Az idei első bajnoki forduló legjobb szövege a Puskás Akadémia új vezetőedzőjéé, Radoki Jánosé, aki a Vidi háromgólos legyőzése után a következőket mondta: „Nem akarok arra várni, hogy a másik csapat hibázzon. Azt szeretem, ha nálunk van a labda! A másik, vagyis a védekező játékstílus unalmas…”
Kellemetlen vendég volt a Puskás Akadémia, a Mol Vidi FC bánta |
Radoki: Nem minden úgy történt, ahogy elképzeltem |
Miután évtizedek óta a magyaros futballstílust hiányoljuk ősszel, tavasszal, majd azt keressük nyáron és télen a felkészülés időszakában, azt kell mondanom, hogy a megtalálásához ez (is) lehet kulcs. A focink dicsőséges időszakaiban természetesen rendben volt a védekezés, a hátsó sorokban is születtek hősök (lásd Mészöly Kálmán felkötött karja a brazilok ellen a hatvanhatos angliai vb-n), de a focink zamatát mindig is a hatékony támadójáték adta meg.
Szóval jöhet hozzánk szakajtónyi légiós, csakis akkor tud bármelyikük is hozzátenni valamit a várva várt izgalmakhoz, ha – kicsit továbbgondolva Radoki János szavait – benne van a vérében a támadás. Nem véletlen, hogy ilyenkor, szezon elején örökké visszakalandozunk a jelenkori meccsre járó generációnak oly fontos kilencvenes évekhez, azaz ahhoz az időszakhoz, amikor a futballunk elérkezett egy fontos határvonalhoz – már jöttek légiósok, de az alkalmazásuk még mindig amolyan exkluzív kategória volt.
Vagyis a klubokban szigorúan megválogatták, kire érdemes a meccsprémiumot áldozni: arra, akiben benne volt a győzelem ígérete. Ilyen volt Oleg Sirinbekov, Robert Warzycha, Viktor Gracsov, Igor Nicsenko, Goran Kopunovics, Zoran Kuntics – és nem folytatom, mert ennek a múltba révedő búsongásnak nincs értelme már, viszont hogy visszakanyarodjak a felcsúti edző nyilatkozatához, a nosztalgiával említett játékosokra jellemző volt a harcosság. A produkció valóban csak akkor válik értékessé, ha a labdarúgók képesek győztesként hozzáállni a futballhoz.
Az edző a világ legszebb tervezőasztalán, a taktikai táblán megálmodja a játékot, viszont focizni már nem lehet mérnöki precizitással, csakis érzéssel.
A magyar futballstílus sem más, mint az akarat.
S jól mondja Radoki János: a meccseken ebből kell a legtöbb – ez megunhatatlan.