpong, Dvali, Heister – Ihnatenko, Leandro (Csonka, 77.) – Isael, Skvarka (Sigér, 65.), Nguen (Varga R., 72.) – Priskin.Vezetőedző:Szerhij Rebrov
Gólszerző: Leandro (28.), Skvarka (64.), Sigér (79.)
MESTERMÉRLEG
Domján Attila:
– Elégedett vagyok csapatom játékával, helytálltunk a Ferencváros ellen. Reális az eredmény, de azért van némi hiányérzetem, mert három-négy helyzetünk nekünk is volt.

Szerhij Rebrov:– A Ferencváros ellen játszó csapatok mindegyike a maximumot próbálja nyújtani, így történt ez Iváncsán is. A fegyelmezetten záró hazai védelmet nehéz volt feltörnünk, de ne feledjük, három fronton kell helytállnunk, egyelőre sikerrel.

Legfrissebb hírek

Joseph duplájával aratott fontos győzelmet a Twente otthonában a Ferencváros

Európa-liga
6 órája

Keita nélkül a zöld-fehérek – megvannak a kezdőcsapatok a Twente–FTC Európa-liga-mérkőzésre

Európa-liga
8 órája

A Ferencváros játéka változhat, a felállása valószínűleg nem

Európa-liga
13 órája

Erwin Koeman: Jól ismerem a Twentét, előnyt akar szerezni a Fradi ellen

Európa-liga
15 órája

Egy helyen változott a Ferencváros Twente elleni El-selejtezős kerete

Európa-liga
2026.07.22. 22:30

Borbély Balázs elmondta, miért nem edzett a Fradi a meccs helyszínén a Twente elleni Európa-liga-selejtező előtt

Európa-liga
2026.07.22. 20:53

Osváth Attila: A Twente ellen nehéz dolgunk lesz – videó

Európa-liga
2026.07.22. 12:33

Összeszokott, magasan letámadó Twente vár a Fradira

Európa-liga
2026.07.22. 09:40