Nyilasi Bocskaiban – Bodnár Zalán jegyzete

Vágólapra másolva!
2019.05.19. 00:17

Miközben a nagy futballklubok és az európai topligák manapság már marketingszakértők hadát alkalmazzák, valójában mindenhol gondot okoz a bajnokcsapat hivatalos megünneplése a közönsége előtt és a díjátadás ceremóniájának kreatív megszervezése. Van persze itt-ott tűzijáték, meg lézershow, meg konfettieső, meg We Are the Champions, meg miegymás, de valójában mindegyiken a fantáziátlanság és az ötlettelenség ül tort. Hogy csak egy példát mondjak: nem tudom megérteni, hogy a Serie A bajnokának miért egy jelentéktelen kinézetű szürke kupát adnak át, ami úgy néz ki, mint a kutyák fején az a tölcsér alakú gallér, miközben Olaszországban a bajnoki címet scudettónak hívják, ami kis pajzsot, pajzsocskát jelent, azt tűzi ki a mezére a bajnok is. Úgy gondolom, adná magát, hogy a vándordíj egy, az olasz trikolór színeiben pompázó hatalmas, az ókori Rómát és annak stílusát megidéző pajzs legyen.

A Bayern München most szombaton nagyszerű példát mutatott, zseniális ötlettel rukkolt elő: a friss bajnokcsapat játékosait a győzelmi pódium felé menet olyan sorfal fogadta, amelyben a bajor óriásklub nagy bajnokai álltak Dieter Hoenesstől kezdve Oliver Kahnon, Giovane Elberen, Paulo Sergión, Martín Demichelisen vagy Roy Makaayon át egészen az aranylabdás és világbajnok Lothar Matthäusig. Mindannyian persze hagyományos bajor népviseletben – naná!

Nem tűzijáték és lézershow, de a gesztus amilyen szimbolikus, olyan példamutató. Miközben ápolja a múltat, összeköt generációkat, kifejezi a Bayernnél még manapság is kézzel tapintható családias hangulatot (megtapasztaltam ezt személyesen is, amikor tavaly márciusban a klubtörténet első kupagyőztes csapatát és annak magyar kapusát, Fazekas Árpádot köszöntötték és ünnepelték az Allianz Aréna trófeatermében), vagyis minden mozzanatában emlékeztet a futball ősi lényegére, értelmére.

Az ötlet nem jogvédett, lehet másolni nyugodtan. Már csak azért is, mert ha másunk nincs is a futballban, a múltunk nagyon is dicsőséges. A Ferencvárosé kiváltképp, amely épp ma, vasárnap ünnepli meg 120 éves története harmincadik magyar bajnoki aranyérmét a Budapest Parkban. Ha mind a harminc bajnokcsapatból nem is élnek már játékosok, azért köztünk vannak még régi nagy hősök, harmincan biztosan. Talán Marcel Heister vagy Tokmac Nguen is átérezné a helyzet ünnepélyességét, ha a Groupama Aréna középkörébe (vagy akár a Budapest Park pódiumára) olyan sorfal ölelésében vonulna, amelyben ott van Friedmanszky Zoltán, Fenyvesi Máté, Rákosi Gyula, Lipcsei Péter vagy Nyilasi Tibor.

Természetesen Bocskai-viseletben – naná!

Legfrissebb hírek

A futballszuverenitás felé – Thury Gábor jegyzete

Labdarúgó NB I
Tegnap, 6:35

Ver(het)etlenség nyomában – Mohai Dominik jegyzete

Labdarúgó NB I
2025.05.08. 08:02

Változásra van szükség – Bobory Balázs publicisztikája

Labdarúgó NB I
2025.05.07. 23:57

Hat meccs – Somogyi Zsolt jegyzete

Légiósok
2025.05.06. 23:52

Biztató önéletrajz – Smahulya Ádám jegyzete

Labdarúgó NB I
2025.05.05. 23:31

A hetedik – Bodnár Tibor jegyzete

Labdarúgó NB II
2025.05.05. 00:27

A honi átlag szintjén – Thury Gábor jegyzete

Labdarúgó NB I
2025.05.03. 23:30

Minek nevezzelek? – Smahulya Ádám jegyzete

Angol labdarúgás
2025.05.02. 08:52
Ezek is érdekelhetik