Honvéd: új vezetőedző érkezik, Supka távozik – hivatalos

Vágólapra másolva!
2019.05.27. 16:21
null
Supka Attila távozik a Budapest Honvédtól (Fotó: Tumbász Hédi)
Igaznak bizonyultak a Nemzeti Sport értesülései: az előttünk álló idényben már nem Supka Attila lesz a labdarúgó NB I-ben szereplő Honvéd vezetőedzője – erősítette meg hivatalos honlapján a klub.

 

A Honvéd vezetősége hétfőn egyeztetett Supka Attilával, aminek eredményéről az alábbiakat írja a honvedfc.hu: „a megbeszélésen megköszönték Supka Attilának, hogy irányítása alatt a csapat az elmúlt két idényben mindkétszer nemzetközi kupaszereplésre jogosító helyen végzett és a 2018–2019-es idényben bejutott a Magyar Kupa döntőjébe. Mendelényi Dániel sok sikert kívánt a tréner további edzői karrierjéhez.”

Supka Attila 2017 végén vette át a Honvéd irányítását – karrierje során harmadszor –, a nemrég véget érő idényben a negyedik helyen zárt az NB I-ben a csapat, a Magyar Kupában pedig döntőbe jutott (és 2–1-es vereséget szenvedett a Mol Viditől). Ennek és a bajnoki ezüstérmes Mol Vidi sikerének köszönhetően részt vehet az Európa-liga selejtezőjében az előttünk álló idényben.

De már új vezetőedzővel a kispadon – a Nemzeti Sport értesülései szerint a kispestieknél két olasz szakember került képbe. Egybehangzó olasz sajtóhírek szerint az új tréner Giuseppe Sannino lehet.

Legfrissebb hírek

A Honvéd hibátlan, a Vidi nyeretlen maradt; a KTE megszerezte első pontjait – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2025.08.10. 20:55

Felőrölte a Honvéd a mindenre elszánt Szentlőrincet

Labdarúgó NB II
2025.08.10. 19:31

Egyéves kitiltással is számolhat, aki az MLSZ elnökét sértegeti

Labdarúgó NB II
2025.08.05. 16:43

Honvéd: a 20 éves tehetség külföldre igazolt, a 15 éves profi szerződést köt

Labdarúgó NB II
2025.08.05. 10:23

Kispesten újra nagyobbat álmodhatnak – NB II-es felvezetés, 9. rész

Labdarúgó NB II
2025.07.19. 15:31

Davide Lanzafame: Egyik álmom, hogy a Honvéd edzője legyek

Labdarúgó NB I
2025.07.13. 11:03

Gyász: elhunyt a Honvéd és a ZTE egykori labdarúgója

Labdarúgó NB I
2025.07.07. 14:17

Volt válogatott játékossal erősített a Honvéd – hivatalos

Labdarúgó NB II
2025.07.04. 13:14
Ezek is érdekelhetik