NB I: a Mol Vidi is érdeklődik a Ferencváros kiszemeltje iránt?

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2018.12.30. 10:52
A sport.ua beszámolója szerint könnyen elképzelhető, hogy a Ferencváros kiszemeltje, a 23 éves ukrán védekező középpályás, Ihor Haratyin mégsem a zöld-fehéreknél folytatja pályafutását, mivel bejelentkezett érte a Mol Vidi.

A lap értesülései szerint a székesfehérváriak tárgyalásba kezdtek az Ihor Haratyinnal 2020 nyaráig szerződésben álló Zorja Luhanszkkal, és megfogalmazásuk szerint érdeklődésük „komolynak tekinthető”, olyannyira, hogy a fehérváriak a magyar állampolgárság megszerzésében is segítenék a munkácsi születésű, magyar felmenőkkel bíró Haratyint.

Az ukrán honlap úgy tudja, hogy a Ferencváros és a Zorja közötti tárgyalások elakadtak, miután a két klub nem jutott egyezségre a játékos után fizetendő kompenzáció mértékéről.

Az ukrán korosztályos válogatottakat végigjáró Haratyin ebben a szezonban 21 tétmeccsen 2 gól mellett 3 asszisztot jegyzett klubjában, a felnőttek között azonban még nem képviselte Ukrajnát.

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A FERENCVÁROSNÁL
Érkezők:Nyikolaj Szignyevics (fehérorosz, BATE – Fehéroroszország), Marten Wilmots (belga, szabadon igazolható, legutóbb Avellino – Olaszország)
Kölcsönbe érkezők:

Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek:
Kiszemeltek:Ihor Haratyin (ukrán, Zorja Luhanszk – Ukrajna)
Távozók:
Kölcsönbe távozók:
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk:Dejan Georgijevics (szerb), Julian Koch (német), Rui Pedro (portugál), Matías Rodríguez (argentin)

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A MOL VIDI FC-NÉL
Érkezők:
Kölcsönbe érkezők:
Kölcsönből visszatérők:

A második csapatból felkerültek/profi szerződést kötöttek:

Kiszemeltek: Elek Ákos (Kajrat Almati – Kazahsztán), Ihor Haratyin (ukrán, Zorja Luhanszk – Ukrajna)
Távozók:
Kölcsönbe távozók:
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz:
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk:
Vinícius (brazil-magyar, Genoa, SPAL Frosinone – Olaszország)

 

Legfrissebb hírek

A csendnek is van hangja – Borbola Bence jegyzete

Labdarúgó NB I
9 órája

Megszerezte 150. győzelmét az FTC a nemzetközi porondon, továbbra is hibátlan a női kézi BL-ben

Kézilabda
14 órája

Volt-e valaha jobb külföldi labdarúgója a Ferencvárosnak, mint Kristoffer Zachariassen? Szavazzon!

Labdarúgó NB I
18 órája

Az FTC hazai pályán, a Balatonfüred idegenben nyert a férfi kézilabda NB I-ben

Kézilabda
2026.10.16. 19:50

Az Újpest három meccse gólt sem lőtt a PAFC-nak; a Fradi még sosem kapott ki Kisvárdán

Labdarúgó NB I
2026.10.16. 14:22

A cseh szakíró szerint Toon Raemaekers és Mariano Gómez valóságos erőgép

Európa-liga
2026.10.16. 12:56

Olvasóink szerint Zachariassen után Mariano Gómez volt a Fradi legjobbja a Plzen ellen

Európa-liga
2026.10.16. 11:11

Túl sok labdavesztés a Plzentől – a cseh lapok szerint a Ferencváros letámadása volt a kulcs

Európa-liga
2026.10.16. 08:00