Női NB I: 11-et hintett a Fradi, a debütáló brazil triplázott

2018.09.08. 16:38
A Ferencváros női labdarúgócsapata kiütéses, 11–0-s győzelmet aratott az újonc Magyar Labdarúgó Egylet vendégeként az NB I harmadik fordulójában.

A zöld-fehéreknél az első félidőben Kocsán Petra, majd a másodikban a helyére beálló brazil Luana Spindler triplázott, akinek ez volt az első mérkőzése az FTC színeiben. Megszerezte első gólját a Fradiban az amerikai Sophie Cortes is.Sophie Cortes is.

„Nagy pozitívum, hogy Luana Spindler végre pályára léphetett a Ferencvárosban a sérülése után, ráadásul rögtön három gólt lőtt. Nagyon lelkesen küzdő csapatot győztünk le, sok sikert kívánok neki a további mérkőzéseihez, biztos, hogy nehéz szezonja lesz. Nehéz ebből a meccsből bármit levonni, egyelőre örülök, hogy együtt van a csapat, hiszen pénteken edzettünk együtt először” – értékelt a Ferencváros vezetőedzője, Dörnyei Balázs a fradi.hu-nak.

A zöld-fehérek honlapjának beszámolója szerint az első félidő közepén érdekes jelenet játszódott le a kozármislenyi stadionban: az FTC két játékosa, Cortes és Fogl Katalin mezszáma nem egyezett meg a hivatalos jegyzőkönyvben szereplővel, így a két lány mezt cserélt.

A DVTK a triplázó Biljana Bradics vezérletével 7–2-re kiütötte az ETO FC Győrt. A 27 esztendős szerb hölgy hét találattal jelenlegi vezeti az NB I góllövőlistáját.

NŐI NB I
3. FORDULÓ
MLE–Ferencváros 0–11 (Kocsán 6., 20., 33., Cortes 18., Fogl 23., 41., Aleksic 38., Fenyvesi E. 44., Spindler 63., 64., 81.)
Haladás Viktória–Astra 1–1 (Sipos L. 71. – öngól, ill. Vidovenyecz 48.)
DVTK–ETO FC Győr 7–2 (Bradics 7., 49., 85. – a másodikat 11-esből, Vachter 8., 79., Ficzay 32., 45., ill. Süle 56., Erdész 57.)

Vasárnap
16.00:MTK–Szent Mihály

AZ ÁLLÁS
1. Ferencváros 3 3 – – 17–2 +15 9
2. MTK 2 2 – – 17–1 +16 6
3. DVTK
3
2
–
1
16–5
+11
6
4. Astra 3 1 1
1 5–5 0 4
5. Szent Mihály 2 1 – 1 2–9 –7 3
6. Haladás Viktória 3 – 2
1 4–6 –2 2
7. ETO FC Győr 3
– 1
2
5–12 –7 1
8. MLE 3 – – 3 1–27 –26 0

 

Legfrissebb hírek

Női labdarúgó NB I: újpesti siker Pécsen

Labdarúgó NB I
1 órája

Tokmac Nguennek hiányzik a Ferencváros, és tudja, ez az érzés sohasem múlik el

Minden más foci
2026.09.23. 10:52

Olvasóink többsége szerint szabályos volt Mariano Gómez találata a Nyíregyháza ellen

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 09:22

Szavazzon! Szabályos volt-e a ferencvárosi Mariano Gómez egyenlítő gólja a Nyíregyháza ellen?

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 19:16

Elbúcsúztatták Martos Győzőt

Magyar válogatott
2026.09.21. 13:04

Az ETO, a Nyíregyháza, az MTK és a ZTE is jelentett be új játékost a piaczárás után – körkép

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 11:28

Borbély Balázs: Nem kell bosszankodnunk az eddig történtek miatt

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 06:43

Csak egyenlíteni tudott, értékes pontokat hullajtott el Nyíregyházán a Ferencváros

Labdarúgó NB I
2026.09.20. 21:24