Ferencváros: a Haladás érdeklődik a támadó iránt

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2019.01.14. 07:18
Miközben a Ferencváros labdarúgócsapata rövidesen bejelentheti a grúz Lasa Dvali szerződtetését, Kjartan Finnbogason után újabb légiós távozhat a csapattól.

Az izlandi Finnbogason a múlt héten távozott a Ferencvárostól közös megegyezéssel (azóta már nyilatkozott is magyarországi tapasztalatairól), de az ősszel kevés szerepet kapó légiósok közül a szerb Dejan Georgijevicsnek, a német Julian Kochnak, valamint az argentin Matías Rodrígueznek is bizonytalan a jövője, utóbbi iránt Ecuadorból érdeklődnek.

Távozhat továbbá a portugál Rui Pedro is, akiért értesüléseink szerint a Haladás jelentkezett be. A vasiak kölcsönvennék a támadót, aki korábban, még a kolozsvári CFR játékosaként a Bajnokok Ligájában is szerepelt. Rui Pedro, illetve a többi, fent említett légiós el sem utazott a Ferencváros törökországi edzőtáborába.

A Haladással kapcsolatos hír, hogy a klubnál korábban szóba kerülő szlovákiai Saláta Kornél már nem szerepel a kiszemeltek között.

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A FERENCVÁROSNÁL**
Érkezők: Ihor Haratin
(ukrán, Zorja Luhanszk – Ukrajna), Szerető Krisztofer (Stoke City – Anglia), Mikalaj Szihnyevics (fehérorosz, BATE – Fehéroroszország, szabadon igazolhatóként), Marten Wilmots (belga, szabadon igazolható, legutóbb Avellino – Olaszország)
Kölcsönbe érkezők:

Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek:
Kiszemeltek: Lasa Dvali (grúz, Pogon Szczecin – Lengyelország)
Távozók: Kjartan Finnbogason (izlandi, szabadon igazolható)
Kölcsönbe távozók:
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk: Dejan Georgijevics (szerb), Julian Koch (német), Rui Pedro Couto Ramalho (portugál, érdeklődnek iránta: Haladás), Matías Ezequiel Rodríguez (argentin, érdeklődnek iránta: Universidad Católica – Ecuador)

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A HALADÁSNÁL**
Érkezők: Holdampf Gergő (Budapest Honvéd, szabadon igazolhatóként)
Kölcsönbe érkezők:
Kölcsönből visszatérők:
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek:
Kiszemeltek: Chibuzor Bruno Ibeh (nigériai, szabadon igazolható, legutóbb Beitar Jerusalem – Izrael, próbajáték), Rui Pedro Couto Ramalho (portugál, Ferencváros), Saláta Kornél (szlovákiai, szabadon igazolható, legutóbb Slovan Bratislava – Szlovákia)
Távozók:
Emil Lyng (dán, Valur Reykjavík – Izland, szabadon igazolhatóként)
Kölcsönbe távozók:
Kovalovszki Máté (Mosonmagyaróvár)
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz:
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk: Petró Balázs, Pinte Patrik (szlovákiai)

Legfrissebb hírek

A csendnek is van hangja – Borbola Bence jegyzete

Labdarúgó NB I
7 órája

Megszerezte 150. győzelmét az FTC a nemzetközi porondon, továbbra is hibátlan a női kézi BL-ben

Kézilabda
13 órája

Volt-e valaha jobb külföldi labdarúgója a Ferencvárosnak, mint Kristoffer Zachariassen? Szavazzon!

Labdarúgó NB I
17 órája

Az FTC hazai pályán, a Balatonfüred idegenben nyert a férfi kézilabda NB I-ben

Kézilabda
2026.10.16. 19:50

Az Újpest három meccse gólt sem lőtt a PAFC-nak; a Fradi még sosem kapott ki Kisvárdán

Labdarúgó NB I
2026.10.16. 14:22

A cseh szakíró szerint Toon Raemaekers és Mariano Gómez valóságos erőgép

Európa-liga
2026.10.16. 12:56

Olvasóink szerint Zachariassen után Mariano Gómez volt a Fradi legjobbja a Plzen ellen

Európa-liga
2026.10.16. 11:11

Túl sok labdavesztés a Plzentől – a cseh lapok szerint a Ferencváros letámadása volt a kulcs

Európa-liga
2026.10.16. 08:00